Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Forgetfulgirl
Alkotások száma: 24
Regisztrált: 2006-05-20
Belépett: 2006-12-23
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (2)
-Versek (12)
Feltöltve: 2006-05-29 19:06:03
Megtekintve: 475
Mondd el mégegyszer
Nagyon boldog vagyok. Már vagy egy hónapja, s azt sem tudom, mit tettem, hogy így sikerült. Amikor mindez megtörtént, nem tudtam elhinni. Egyszerűen képtelenségnek találtam, hogy szenvedéseim megtérültek.
Egy nagyon bonyolult szerelmi ügybe keveredtem, amiben csak szenvedtem egy fiú miatt. Azt hittem, azzal a fiúval lehet valami, de ő egy másik lányt választott, akivel nagyon jóban voltam. A barátságunknak abban a pillanatban vége szakadt, amikor megtudtuk a fiú döntését. Nagyon sajnáltam, ráadásul kiderült, hogy a fiú megmutatta a lánynak a neki írt levelemet.
Már meg volt beszélve, hogy bátyámmal lemegyünk a discoba. A kedvem, bár a csalódástól egy kicsit elment, még mindig meg volt hozzá. Felvettem a farmeromat, a fehér toppomat, rá a barna gombos felsőmet. Még hosszú hajam volt, amit kiengedtem, s szépen kifésültem. Hideg volt, erre számítottam. De még a nagykabátban is majd meg fagytam. Bátyám egyik haverja, Jani is velünk jött. Lefele egy csomót hülyéskedtünk. Beültünk a presszóba, ettünk egy pizzát. Amint beléptem, kiszúrtam magamnak egy pasit, aki nagyon jól nézett ki. Amikor azonban megláttam, hogy cigizik, letettem róla. Tíz óra fele átmentünk a disco udvarába, fel a pizzériába.
Ott volt ő. Egy ideig nem figyeltem fel rá és ő se rám. Azon voltam kiakadva, hogy hogyan lehet ennyi részeg ember egy helyen. De aztán megcsapott a bulihangulat, s hirtelen azt vettem észre magamon, hogy nagyon élvezem a társaságot. Bementünk a discoba, betettük a ruhatárba a kabátainkat, majd visszamentünk a pizzériába, ahol már csocsóztak. Odaálltunk és néztük, hogy csocsózik hat részeg ember. Lassan megtudtam, kit hogy hívnak. Egy Peti nevű kopasz sráccal gyakran találkozott a tekintetünk. Lassan megtetszett. Majd amikor elegük lett a csocsózásból, átmentünk a discoba. Együtt táncoltunk. Peti mindig átkarolta a vállamat, így dülöngéltünk. Volt hogy csak ketten, de megesett, hogy heten voltunk a láncban. Valamelyik tanárom látott volna, akkor nem tudom, mi lett volna a következménye. Hat részeg sráccal táncoltam, tizennégy évesen, míg a bátyám tizenhat, a többiek tizenkilenc-húsz évesek voltak. De én élveztem a társaságot, a buli kitűnő volt.
Aztán egyszercsak eltűntek. Nagyon hiányoztak. Felmentünk a pizzériába, nem voltak ott. Zsolti ivott egy sört, majd visszamentünk. Beálltunk táncolni, majd amikor ki akartunk meni levegőzni, bejött. Megígérte, hogy húsvétkor ki leszek öntve. Beleegyeztem. Aztán jött a kedvenc számom, Zsoltival mentünk, mert ő is kedvelte Pan Jabi MC-t. Aztán felmentünk a nosztalgiaterembe, ahol Peti meghívott egy kólára. Egy darabig alkudoztunk, mert én két deci semmit kértem volna, de csak kóla volt. Hát három deci kóla lett a vége. Ő hozta nekem, közel jött hozzám, s ezt mondta:
- Egészségedre. - Már csak háromnegyed órám volt. Táncoltunk mindenféle hülyeséget. Koccintottunk többször is. Nagyon sajnáltam, de el kellett mennem. Hazafele még röhögtem egy csomót Zsoltival és a legjobb haverjával, Ádámmal. Otthon gondolkoztam egy kicsit a történteken, s rájöttem, hogy a fiú, aki miatt annyit sírtam, már nem érdekel.
Hétfőn bátran beszéltem Petiről, és a történtekről, de igazi érzelmeimet csak Klárinak mondtam el, aki nagyon rosszul volt aznap. Másnap felhívtam Klárit otthon, anyukája orvos, s a védőnő azt mondta, hogy bevitték a kórházba, mert hányt és semmilyen lázcsillapítótól nem ment le a láza. Ettől a hírtől nagyon megijedtem. Kedd volt, s a szerencsétlenségsorozatnak ez még csak a kezdete volt. Beértem a szobámba, láttam, hogy kaptam egy sms -t. Barbara írt, a régi szerelmem választottja. Kétszínűnek nevezett, s azt mondta, mindent tud arról, hogy mit mondtam róla. Pedig én senkinek sem beszéltem róla. Azt írtam vissza, hogy valóban kétszínű vagyok, ezt nem tartottam igaznak, de úgy voltam vele, hogy ha leállok vele ezen vitatkozni, valami rosszabb sülhet ki. A hír letaglózott, mentem a bátyámhoz, megmutattam neki az sms - t, azt mondta, emelkedjek felül ezen, mutassam meg nekik, hogy különb vagyok náluk. Így is tettem, de elveszítettem - bár csak egy kis időre - két nagyon jó barátnőmet. De két másik ember, akikre addig nem igazán számíthattam, mellettem álltak, ami egyfajta erőt, kitartást adott. Tisztában voltam vele, hogy Laci a kétszínű, mert ő mondta azt, hogy felejtsük el, s egy hét után megmutatta a másik levelemet is Barbarának.
Szerdán bementem Klárihoz, s elbeszélgettem vele úgy mindenről. Megmutattam neki az SMS - t.
Semmi különös dolog nem történt egy ideig. Barbara megbékélt, visszaállt a barátság. Petit egyszer láttam két percig, nem beszéltünk, mert tizenöt méter elválasztott minket. Vártam a húsvétot.
Nagy nehezen eljött. Én pedig másodnapjára lázas lettem. Nagyon vártam már, hogy jöjjenek. Aztán nagy csörömpölés, kiabálás, bátyám bejött, kinyitotta a garázsajtót, töltöttek vizet. Kinéztem az ablakon, akkor ért a házunk elé Peti. Mérges voltam, mert azt hittem, nem jönnek fel. Aztán nyílt a hátsó ajtó. Zsolti és Peti álltak az étkezőben. Peti mondott egy locsolóverset, meglocsolt kölnivel, majd fogtak, kitoltak, és kaptam kb. tíz vödör vizet. "Kicsit eláztam." Mondtam viccesen. Bementem, átöltöztem, elvezettem az egyik srácot a WC- ig, majd kimentem, egyenesen Peti mellé. Mindenki azt kérdezte, hogy na mi van, megszáradtál? Pedig én csak átöltöztem. Peti megsimogatta hátul a fejemet, s megkérdezte, mikor megyek legközelebb disco - ba. Ajánlotta a következő szombatot, de betegség miatt nem tudtam elmenni. Adott puszit, majd elmentek. Ez meg volt, már nem érdekelt semmi.
Aztán megint egy ideig nem láttam. Végül eljött a majális. Egész nap azért voltam lenn, hogy láthassam, de csak este jött el az idő. Egyedül voltam, köröztem a tó körül, majd visszamentem a suliudvarba. Álltam egy kicsit, majd láttam, ahogy megérkezik. Néztem, hogy megjegyezzem az arcát. Ő is észrevett, hisz odament hozzám.
- Szia! Hogyhogy így egyedül? - kérdezte.
- Nem tudom, hol van a bátyám. - néztem körbe. - De mindjárt megyek haza. Anyámék nem szeretik, ha babysitter nélkül mászkálok este. - ezen a mondatomon mosolygott. A többiek is észrevettek, odajöttek hozzánk.
- Nincs kedved velünk tartani? - kérdezte Peti. Majd a többiekhez fordult. - Nincs babysittere, és nem mászkálhat egyedül. - magyarázta.
- Hát, ha nem zavarok... - mondtam.
- Nem zavarsz. - szólalt meg Jani.
- Hát, akkor rendben. De tényleg csak akkor, ha nem zavarok. - mégegyszer biztosítottak róla, hogy nem zavarok. A buli jó volt.
De sajnos megjelent a vetélytársam. Tinának hívják. Régen szőke volt, újabban azonban vörösre festtette a haját. A legtöbb pasi oda meg vissza volt érte. Peti elfelejtett engem, s csak vele beszélgetett. Én meg már nagyon untam magam, így hát leléptem.
- Sziasztok! - köszöntem el. Mindenki visszaköszönt, kivéve Petit. Fogtam magam, átmentem a bátyámhoz, aki, mint kiderült az evangélikus templomnál volt. Egy darabig hallgattam a hülyeségeiket, majd elmentem. A buszmegállónál tartottam, amikor Peti hangját hallottam.
- Zita! Várj meg! - nagyon mosolyogva futott utánam, egy kicsit derűsebb képet próbáltam felvenni, majd megálltam. Vettem egy nagy levegőt, majd hátrafordultam.
- Mi a baj?
- Miért mentél el?
- Enyhén szólva fáradt vagyok. Egész nap itt lenn sültem a napon, és... - nem akartam azt mondani, hogy végig miatta.
- És?
- Miért jöttél utánam? - próbáltam meg elterelni a szót.
- Hát... Nem tudom.
- Ebben az esetben én mennék.
- Várj! Csak azt akartam elmondani, hogy összejöttem a Tinával. - egyre nehezebb volt mosolyogni.
- Gratula. - nem hittem el! Ő már a harmadik pasi volt, akibe szerelmes voltam, és aki a Tinával kezdett járni.
- Jaj! Én annyira boldog vagyok. - ebben a pillanatban elegem lett ebből a helyzetből, ugyanis Peti háta mögött feltűnt Vera. Megvártam, míg odaér hozzánk, majd leléceltem mindenféle köszönés nélkül. Otthon kisírtam magam.
Két hét múlva már nagyon ki voltam. Úgy éreztem, nem bírom tovább. Amikor a barátnőimnek beszéltem Petiről, mindig azt hitték, hogy ez nem szerelem, hanem csak rajongás. Elképesztő! Gareth Gates és Krisz Rudi a kedvenc énekeseim. Értük rajongok. Nem ismerem őket személyesen, de a képük a falomon, akkor hallhatom a hangjukat, amikor csak akarom. Csak elő kell vennem a kazettát, s be kel kapcsolnom a magnót. És Peti? Szeretem, mégis... Két hete láttam utoljára, s nem igazán emlékeztem semmire. A szemöldöke és a szemüvege, na meg az alakja bennem volt. De hát ennyi nem volt elég. Így szenvedtem egy csomó ideig, s úgy éreztem, senki nem ért meg.
Két héttel a majális után, szombaton, elmentem futni. A szemem könnyezett, nem tudtam, mi a bajom. Nem volt kedvem semmihez. Mégis elmentem futni a földesre. Nem tudtam, hogyan csináltam, de Petiék háza előtt kötöttem ki. Peti kinn ásott valamit a kertben. Észrevett, mosolygott, majd odajött hozzám. A cipőfűzőmet kötöttem, mert majdnem elestem. Elfutottam volna, de nem volt már időm.
- Hát te? - kérdezte.
- Szia! Kikötőződött a cipőfűzőm. Majdnem elestem.
- És miért futottál el a majálison?
- Mondtam, hogy nagyon fáradt vagyok. Az is voltam, meg nem akartam zavarni.
- De megmondtam, hogy nem zavarsz.
- Az akkor volt, amikor még Tina nélkül voltál.
- Szóval az volt a bajod, hogy ott volt a Tina? - most tennem kellett valamit.

- Szóltak nem?

- Tényleg?

- Úgy hallottam, hogy hívnak.

- Jó megyek, de várj meg. - amint megfordult, és bement, elfutottam. Legjobb barátnőmhöz mentem. Elmondtam neki a teljes majálisi történetet, meg azt is, ami az előbb történt. Azt mondta, hogy ha máshogy nem megy, akkor tegyek így máskor is.

Aztán elbúcsúztam tőle, majd szép lassan hazasétáltam. Nem sokra mentem ezzel a tanáccsal. Nem ezt éreztem a legjobb megoldásnak. De nem tudtam mást tenni. Az útnak csak az egyik felén volt járda, s előttük kellett elmennem. Láttam, hogy még mindig a kertet ássa. Nem vett észre. Nekiiramodtam, s futni kezdtem. A cipőfűzőm azonban megint kikötőződött, s a kutyájuk is észrevett. Nekirontott a kerítésnek. Az ijedségtől beleestem az árokba. Szerencsére nem volt mély, és fűvel volt kipárnázva. Peti azonnal kiszaladt a kapun. Nagyon fájt a bokám, azzal voltam elfoglalva, s nem vettem észre.

- Nagyon megütötted magad? - ijedten ránéztem. A kezét nyújtotta. Mivel magamtól nem igazán tudtam lábra állni, megfogtam a kezét. Felhúzott. - Miért futottál el az előbb?

- Keresett a legjobb barátnőm, nagyon szomorú volt, és sírt, mentem azonnal. - szerencsére Klári látta, hogy mi történt, így hívott telefonon.

- Halló!

- Szia Klári vagyok. Mondd azt, hogy az anyukád keres!

- Szia anya!

- Oké! Most akkor az anyukád vagyok. Hol jársz ennyi ideig? Gyere haza azonnal! - kiáltott a telefonba. Ezt még Peti is hallotta.

- Jó! Megyek! Szia! - azzal letettem.

- Anyukád volt?

- Igen. Elég sok ideje távol vagyok. Mennem kell! Szia! - azzal elfutottam. Amikor tudtam, hogy nem lát, leültem egy padra, s hívtam Klárit.

- Szia! Köszi a segítséget!

- Nincs mit!

- Azt mondtam neki, hogy te hívtál, amikor elszaladtam, s hogy sírtál.

- Rendben! Fáj valamid?

- A bokám. De nagyon.

- Ahhoz képest mégis tudtál futni.

- Figyelj! Ez még jobb. Nem tudom, mihez kezdtem volna, ha hazakísér.

- Ez igaz! Vigyázz magadra! Szia!

- Szia! - szép lassan hazabotorkáltam. Anya beborogatta a bokámat, bementem a szobámba, bekapcsoltam a magnót és sírtam.

Megpróbáltam mindent úgy intézni, hogy ne kelljen találkoznom vele. Három hónap múlva még nyáriszünet volt. Lementem az egyik héten a discoba. Ott egyből az ő társaságába keveredtem. Nem volt teljesen józan. Jól éreztem magam a társaságában. Nem csináltam semmit, mégis egyszer Tina odalépett hozzám.

- Szállj le Petiről! Az én pasim!

- Én is üdvözöllek! Hogy vagy?

- Nem hallod?

- Hozzá se értem egész nap!

- Ne tagadd, hogy szereted!

- Jogom van hozzá! Mint minden embernek! Ennyire nem kéne bízz benne.

- Ide figyelj! Ha mégegyszer meglátlak a közelében, szálanként tépem ki a hajadat!

- Hideg van kinn?

- Megértetted?

- Nappal olyan jó idő volt.

- Válaszolj.

- Teljesen leégett a vállam.

- Te kis csíra! Nem hallod? Válaszolj! - megfogta a hajamat, s fellógatott.

- Áááá
! Eressz el! Ez fáj! - ezt Peti is meghallotta. Egyből odarohant.

- Mi történt? - Tina hebegett-habogott. Elengedte a hajamat.

- Majd elmondja, ha akarja! - majd Tinához fordultam. - Idefigyelj! Engem hagyj ki a féltékenységi jeleneteidből! - elköszöntem, majd elmentem. Nagyon bántott minden. Peti ismételten utánam szaladt.

- Mi volt ez az egész?

- Én nem akarlak titeket szétrobbantani, tehát nem fogod belőlem kihúzni. Szia! - azzal megint elfutottam. De azt hiszem az előző eset óta edzett valamennyit, mert utolért.

- Várj!

- Nem várok! Engedj el! - a karomat fogta.

- Miért futsz el mindig?

- Ne akard megtudni!

- De meg akarom tudni, jogom van hozzá!

- Mint ahogy nekem is ahhoz, hogy hallgassak, és hogy elfussak. - nagyon fájt! Úgy éreztem, haragszik rám. De nem akartam elmondani, mert végleg mindent elrontottam volna. Nagyon meg voltam ijedve, hogy most rá fog jönni.

- Miért futottál el? - kérdezte egyre idegesebben, s egyre erősebben szorította a karom. Nem akartam, de kicsordult egy könnycsepp a szememből. Majd jött a többi. - Mi a baj? - elengedett.

- Elég volt! Hagyj békén! Először rámtámadott a barátnőd, megfenyegetett, majdnem kitépte az összes hajamat, erre jössz te, s azt kérdezed, hogy miért futok el mindig? Szerinted? Ezt próbáltam meg elkerülni! - vártam valami reakciót, de semmit nem szólt. - most pedig hagyj békén, amíg vele jársz, ne szólj hozzám, neki is ez lenne a legfőbb kívánsága, én is ezt szeretném. Jobb lesz, ha nem találkozunk. - megint elfutottam. Nem jött utánam. Bementem a parkba. Leültem az egyik padra, majd kisírtam magam. Hazavánszorogtam, lefeküdtem, majd elaludtam.

Új gimibe készültem, ismételtem utána. Nem sokat voltam kinn. Nem találkoztam sem vele, sem a Tinával. Még mindig szenvedtem a szerelemtől. Otthon semmit nem vettek észre, hisz késő estig tévéztem, s az egészet a fáradtságnak tudták be. Pedig még csak köze sem volt hozzá. Klári volt az egyetlen, akinek erről beszéltem. Egyszer elmondtam a bátyámnak, mi történt, na meg a bizalmasomnak, Zsozsonak.

Minden este sírtam. Megint ott voltam, hogy kezdtem elfelejteni. Két hónappal a disco után új barátom lett. Szabolcs nagyon kedves fiú volt. Szerelmes voltam belé. Elfeledtette velem mindazt, ami rossz volt. S a világ csupa rózsaszínbe burkolózott. Minden nap, amennyit csak lehetett, vele voltam. Egy nyáron anyáék elutaztak egy hétig Görögországba. Egy éjszakát Szabolccsal töltöttem. Először csak gyengéden megcsókolt. Majd ehhez simogatás is társult, amit viszonoztam is. Rá bíztam magam. Élveztem az együttlétet.

Év elején azonban csúnyán összevesztünk. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de sírva távoztam a szobájából. Azt hiszem, még egyszer meg akarta ismételni azt az éjszakát, de én nem tehettem, el kellett utasítanom. Nem értett meg, hogy nem lehet, mert most nem szabad, mert lekésem a buszomat... Azt mondta, hogy nem is igaz, csak találtam magamnak valaki mást. Nem tudtam, miről beszélt. Csak később jöttem rá, hogy mi volt a gondja. Látott, amint hevesen vitatkozok Petivel. Ugyanis egy évvel a discos ügy után újból találkoztunk, s még mindig nem értette az egészet. Rájöttem, hogy nem Szabolcsot szeretem. Nem tudtam megküzdeni saját érzelmeimmel, s bár az a varázslatos éjszaka még mindig mámorban tartott, inkább szakítottam Szabolccsal. Nem akartam becsapni.

Egyébként Petivel folytatott vitámnak az lett a másik következménye, hogy Tina ismét megfenyegetett. De ez két hónap múlva történt, akkor jött haza Portugáliából. Miután elváltam zsarolómtól, rohantam Klárihoz. De megint megismétlődött a kutyás eset, s az árokban kötöttem ki. Peti szerencsére megint kinn volt a kertben. Próbáltam felállni, de most a csuklóm is nagyon fájt, hát még a bokám!

- Szia! Te visszatérő vendége vagy az ároknak? Két évvel ezelőtt ugyanitt ültél. - nekem már folytak a könnyeim. Igen két éve. Mi minden történt azóta! Meglátta könnyeimet.

- Mi a baj?

- Semmi. - megpróbáltam felállni. Nem sikerült. Nyújtotta a kezét. - Megy egyedül is! - de tévedtem. Elfogadtam a kezét. Felhúzott, majd belémkarolt, betámogatott a házukba. Nem volt otthon senki. A nappaliban ültetett le. A térdem sebes volt. Lefertőtlenítette, majd bekötötte.

- Mennem kell! - szóltam, s Tina fenyegetéseit hallottam vissza. - Nem akarom, hogy a barátnőd féltékeny legyen.

- Szakítottam vele.

- Mikor?

- Két hónapja, mielőtt elutazott Portugáliába.

- Ezt nem értem.

- Mit?

- Az előbb zsarolt meg.

- Ki? Tina?

- Igen.

- Szóval ezért futottál?

- Igen.

- Apropó futás! Még mindig nem kaptam magyarázatot!

- Ne kezdd már megint!

- Miért?

- Mert nem vagyok olyan hangulatban. - felálltam, hogy elmegyek, de elállta az utamat.

- Válaszolj!

- Nem! - megfordultam. Felmentem az emeletre, mert láttam, hogy az egyik szobából egész jól ki lehet surranni. Jött utánam. Rossz szobába mentem, s mint kiderült, ez az ő szobája volt. Az ablakot nem tudtam kinyitni. Odalépett hozzám. Leültem a földre, záporoztak a könnyeim. Leült mellém, átkarolt.

- Ne sírj! Igazán nem akarlak bántani, csak szeretném megtudni, mi az oka ennek.

- Ha elmondom, utálni fogsz.

- Akkor legalább azt mondd meg, miért sírsz mindig, amikor kicsit keményebben szólok hozzád, s miért voltál olyan furcsa a múltkor?

- Most szakítottam a barátommal, ami megviselt.

- Mikor most?

- Két hónapja.

- Meddig jártatok?

- Majdnem egy évig.

- De miért sírtál másfél éve?

- Régen volt, nem tudom.

- Legalább ne hazudjál!

- Az igazságot nehéz kimondani. Miért érdekel ez téged ennyire? Ha a bátyám lennél, akkor rendben. De nem vagy az.

- A bátyád mondott valamit, amikor rákérdeztem, hátha tőle megtudom. Mondott valamit, ami miatt szakítottam Tinával. - rámnézett, mélyen a szemembe. Tudtam, hogy mit mondott neki Zsolti. 16 éves voltam, két évvel ezelőtt nem mertem volna megtenni, de most mégis. Megcsókoltam. Nem akartam mindezt elhinni. Visszacsókolt.

- Szeretlek! - mondta. Válaszul visszacsókoltam. Így ültünk percegik.

- Én is nagyon szeretlek. - mondtam, bár anélkül is tudta.

Pár percig még így ültünk, majd elmentem. Féltem Tinától. Nem is alaptalanul. Egy discoban ünnepeltük meg, hogy két hónapja járunk. Sajnos Tina is ott volt, annyira felbőszült, hogy széttört a pulton egy üveget, s ránktámadt. Először Peti karját találta el, majd az én hasamba szúrta bele. Elöntött a fájdalom, a kétségbeesés, hogy meghalok, a földre rogytam. A fejemet jó alaposan bevertem a padlóba. Elvesztettem az eszméletemet, s csak két nap múlva tértem magamhoz. Péter ott ült az ágyamnál, fogta a kezemet.

- Hogy van a karod?

- Jól. És te?

- Én is.

- Tinával mi van?

- Semmi. Ittas állapotban volt, nem tudta, mit csinál. Nem emeltek vádat ellene. - abbamaradt a beszélgetésünk. Közben 17 éves lettem. Szüleim egyre több időt töltöttek külföldön. Erről az egészről nem tudtak. Otthon öcsém fogadott, Zsolti ugyanis összeköltözött barátnőjével. Peti kísért haza.

- Szia! Most megyek! Holnap találkozunk.

- Várj! Amíg Tina szabadlábon van, nem találkozhatunk. Mindkettőnk élete veszélyben van. Nem akarlak megölni.

- De szeretlek! - nem érdekelt. Nagyon szerettem, de fontosabb volt annál, mintsem veszélybe sodorjam az életét.

Lassan teltek a napok. Két hónapon belül két fiúval jártam. Nem volt egyik sem az igazi. Mindig Péter csókját hiányoltam. De nem ismertem be magamnak. Ellene buzdítottam magam, megpróbáltam kitörölni az emlékeimből. Eltelt egy év, majd kettő. Néha felhívott, nem vettem fel. Minden héten keresett személyesen egy hónapig, majd nem jött. Hiányzott. De nem engedtem magamnak, hogy rá gondoljak, akár egy másodpercre is. Mindig azt mondtam öcsémnek, mondja azt, hogy nem vagyok itthon.

Két év elteltével öcsém is elköltözött, s egyedül maradtam. Petiről nem hallottam semmit. Egyszer felhívtam a húgát, aki azt mondta, hogy elköltözött. Megadta a címét. Megkértem, hogy ne szóljon neki.

Egy nap, amikor már nem bírtam, hagytam magamnak időt, s elgondolkoztam. Szívemben a láng a régi volt, az epekedés az érintéséért nem változott, csak eltelt két év. Nélküle. Tudtam, hogy rosszul döntöttem. Szabadjára engedtem az érzéseimet, eláztattam a párnámat, magamat átkoztam, hogy miért voltam ennyire hülye. Elhatároztam, hogy felkeresem. Másnap elindultam.

Két óra elteltével megérkeztem abba a kis faluba, aminek a szélén egy gyönyörű ház állt. Bekopogtam. Majd megbántam, s elfordultam volna, ám kiáltását hallottam.

- Megyek! - kinyitotta az ajtót. Meglepődve néztünk egymásra.

- Szia! Hát te?

- Azért jöttem, hogy megkérjelek, hogy... mondd el mégegyszer azt a szót!

- Szeretlek! - mondta. Egymás nyakába borultunk.



Vége



( Ez a történet részben igaz, részben nem. A szereplők, noha léteznek, nem biztos, hogy birtokolják az itt leírt tulajdonságokat, s érzelmeket.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
Nes
2006-07-04 10:52:17
Nah szal Nes voltam
2006-05-30 17:27:14
Ez érdekes volt, jó olvasni