Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Elieh
Alkotások száma: 5
Regisztrált: 2004-06-15
Belépett: 2011-10-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (2)
-Mese (3)
Feltöltve: 2004-12-16 22:28:07
Megtekintve: 659
Másik
Sárrögökből épített tanyája közepén élt a rém, haját maga köré fonta ruhául, ijedt karvajszemekkel nézett a külvilágba, szabad felhőkre, rétnyi sok virágra, erdő párájára, nedves avar szagára. Korhadt fa melett állott a háza, levélből a bundája, mohából a szakálla. Keze csupa vörös, hajdani csaták színes-szagos utódja, körmei alatt évszázadok mocska. Szeme mégis mindent látott, mi elé tárult, túl a kemény hegyeken, át a szeles pusztán, tova a huhogó erdőn, egészen odáig, ahol a város volt, már mióta csak elköltözött ebbe a jobb világba. Ő is ott élt régen, szennyes utcakövön fetrengve, hallgatva a halál hangjait, végnélkül hallgatta, egészen addig, míg viasszal be nem tömte füleit. De emlékezni jó, emlékezni kell, ezt mondta neki mindenki, az emlék nélküli halovány képmásai az életnek, röpke kis életű alattvalói a negy fekete úrnak, és nyelvükkel még sok mindenről állítottak sok mindent, hittek a maguk igazában, saját valótlan üvegbúra világukban. Szürke lélekkel születtek erre a fakuló világra, hangjukat csenevész kis károgássá silányította a sok hazugság, mit egymás szájából vettek és adtak tovább, száraz áruként, olcsón és hanyagul, mintha semmi rossz nem érhetné őket. Vizet nem láttak csak mocsokban hempergőztek, megfürödtek saját halandóságukban, boldogan haltak tovább, elfelejtve mindent, és aztán kedvesen ébredve, mosolygó szemmel, fogat növesztve aztán, hogy jó nagyot harapjanak az életből, és egymásba mélyesszél agyaraikat, nem éhségből, csupán megcsúfolásául az ösztönnek. Némán születtek, és nem mondtak aztán sem semmi fontosat. Itt élt régen a rém, kis szikár állatkává húzódva össze, tégla és kő mögé bújva, de mindig az eget fürkészve, ahol néha, ha szerencse érte, össze-összetekintett a nagy szabad sasmadárral, és megfogadta neki, hogy egyszer együtt fürdenek majd szél testvér simogató kezei közt. Aztán jöttek amazok, fémekkel, tűkkel és késekkel, felhasogatva a bőrét, hogy megnézzék mi folyik odabent, hátha kiolvashatják belőle a megváltást, ereit cibálták, szanaszét szórták minden kincsét, mit belsejében őrzött, és közszemlére tették mndezeket, hogy más is lássa vak szemeivel, és nevettek a semmin ami eléjük tárult, mert nem láttak belőle semmit. Apró koszgöröngyöknek, vagy talán gyengén omló barna-nedves földnek nézték, amit majd felmod a kőről egy vaksi koldus, remegő kézzel, lekesen, hogy mit is talált. A rém pedig hagyta neki, hadd vigye, hisz volt neki elég, és ha már nem, hát úgy kell legyen, majd más vigyáz ráezután. Elindult, át a kemény hegyeken, át a szeles pusztán, be a huhogó erdő legmélyébe, a sok kis göröngyből házat tákolt, és néha össze-összenéz a magasban élő sasmadárral. Néha talán együtt röpülnek. Ilyenkor a házat odahagyja, és egy vak koldus félve földet lop róla, finom zsákocskába teszi, és szíve helyére rejti.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!