Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-29 07:16:54
Megtekintve: 537
BUKTA - 7
Úgy surrant be az asszony a félig kitárt templomajtón, mint egy kopott szürke templomegere az éléskamrába. Senkire sem nézve osont a gyóntató fülkébe. Betéve maga mögött a fülke ajtaját suttogva elkezdte a gyónást.
– Hallgatlak leányom, mi nyomja lelkedet?
– Nagy az én vétkem, atyám, azt sem tudom, hol kezdjem?
– Kezdjed talán az elején!
– Oly nehéz a súly, amit magammal cipelek: öltem atyám, és ez megbocsájthatatlan. Elébb gondolatban, aztán tettel is. – mondjad bátran, isten irgalma végtelen, lehet, hogy meg bocsát!– ó, itt az isten ehhez kevés: a lelkiismeretemmel nem tudok elszámolni! Oly nehéz erről tárgyilagosan beszélni, segítene atyám? – jó, majd kibarkópázzuk leányom!– tudtál-e arról, hogy a leány, anyai örömök, elé néz?
– Tudtam.
– Mióta?
– Rögtön az elején.
– Mit tettél ekkor?
– Pénzt adtam neki, hogy elvetesse!
– Ekkor öltél először, gondolatban.
– Megbántam már, de ez a bűn nem illet engem, mert megtartotta a gyereket.
– Még sem vettél észre semmit, egy anya, aki már szült, nem látta a lánya állapotának változását, ez hihetelen? – elfűzte magát. Azt mondta, hogy a gyógyszertől hízik , hormonzavaros lett tőle… amúgy is kis dudus volt a lelkem, kicsi buktának hívtuk az emberrel, kiskorában. Mikor azon a délután megjött a munkából valami nem tetszett nekem rajta. Többször is bementem hozzája, faggatóztam, de csak este árulta el az állapotát, amikor már késő volt. Rájött a szülés.
– Még ekkor sem lett volna késő, hozzám fordulni. Biztosan találtam volna megoldást isten segedelmével. Leányom. A bűnös könnyelműségeddel nagy bajt zúdítottál magatokra.
– Tudom atyám.– horgasztotta le a fejét az asszony, szemei bepárásodtak, vállai legörbültek. Bűnös vagyok atyám és bűnöm az égig ér! Előre eldöntöttem magamban annak a kis ártatlannak a sorsát: nem szabad életben maradnia! Nem szóltam a lánynak bűnös gondolatomról, hiszen ő, nem akarta elsinkelni. Azt akarta, hogy tegyük be a piros sport táskába, vigyük a kórház portájára, s hagyjuk ott….! De én másként döntöttem.
– Bűnös vagy leányom, isten haragszik!
– Aztán ahogy az apja kitapodta belőle, a kezembe vettem, pillanatra elment az eszem, csak egy halk roppanás volt a gyenge, kis nyakán! Ó, édes istenem! Most is a fülemben dobol! Jaj, mit tettél Elza? Elrekkentettem a kis unokámat!
– Erre nincs irgalom, ezért még élsz vezekelned, kell!
– Atyám, az édes Jézusnál sincs kegyelem?
– Számodra nincs.
– És az irgalmas istennél, ő csak megbocsát tán, egy eltévelyedett hívének?
– Jól mondtad: istennél a kegyelem.
– Mit tegyek istenem, hogy jóvátegyem, amit ellened vétkeztem?
– Vezekelned kell!
– Kérem a feloldozást, atyám!
– Erre nincs feloldozás, csak penitencia van.
– Kérem a penitenciát!
– Meg fogod kapni hamarosan.
– Mikor?
– Majd, később….
De a penitencia ideje nem jött el számára. Másként alakultak az események. Élete tragikus gyorsasággal véget ért. Talán jobb is volt ez így? Ki tudja? Isten szándékai kifürkészhetetlenek….
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!