Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Tyrkyr
Alkotások száma: 5
Regisztrált: 2007-01-08
Belépett: 2012-11-23
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (5)
Feltöltve: 2007-09-26 09:53:57
Megtekintve: 512
Arról, aki menekült

- Miért nem halhatok meg?
- Mert gondolnod kell a szeretteidre! – hangzott a korholó, ellentmondást nem tűrő kijelentés.
- De feltarthatnám őket! – szólt sírva – nyerhetnétek akár egy órát!
- Egy óra rossz ár egy ember életéért!
- Lehet, azaz óra ment meg több tucat embert! Egy ember sokért! EZ már jó ár! – ordította a képébe a fiú. Meg akart halni. Nem akart tovább lélegezni, ezen a földön. És vonzotta, hogy hősként hal meg. Azokért, akik fontosak számára. A szerelméért, a barátaiért. Tudta ezt jól a férfi. Bár csak nemrég találkozott vele, értette a fiú minden vágyát. Szenvedett, de nem volt ereje végezni önmagával. Ám most esélye volt hogy más megtegye helyette. Látta harcolni. Vakmerő volt, inkább belement egy ütésbe, csakhogy utána szabadon végezhessen az ellenfelével. Kutatta a gyilkosát, de senkinek sem kegyelmezett, aki erőtlenebb volt nála.
- Tudom, mit akarsz! – kiabálta a férfi, szinte köpte a szavakat – Hősi halál mögé akarsz elbújni, hogy senkinek sem tűnjön fel, hogy csak az élet elől menekültél! Undorító vagy! Nem érdekelnek a barátaid, a szerelmed érzései, csak menekülsz! Ők mit fognak érezni, ha a holtested fölé hajolnak? Ez lenne önfeláldozás? Fenét! Ez lenne a legnagyobb önzés! Nem hős vagy, csak egy tetves, önimádó féreg!
- Eleget szenvedtem! – ordította torkaszakadtából a fiú – mindenkiért! Barátokért, rokonokért, még utált emberekért is! Nem kérek mást csak a megváltó halált. Leszarom, mit éreznek majd a holtestem láttán! Most én jövök! És én ezt akarom! Meghalni harc közben! – itt megállt, kifogyott a levegője, pár másodperc után halkan folytatta – Csak nyugalmat akarok. Békét… - hosszan elnyújtotta az utolsó szót. Ott visszhangzott a fejében: „békét”. Miért olyan nagy kérés ez?
- Könnyű a halálba menekülni. Harcban halnál meg? A harc elől menekülsz, amikor belerohansz az ellenség túlerejébe. Ez nem bátorság, ez gyávaság!
- Az. Felvállalom, gyáva vagyok. - suttogta a fiú maga elé, majd felpattant a lovára – Hagyj hát elmennem. Kérlek.
- Elfutsz az életed elől! Sikerülhet megmenekülnünk! Már csak egy nap és elérjük Esztergomot! Egy erős kővár! Ott biztonságban leszünk!
- Annyit magammal viszek a halálba, amennyit csak tudok.
- Nincs több érvem, hogy maradj. Nézd azt a lányt, aki ott alszik a tűznél. Nézd meg jól az arcát. Miattad fog szenvedni, miattad fog sírni
- A tatároknál íj van. Nekem csak egy kardom. De neked láttam, hogy van egy íjad.
- Ha neked adom, a tatároknál látom viszont. Nincs értelme.
- Ahogy kívánod.
- Nem nyerhetsz, minek segítenék?
- Amíg élek nyerhetek. Ha erős vagyok, győzök. Ha nem, megérdemlem a halált. – a férfi agyán egy gondolat villant át. Talán csak önmagának akar bizonyítani? Hogy érdemes az életre? Képtelen lenne élni tudván, hogy legyőzött?
- Őrült vagy.
- És nem akarok így élni. Ki róhatja ezt fel nekem? Kinek van joga ítélkezni felettem? Hasznosan halok majd meg. Vagy ha sikerül… talán… talán érdemes leszek, hogy velük éljek. – mutatott a fiú a tűz körül alvókra.
- Már így is sokat tettél értük. Senki sem vár el tőled semmit.
- Nincs elvárás… - suttogta a fiú – nincs…
- Szállj le a lóról. Eléggé nagy az előnyünk, sikerülni fog! Veled együtt! Megmenekülünk a tatárok elől. Túléljük, és újra kezdjük! Új élet vár ránk, és rád is. Már nem lesz mi elől meneküljél. Egy nap múlva véget ér a szenvedésed! Csak egy nap!
- Egy nap… - mosolyodott el a fiú – így szép meghalni, hogy nincs mi elől menekülj.
A férfi már tudta hiába minden beszéd. A fiú előtte a lovon halott. Mindent feladott, amit az életében elért. Itt hagyta azokat, akik szerették. Menekült, mert menekülni akart. A fiatal suhanc kirántotta a kardját, és megsarkantyúzta a lovát. Halkan vágtatott bele a sötétségbe.

A fiút sosem látták többé. Egy nappal később elérték Esztergomot. Talán ő tartotta fel a gyilkos hordát, talán felesleges volt az áldozat, amit hozott. A férfi Esztergom várfaláról egyszer még megpillantotta a fiú lovát. De már egy tatár ült benne.
Túlélhette? Megmenekült? Kérdezte utána még sokszor az a lány, aki a tűz mellet feküdt azon a bizonyos estén. Erre a férfi szomorúan elmosolyodott és csak annyit felelt: elmenekült, pedig annyian várták volna vissza…
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-10-03 18:04:07
Nyugodtam lehet kritizálni a novit, nem kell félni:) Aki ezt olvasod fejtsd ki mit gondolsz róla! Kezedben a bilentyűzet! Hajrá!