Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-10-21 20:37:53
Megtekintve: 726
Manóföldi történet (mesejáték két felvonásban)
A mesejáték óvodások és kisiskolások részére készült.
A szereplők lehetnek gyermekek, felnőttek, illetve különböző életkorú gyermekek és felnőttek együtt is.

ELŐADÁS CSAK A SZERZŐ ENGEDÉLYÉVEL ÉS TANÁCSAINAK KIKÉRÉSÉVEL!

ELSŐ FELVONÁS

Szín: fák, bokrok, gombák, virágok, a távolban hegy, a szín közepén hatalmas aranyszínű tojás egyik oldala látszik ki a bokrok közül

NYUSZMUSZ MAMA (két kisnyúllal, egyik nyúlfiú, másik nyúlkislány, beugrál a színapdra):

- Ó! Hű! Há! Hó! Micsoda nagy tojás! Ilyet még sohasem láttam!

NYUSZI MANCI (kíváncsian):

Talán rókatojás lehet?
No akkor én máris megyek!

NYUSZI PISTA (bátran):

Én nem félek oly rettentőn!
Legurítom majd a lejtőn...

NYUSZMUSZ MAMA (magyarázóan, egyúttal figyelmeztetően):

A róka nem tojik tojást, mert...róka! Rókával ne mókáskodjatok, és egy ilyen nagy tojás láttán is legyetek óvatosak! Vannak nyuszirabló madarak, ilyen a sas is, de az nem szokott a földre tojni, magas fán vagy sziklák között van a fészke...
Ám jobb, ha magunktól megyünk, mert még az a csudanagy valami, ami kiszabadul majd e tojásból, esetleg oda visz bennünket, ahová semmi kedvünk eljutni! A nyúl legyen óvatos, így maradhat ép lakos! Selyemfüves legelő, gyerünk, nyuszik, egy-kettő! (eltávoznak)

A színre most különös kinézetű szerepelő sétál be, egy nyurga manó: Rímcsillogtató Benedek. Nadrágja piros, kabátja sárga, kalapja kék, egyik kezében nagy, végein kissé felkunkorodó papír, másik kezében hatalmas, lúdtollból készült írótoll. Az aranyszínű tojásóriás láttán nagyon meglepődik.

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (meglepetten, de örömmel):

Hű a kutyafáját! Hű a macska szőrét!
Miféle tojásnak látom nemes ősét?!
Ne legyen a nevem százszor sem Benedek,
ha nem írok erről verset, műremeket!
Ki tojta e tojást? Óriás aranytyúk?!
Mókussal, szajkóval majd kinyomoztatjuk!
Fő, hogy az aranytyúk végül enyém legyen:
tojatom, tojatom, - majd versembe teszem!
Arany a markomban, arany a versemben,
arany csibe csipog nálam, kint a kertben...
Gyere mókus, fürge, szajkó, oly beszédes,
szarka, ki szépséges csörgő hangra képes!
Térdig lejárjuk mi utánad a lábunk,
de téged, aranytyúk, végül megtalálunk!

(Benedek távozik a színről. A színfalak mögül nagy szarkacsörgés hallatszik.)

TUDÓS BERCI, TUDÓS MARCI, TUDÓS KARCSI (komoly, fontoskodó arcú manók, együtt megjelennek, Berci ruhája arany-, Marcié ezüst-, Karcsié vörösréz színű, bő köpenyükön több érem, kitüntetés fityeg, és mindegyikük hóna alatt nagy könyv van, fejükön kúpalakú kalap)

TUDÓS BERCI (csodálkozik a tojáson):
- Jé, hát ez meg milyen tojás?! Madár tojta műalkotás? Ily nagyot sohasem láttam, pedig jártam Ázsiában!

TUDÓS MARCI (méginkább ámuldozik):
- Itt ilyet mily állat hagyott?! Strucctojásnál sokkal nagyobb! Talán struccok óriása? Nem is gondolhatok másra!

TUDÓS KARCSI (a nagy meglepetéstől dadogni kezd és a tojásra mutogat):
- Mi-mi-mi ez a csu-csu-csuda?! Tojás? Honnan gurult oda?!

HOLLÓ HENRIK (nagy fekete madárruhában, csapkod a szárnyaival):
- Én ilyet máskor is láttam! Benne egy törpesárkány van! Kutyából is van nagy, testes, s más is: picurkaként kedves!

TUDÓS BERCI (a madarat letorkolja):
- Tudatlan! Nem hiszünk neked! Mutasd tudós okleveled!

HOLLÓ HENRIK (kissé sértődötten):
- Megjósolom jóelőre: törpesárkány lesz belőle!

TUDÓS MARCI (mérgesen):
- No ez már túl sok a jóból! Tudós legyen, aki jósol! Oktondi! Ne játszd az eszed! Mutasd inkább okleveled!

HOLLÓ HENRIK (védekezőn):
- ...de hisz saját szemmel láttam, egyszer! Törpesárkány van benne! Az kelt ki belőle!

TUDÓS KARCSI (hessegetően):
- Hess, hess, el, tudatlan madár! Tudós veled szóba sem áll!

HOLLÓ HENRIK (csapkod a szárnyával, kirepül a színről)

TUDÓS BERCI (hirtelen megváltoztatja a véleményét):
- Kedves Kollégák, ebben a tojásban sárkány van, és én feltaláltam a sárkánybeszélgető telefont. Ezt a két követ összeütöm. Ha a tojásból kopogás jön erre a hangra, akkor abban sárkányfióka van, nem fóka! (összeüt két követ, a tojásból hasonló kopogás jön vissza) Látják, Tisztelt Kollégák?! Igazam van!

TUDÓS MARCI (elutasítóan):
- Ellenkezőleg! A tojásban levő sárkány azt kopogta vissza, hogy ő nem sárkány! Az én módszerem sokkal jobb: NEM kopogok, és ha erre a tojásban levő sárkány szintén NEM kopog, akkor ez azt jelenti, hogy ő nem sárkány, és én sem vagyok az! Világos, Kollégák?!

TUDÓS KARCSI (megvetően):
- Nem világos, hanem sötét! Az én módszerem a legbiztosabb és legtitkosabb, éppen ezért a legjobb. Nagyot nevetek, és ha a a tojásban levő sárkány visszanevet, akkor ez azt jelenti, hogy kinevet benneteket, Tisztelt Kollégák, mert nem sárkány! Odalép a tojáshoz: HE! HE! HE! HEHEHE! A tojásból nevetés hallatszik: HA-HA-HA! BRUHAHA! BREHEHE!

TUDÓS KARCSI (diadalmasan körülnéz):
- Látják, Tisztelt Kollégák, fényes igazam?!

TUDÓS BERCI ÉS MARCI (együtt):
- Ellenkezőleg! Ez nem fényes igazság, hanem fénytelen! A tojásból a sárkány
az Ön szavain nevet, mert Ön sárkánynak hiszi őt, pedig ő nem sárkány!

A TOJÁSBÓL RECSEGÉS HALLATSZIK, majd pedig felszakad a burka és előbújik belőle egy kedves, zöldruhás, humorosan ijesztgető, nyögő sárkányfióka.

A HÁROM TUDÓS (ijedten felkiáltanak): - Jaj! Jaj! Jaj!

TUDÓS BERCI (rémülten):

BÚJJUNK GYORSAN BOKOR MÖGÉ,
MERT MÉG ROSSZUL JÁRUNK!
TÜZET OKÁD, KÖPENYT LERÁG,
BEKAPJA A LÁBUNK!
(félig bebújik egy bokor mögé, onnan nézeget kifelé)

TUDÓS MARCI (térdre esik a sárkányfióka előtt):

KEGYELMEZZ MEG NÉKEM SZÉP HÜLLŐKIRÁLYFI!
TUDÓS ÉRDEMEIM MÁR MESSZIRŐL LÁTNI!
ÍROK MAJD RÓLAD EGY HÍRES, VASTAG KÖNYVET:
EGY MÁZSÁNÁL GRAMMAL SEM LESZ ÁM AZ KÖNNYEBB!

TUDÓS KARCSI (hajlong a sárkányfióka előtt, kérlelőn):

NE FÚJJ REÁM TÜZET, TE TOJÁS CSODÁJA!
ELVISZEM A HÍRED SZÉLES VAKVILÁGBA!
ÖRÖMÖD LESZ BENNE, ÍGÉREM, MEGLÁTOD:
BELÉD SZERETNEK A LEGSZEBB HÜLLŐLÁNYOK!

A TÖRPESÁRKÁNY FIÓKA (békítőn):

Nem bántok én senkit, tüzet sem okádok.
Ismerni szeretném ezt a szép világot!
Azt sem tudom, kérem, mint kerültem ide...
Nem gonosz óriás törpesárkány szíve!
Nagyobbra növök-e? Tán csak egy arasszal...,
de az sem lesz előbb, mint jövő tavasszal!
Szép köntösű lények, Tisztelt Tudós Urak!
Mutassanak nékem bölcsességhez utat!

A HÁROM TUDÓS felbátorodik, óvatosan közelebb lopakodnak a sárkányfiókához, végül azonban már leereszkedően veregetik vállon.

TUDÓS KARCSI (a másik két tudós buzgó, helyeslő bólogatása közepette):

KIRÁLYNŐNKHÖZ VISZÜNK, KEDVES, FURCSA ÁLLAT!
IMÁDJA A NYÁJAS, HÍZELGŐ CICÁKAT...
HŰSÉGES KUTYUSKÁT SZINTÉN NAGYON KEDVEL.
LEHET: TÖRPESÁRKÁNY OTT SZERENCSÉT MEGLEL.
ÚGY REMÉLEM: ÉN IS KAPOK TŐLE ÉRMET:
VAN MÉG HELY RUHÁMON ÚJ KITÜNTETÉSNEK!
KIRÁLYNŐNK BELÁTJA, HOGY ÉN TALÁLTALAK,
S TUDTAM: E TOJÁSBAN LAPUL SÁRKÁNYALAK,
FURA TÖRPESÉGKÉNT, MINDENKIHEZ JÁMBOR...

(Itt már a másik két tudós, Berci és Marci rosszallóan néz Karcsira, mert ők is szeretnének kitüntetést kapni, ezért mérgesen kiabálják egymásnak és Karcsinak:
- Nem így volt! Én találtam a tojást! Nem te, én!!! Én mondtam először ki ezt a szót: törpesárkány! Nem te, én!!)

TUDÓS KARCSI (elszántan):

TUDOM, AMIT TUDOK, HISZEN TUDÓS VAGYOK!
MIKOR KELL: NYÁVOGOK, MIKOR KELL: UGATOK...
HA KELL: KELKÁPOSZTÁM NAGYKANÁLLAL ESZEM...
A SÜLTHÚST A TÁLBÓL IDŐBEN KIVESZEM.
GYERÜNK KIRÁLYNŐNKHÖZ, HEGYEN ÉS VÖLGYÖN ÁT,
(itt ujjával a törpesárkányra mutat)
S VIGYÜK EL MAGUNKKAL E PIKKELYES CSODÁT!

(valamennyien eltávoznak a színről, a törpesárkánnyal együtt, és a függöny legördül)

MÁSODIK FELVONÁS

Szín: aranyozott, díszes trónon ül Manóföld királynője, Tündér Éva, körülötte udvaroncai és udvarhölgyei, különböző ruhákba öltözötten, trónszéke mellett jobboldalt cica, baloldalt kutyuska áll, a színfalakon Manóföld címere, zászlója, valamint nagy betűkkel, jól olvasható:
"MANÓFÖLDI MANÓS SZÍVBEN ÖRÖK ÉNEK: JÓSÁGOS KIRÁLYNŐNK, IMÁDUNK MI TÉGED!" (Rímcsillogtató Benedek, Hahómanó-díjas manóköltő)".

A színpadra megérkezik a törpesárkány, nyomában, szorosan utána, a három tudós.

UDVARONCOK ÉS UDVARHÖLGYEK (nagy ijedezéssel lármát csapnak, egyikük még a trónszék alá is igyekszik bebújni, de csak a feje fér be, általános kiabálás, fejvesztettség, pánik):

- Jaj! Végünk! Egy sárkány! Meneküljünk! Félek! Segítsetek! Segítség!

TÜNDÉR ÉVA (nyugodtan ül a trónján, mosolyog):
- Miért e nagy ribillió?! Szétgurult tán hét zsák dió?! Ha a tudós urak nem ijedeznek, kedves híveim, ez azt jelenti: a TUDOMÁNY már megvizsgálta ezt a törpesárkányt, és nem találta veszélyesnek.

A tudósok meghajolnak, TUDÓS KARCSI sietősen előrelép, kissé félretolja társait:

Nagy Királynőnk! A tudásunk
tartjuk mi szerénynek,
különösen királynői
bölcsességhez képest!
Megtaláltuk a nagy tojást,

(a másik két tudós helyeslően bólogat)

s tudtuk ám ki tojta:
azért tudós, aki TUDÓS, -
mindent vegyen sorra!
A kis sárkányt kioktattuk
mit tegyen és mit nem,
ennél talán jómagamnak
nagyobb volt a tisztem.

(a másik két tudós erre tagadólag a fejét rázza, mert saját maguknak még nagyobb érdemet tulajdonítanak, de nem mernek vitázni királynőjük előtt)

E sárkánykát hozzád örök
szívhűség úgy áthat:
kéri vedd be udvarodba
sárkánykutyuskának!

A királynő trónszéke mellől a kutyus megszólal:
- VAU! BAÚ! KUTYUS MÁR VAN, ANNAK NEM!

TUDÓS KARCSI (gyorsan véleményt módosít):

Ha nem lehet sárkánykutyus
büszke udvarodban,
nevezd ki sárkánycicusnak,
s a megoldás ott van!

A királynő trónszéke mellől a cica megszólal:
- Nyaú! Nyió! Miaó! Cicának ne, cicus már van, én!

TÜNDÉR ÉVA (nevet, majd kedvesen):

Kinevezlek, törpesárkány
fő trónszéki őrnek.
Látom is már pofikádon
jelét örömödnek...
Neved legyen ily szépséges:
Sárkányvitéz Márton!
Trónszék védő bátor tettek
sorát el is várom!

SÁRKÁNYVITÉZ MÁRTON (vidáman ugrál):
- Köszönöm! Nem tagadom: erős rajtam a karom! Éles foggal majd megvédlek, de azért békét remélek...

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (Hahómanó-díjas manóköltő, berohan):

Megvan! Megvan, ami nem volt!
Itt van már a költemény!
Manóföldi Aranytyúkról
büszkén, bátran zengem én!
Tojt e tyúk egy aranytojást,
megcsodálta két szemem.
Szólj tojásról, hatalmasról,
manóföldi énekem!
E tojásban aranycsibe.
Nagyobb az, mint bármely sas...
Aranytyúkok kotkodája
szép álomba átringass!

TÜNDÉR ÉVA (mosolyog):

Gyönyörű e költemény, és
kincstárba vitetem, de
mit most hallasz, Benedek, azt
ne vedd úgy a szívedre!
Kiderült: a nagy tojásban
nem volt csibe, óriás,
hanem ez a törpesárkány.
s rajta kívül senki más.
Ezt a Sárkányvitéz Mártont,
néked be is mutatom, -
csodálja majd költészeted
az erdei utakon!

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (vigasztalja magát):

Berohantam, s elrohanok.
Költő másként mint tehet?
Ha nem így volt, hanem úgy van:
átírom a versemet!
Címe: MANÓFÖLDI SÁRKÁNY,
új ihletre bíztató,
vezesd tollam, lúdtól szerzett,
csókolj álmot szép való!

(elrohan, hogy átírja a verset)

TÜNDÉR ÉVA (elismerően biccent a három tudós felé):

Érdemetek oly nagy, érte érmet nyertek.
Kellő tudás nélkül a tészta sem kel meg.
Kellő tudás nélkül oly könnyen elérnek
minket búk és bajok, kellemetlenségek!

(a főszertartásmester előrelép és mindhárom tudós mellére nagy érmet tűz)

KAJABÁLÓ KELEMEN (kiáltozón bejön, elkezd sírósan banaszkodni):

- Kuhuj! Kahaj! Bajabaj! Böhöhöbő! Mi is történt! Mi is nem történt! Jaj! Jaj!

Általános csodálkozás: Ó! Mi az?! Micsoda?! Micsiga? Csicsiba?!

TÜNDÉR ÉVA (elkomorult arccal):

Mi hát a baj, Kelemenünk?!
Kérlek, közöld gyorsan velünk!
Segítünk, ha segíthetünk!
Ne teszünk ölbe a kezünk!

KAJABÁLÓ KELEMEN (még mindig ijedten, feldúltan):

Árnyék borult Manóföldre!
Hull majd minden manó könnye!
Ijedezik fában a szú.
Készülődik a háború...
Szélén a völgyi határnak
a törpék átkiabáltak.
Nem mondom mit kiabáltak!
Nem hagyja el az a számat!

TÜNDÉR ÉVA (szigorúan):

Mondd csak el, mivel tudnunk kell,
ki és miért hogy ránk nyelvel!

KAJABÁLÓ KELEMEN (nehezen nyögi ki, olyan borzasztónak tartja):
- Azt mondták ránk, - s ez rettentő:
bikát vadít nálunk kendő,
gatya szakad, meg a kabát,
nem kapnak csörgőt a babák,
határukon át-átmegyünk,
s tőlük csíkos csigát csenünk,
meghúzzuk a csacsi farkát,
s csúfoljuk a szalamandrát,
s túl sok nálunk gombos gomba,
s bilendezik bolondocska!

TÜNDÉR ÉVA (kissé felháborodik, de azután lehiggad):

No ez tényleg rettenetes!
Ám azért verembe ne ess!
Meg kell tudnunk: ki is mondta,
s ha törpécske, mint gondolta!
Olykor közel derű s ború, -
nem sietős a háború!

(A színre egy kis fülöncsípett törpécskével befut VIDÁMTÖRPE TAMÁS, Törpeföld királya. Fején arany korona, egyik kezével a törpécske (papírból vagy szövetből készített) fülét fogja.)

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (térdet, fejet hajt Tündér Éva előtt):

Földig hajló hódolatom, Királynői Szépség!
Itt a bűnös, akire most ítéletet kérnék.
Ő BŐRÉBENEMFÉR DANI. Csintalanka törpe.
Országunknak miatta ám nincs oka örömre!
Ő kiabált mindenféle össze-vissza dolgot,
no de szívből megbánta már amit akkor mondott!
Nem is Manóföldnek mondta, hanem egy manónak...
Büntesd meg, ó, Nagy Királynő, miként látod jónak!

TÜNDÉR ÉVA (már kedvesen mosolyog Vidámtörpe Tamásra, de Bőrébennemfér Danira is harag nélkül tekint):

- No mielőtt becsukjuk a nagy ítélőboltot,
mondd el, Dani: ez a dolog hogy és miként volt ott!

BŐRÉBENEMFÉR DANI (megszeppenten):

- Hát... Jujjuj! Ki-királynő... az úgy volt, hogy a ba-barátomnak, MANÓMUKI LACKÓnak kiabáltam mindenfélét, mert az nem adta oda nekem, hanem eltaposta a gombát! Azt a gombát én vettem előbb észre! Szeretem a gombapörköltöt... ki nem?! Utána Lackó is mondott rám, meg ránk törpékre ezt-azt, én meg visszamondtam ezt-azt rá, meg a manókra... Ne büntess meg nagyon, Királynő, megbántam a dolgot!

TÜNDÉR ÉVA (tréfás szigorúsággal):

- Kárálhat akárhány tyúk, ezt annyiban nem hagyjuk! Keressék völgyben, hegyen, Manómuki itt legyen! Tapintsunk rá ama okra: a gombát miért taposta!

MANÓMUKI LACKÓ (berohan a színpadra, izgatottan, nem is köszönti a királynőt, hanem egyenesen Bőrébenemfér Dani elé ugrik:

AZ A GOMBA?! BAJBA LÖKHET!
MONDOK RÓLA MÁST IS, TÖBBET!
A NEVE: GYILKOS GALÓCA.
ILY GOMBÁT ENNI NEM MÓKA!
SÍRBA VITT VOLNA... EZT LÁTOM!
ÍGY KI LENNE A BARÁTOM?!
KIVEL JÁRNÉK ERDŐT, VÖLGYET,
KIVEL RÁZNÉK MAKKRÓL TÖLGYET?!
AZAZ... INKÁBB TÖLGYRŐL MAKKOT,
AMIÉRT VADDISZNÓ KAPKOD...
EZ A GOMBA SZENDÉN OTT VAN
TÖLGYFA ALATT, GALLÉROSAN,
GALLÉROSAN, BOCSKOROSAN,
NAGYON CSALFÁN KALAPOSAN,
KALAP ALJÁN A LEMEZEK
ANGYALSZÍNNEL FEHÉRLENEK...
BOCSKOR, GALLÉR, FEHÉR LEMEZ
EGYÜTT - NAGY-NAGY VESZÉLYT JELEZ!

BŐRÉBENEMFÉR DANI (átöleli Lackó manót, bűnbánóan):

BALGA VOLTAM, MÁR BELÁTOM!
AMIT MONDTAM: VISSZARÁNTOM!
Ó, KÖSZÖNET, LACKÓ, NEKED,
NYÚJTOK BŰNBÁNÓAN KEZET,
ÉS ÁTNYÚJTOM, NEKED ADOM
A KÉT LEGSZEBB ÜVEGGOLYÓM!

(a törpe és a manó kezet fog, Dani átadja az üveggolyókat)

TÜNDÉR ÉVA (mosolygósan, valamennyi jelen levő felé fordulva):

- Hirdessétek, hogy nem móka
soha a gyilkos galóca!
Lackó kap egy kitüntetést,
Dani meg egy könyvet, mesést, -
a gombákról! Ám nem mese:
rossznak nem jó az eleje,
ám a vége mást is hozhat,
sok rossz közül legrosszabbat!

(A főszertartásmester előlép, Lackó mellére kitüntetést tűz, Daninak pedig átad egy mesekönyvet, melynek címlapján jól látható egy mérges ábrázatú gombafigura, nyilak mutatnak rá a gyilkos galóca jeleire.)

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (kicsit félénken):

Igazad van, Nagy Királynő! Én még nagyon várom
ítéleted ügyemben, mely nálam régi álom...
Szívem dobog mellkasomban, - talán Te is hallod?
Hadd daloljon fülemülés, boldogságtelt dalt ott!
Letérdelek most eléd, mert olyan nagyot kérek,
amit ily szépségtől kérni félnek a legények...

(letérdel, itt elakad, nem meri kimondani, hogy mit kér, hallgat)

TÜNDÉR ÉVA (nevet, majd tréfás korholással):

Nocsak-nocsak! Tán a nyelved elvitte a róka?!
Megijedtél e cicától, hitted: karmolócska?!

(a trón melletti cica így csinál: Birr! Burr! és a mancsát előre nyújtogatja)

Vagy tán ez a kutyus rémít, hogy megugat, harap?!

(a trón melletti kutyus párszor így ugat: VAU! VAU, BAÚ! és a fogait csattogtatja)

No hát bátran sétáljanak elébem a szavak!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (kissé bátrabban, de még mindig nem meri kimondani kérését):

Én egy oly szót kérnék, boldogság kezdetnek,
és folytatásnak is, csak egyetlenegyet...

TÜNDÉR ÉVA (feláll a trónszékről, nevet):

Hát ez leánykérés?! Tamáskám, kedvesem!
Átnyújtom most Néked mindkét becses kezem!
Szerelmes szívemben a válasz már ott van:
nem hangzott még IGEN soha boldogabban!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (Évához rohan, kezet csókol neki, és ujjára gyémánttal díszített aranygyűrűt húz)

TÜNDÉR ÉVA (boldogan, de egyúttal tréfásan a másik kezét is kinyújtja a törpekirály elé):

...és a másik kezem?! Az is Rád vár, hűen.
Nem vár gyűrűt, - ámde szebb lenne gyűrűsen!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (nevet, zsebéből újabb gyűrűt vesz elő, felhúzza a királynő másik kezének középső ujjára)

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (berohan, izgatottan, köszönés nélkül):

Megvan! Megvan, ami most lesz!
Itt egy újabb költemény!
Manóföldet, Törpeföldet
öleljen át nagy remény:
legyen eggyé e két ország,
legyen MANÓTÖRPEFÖLD,
macska dézsát fel ne döntsön,
ha ugatás ráköszönt,
béka bús bút ne brekegjen,
amikor a vízbe bú,
harkálykopp vigan kopogja,
hogy készül az új odu,
s ha feljő az esti csillag,
s kéz a kézben hallgatunk,
az a Csillag, manók, törpék,
legyen közös csillagunk!

Általános lelkesedés. VIDÁMTÖRPE TAMÁS megcsókolja TÜNDÉR ÉVÁT, a jelenlevők éljeneznek, helyeselnek: Úgy van! Éljen! Helyes! Az egyik manó felkiált: Éljen Manótörpeföld! Ez is a vágyunk, nem csak az ágyunk! Közben több törpe is bevonul a színpadra, egyikük nagy táblát emel a magasba: ÉVA A KIRÁLYNÉNK, TAMÁS A KIRÁLYUNK! MANÓTÖRPEFÖLDÜNK, A SZÍVÜNKBE ZÁRUNK!

(a színfalak mögül zene szólal meg, minden eddigi szereplő táncolni kezd, körtánc alakul ki, de, ha nem elég nagy a színpad, néhányan külön is táncolnak egymással)

LANTOSTÖRPE LAJOS (Óriás-díjas törpeköltőnagyság, kissé elkésetten besiet, a zene halkabban szól most, hogy a szavát hallani lehessen):

Én is költő vagyok, LANTOSTÖRPE LAJOS,
és Óriás-díjas törpeföldi lakos!
Most hallott hírekre törpeszívem dobban,
s száll üdvözlő versem, örömtelt sorokban.
Örömtelt soraim öntnek örömkönnyet:
MANÓTÖRPEFÖLDÜNK, szívemből köszöntlek!
Macskából kutya lesz, kutyából meg macska, -
holnapra minden hegy megnő magasabbra!
Holnap síkságaink szebben laposodnak,
új holnapban telek ezüsthavat hoznak,
abból készülhetnek csengő ezüstpénzek,
miket külhoniak irígy szemmel néznek!
Manóföldi lélek, törpeföldi álom, -
hogy egyesüljetek, milyen régen várom!
Bontsunk ki lobogót, szépség-szívvel, rajta!
Fel, MANÓTÖRPEFÖLD, vár a diadal ma!

(A zene ismét felerősödik, a szereplők tánca felgyorsul, éljenzés, kurjongatás, iha-csuhaj, miközben a függöny lassan legördül.)

VÉGE

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!