Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-03-13 10:50:32
Megtekintve: 517
Petőfi Márciusa
Két nap múlva március 15-e. Nyilván lesz néhány színfoltja az ünnepségeknek ebben a 2010-es évben is. Felszínesség, tartalmilag semmitmondó, és ezáltal is káros beszédek... Erre lehet számítani, ez lesz. A budapesti köztereken máris felállított lovashuszár-szobrok viszont jól néznek ki.

Petőfi, e "lánglelkű költő" sorsa végül jól alakult 1849-ben, feltehetően egy kozák lándzsájának köszönhetően, amely megadta a neki örök dicsőséget hozó döfést. 1848 március 15-e után, haláláig, viszont, mint életrajzából ismeretes, sok stressz, kellemetlenség érte: döntően szabadságszeretete, demokratikus eszméi miatt, bár ehhez hevesvérűsége, lobbanékony természete is hozzájárult. Miként alakult volna a sorsa, ha 1849-ben Magyarország győz? Csak sejthető az, amire Petőfi című versemben célzok:

"Költő, ki egykor igazságot szóltál,
fegyelmezetlen, de nyílt és szabad!
Hadd kérdezzem meg szomorú mosollyal:
mint viselnéd a mai láncokat?

Lánchordó lennél: aranylánccal ékes,
s várná alfeled bársonypuha szék?
Vagy szónokolnál a Szegények Földjén
jövőről, mit rejt nincsen, messzeség?

Hidd el nekem, hogy áldott volt a dárda,
s rosszakaróként jótevőd a cár,
mert amit adott egy kozák kezével
lehet-e több: a győzelmes halál?"

Az 1848-as pesti forradalom után mindjárt ott volt a haszonleső magyarok serege, és háttérbe szorította Petőfit. Erről maga a költő így ír Márciusi ifjak c. versében, 1848 júniusában:
"Kik nem voltak a csatán, a
Diadalhoz jöttenek,
S elszedék a koszorúkat,
Mert a szóhoz értenek.
E sereg, mely, míg a harc folyt,
El volt bujva vagy aludt,
Igy zugott a diadalnál:
Mi viseltünk háborut!"
Abban lelünk mi jutalmat,
Megnyugoszunk mi azon:
Bárkié is a dicsőség,
A hazáé a haszon!"
No igen... nem találtok hasonlóságot más korokhoz, mai jó magyarjaink? Az 1867-es kiegyezés után - az anekdota szerint - Deák Ferenc, a tisztességes politikus, rosszkedvűen vágta oda az őt hízelgően körülvevő és vezérüknek nevező haszonlesők tömegének: " Az ördög a ti vezéretek, nem én!"
"…Március idusán megállunk most egy percre némán és desperáltan. Az utca zajong, nyüzsög… Mi hallgatjuk a hangok e káoszát s óh jaj, nem tudjuk kivenni belőle a jövő zenéjét, a tárogatót, melynek hangjaira leomlanak a becstelen, buta falak…" - írta a századforduló táján Ady Endre (Nagyváradi Napló, 1902. március 15.).
Nem dícsérgeti azonban korát más írásaiban sem, A Tűz márciusa c. versében így ír (bár nem veszti el hitét egy jobb jövőben):
"Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép ember szívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette."
A XX. század első felében, a kiáltó társadalmi igazságtalanságok még olykor néhány olyan alkotót is bátrabbá, az igazat kimondóvá tettek, akik egyébként visszariadtak az akkori társadalom tárgyilagos kritikájától. Ilyen költő volt például Babits Mihály, aki Húsvét előtt című versében, már 1916-ban ki meri mondani háború ellenességét, békeszeretét, még ha a háború valódi okaira nem is akar rámutatni:
"...mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni...",

"Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, búzát,
bort a feledésre!"
Az 1923-ban írt Petőfi koszorúi című versében Babits már keményebb szavakat használ:
"Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit."

(Nyugat, 1923)

Egy másik magyar költőt, József Attilát, Babitshoz hasonlóan szintén elszomorítja Petőfi hamis ünneplése:

" Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
A jajgató nép s a süket Elnyomás,
De nagy lelked tüzét, az Eszmét,
Cifra, hideg lobogás takarja.

Ó, ünnepelvén, mélyre temetnek el!"

(József Attila: Petőfi tüze, 1923)


Babits, persze, nem látja, talán nem is akarja látni korát olyan tárgyilagosan bíráló szemmel, mint József Attila teszi, aki - igaz, mintegy hét évvel később, 1937-ben - így ír a "Horthy-korszak" igazi arcáról Hazám c. versében:
"A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
....

"S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!"

Ez a 2010-es március a sok-sok szomorú március egyike. Talán még szomorúbb elődeinél, ha arra gondolunk, hogy a második világháborúból, és a huszadik század más, sok tapasztalatot adni kész eseményéből milyen keveset tanultak a ma élő emberek, milyen fogékonyak továbbra is a hazugságokra, féligazságokra, népbutításokra, milyen hamisak és megvetni valók ünnepeik éppen úgy, mint gerinctelen, szolga-hétköznapjaik... No és mennyire nincsen a mai tollforgatók között egyetlen olyan sem, aki ki merné mondani az igazságot, úgy, mint József Attila tette, múltról és jelenről!

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!