Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-02 22:19:10
Megtekintve: 893
Fülöpszigetek-Manila
1.

EXTRASZENZEK ÉJSZAKÁJA

1995 februárjában egy úgynevezett Boszorkányszombaton vettem részt szűk baráti körben. Látókból, fényadókból, táltosokból és extraszenzekből összetevődő Táltosok Tanácsa tartotta havi szokásos összejövetelét. Vendégeink voltak terapeuták és paranoiás paraziták, kuruzslók, jósok, boszorkányok, ezoterikus és más csodabogarak. A fő attrakció azonban Kurtacsöki Nyiharó, a manilai fantomsebészet pápája volt.
Jócskán benne jártunk az éjszakában, s a lilás félhomályban kavargó bodor füstfelhőn át szellemtestvéreink lebegtek, vékony ezüstfonállal összekötött testük fölött másfél-két méter magasan, egyesek félméteres kötőtűket szúrtak át arcukon, nyelvükön, míg az energetikusok hatalmas súlykerekeket ragasztottak testükre. A látók végigröntgenezték társaik belső szerveit, míg a jósok a jövőt faggatták. Így szórakoztunk, amikor este 10 felé kinyílt az ajtó, és egy alpakka öltönyös őszes úr állt hatalmas testőrével a nyomában az ajtó előtt. Ő volt: Kurtacsöki Nyiharó, a fantomsebész. A társaság hirtelen elcsendesedett: minden szem a belépőkre szegeződött.
Főszervezőnk: Lődörögi Balambér extraszenz magiszter ment a vendég elé, s karonfogva a terem közepére vezette.
— Bemutatom Kurtacsöki Nyiharó fantomsebészt Manilából – dürrögte, s várakozón figyelte, mit tesz a vendég. Kurtacsöki hirtelen felkapta fejét, majd körbehordozta tekintetét. Feje ideges rángásba kezdett, szúrós szemével vizslatta egyenként arcunkat. Végigvizsgálta bensőnket. Egyszerre elkomorodott és izgatottan keresni kezdte az aurájába betolakodót, az orvul rácsimpaszkodót. Feje szüntelen le-föl járt, majd nyakával körkörös mozdulatokat téve úgy tett, mint egy tollait tisztogató búbos vöcsök, aki így próbálja lehántani tollazatáról a ráfröccsent szennyet. Miután kellőképp megpucolgatta auráját, megszólalt:
— Bocsánat, de van Önök között két ember, akik még nem értek meg a szeánszra, kérem, hogy távozzanak körünkből – szólt, s lehunyta szemeit.
Miközben egymásra tekintgettünk, a Dologtoli házaspár kisompolygott a teremből. Tehát ők azok: a P-i fényadók... Istenem, ilyen az élet! Lehullottak, mint éretlen gyümölcs a fáról. Még érniük kell egy kicsit!
— Köszönöm – szólalt meg távozásuk után kitűnő angolsággal Kurtacsöki úr, miközben zavartan elmosolyodott. Szúrós szeme most rajtam állapodott meg. Kissé elidőzött aurámon, majd harmadik szemét aurámba akasztva, lassan felizzította hetedik tudatgömbömet. Úgy éreztem, hogy a fejem helyén egy töklámpa gyulladt ki. Eközben Kurtacsöki aurája bíborlilára izzott fel. Szavai szilofonként csengtek, amikor megszólalt.
— Szellemi testvérem, Bogumil, neked Manilában a helyed! Aki 40%-át használja a bal agyféltekéjének és 30 %-át a jobbnak, annak tovább kell képeznie magát! Volna kedved Manilába jönni egy kurzusra?
— De uram, most készülök Orosházára, a szellemgyógyász tanfolyamra!
— Felejtsd el. Én magasabb tudást kínálok neked tálcán, elfogadod-e?
— Uram, az előrehaladás lehetőségét nem szabad visszautasítani, habár Manila kissé ijesztőnek tűnik számomra.
— Miért, jártál már nálunk?
— Igen. 1989-ben, amikor belecsöppentem a forradalomba, s a Makati negyedben több tucat társamat mészárolták le a gerillák... Félek egy kicsit.
— Ne félj: a védelmem alatt állsz. Hajad szála sem görbülhet a kiképzés alatt. Áll az alku? – kérdezte várakozóan, s én örömmel csaptam a markába.
Az est tovább folyt a megszokott mederben. Már nyolcan lebegtek a plafon alatt, és a bögjöspusztai faragó, Melák Buci mint médium transzbaesve Antal József éteri testét idézte meg sírjából, s épp a Horn-kormány kétes jövőjéről faggatta. Majd Huncuti Tamás lélekemelgető mutatta be tudását. Az elhanyagolt külsejű, székelygúnyába öltözött férfiú, iszákjából előhúzva rézből készült sámánkoronáját, fejére helyezve lélekemeléshez fogott. Annyira erőlködött, hogy bal válla legörbedt. Közben beszélt:
— Tudjátok meg, én vagyok Csaba királyfi reinkarnációja. Múlt héten megtörtént a koronázásom Nagyköpü hegyén. Az ország 18 megyéjéből voltak ott sámántestvérek, akik a szertartást végezték.
— Mondj magadról valamit, királyfi! – kérlelték egypáran, s ő beszélni kezdett.
— Elváltam, elhagytam a családom, gyermekeim, lakásom. Most ott hajtom le a fejem, ahol éppen befogadnak. Kincsem a koronám és a hitem. Térítek, és lelkemet emelgetem. Iszonyú teher ez, amit a vállamra vettem.
— Ha teher, akkor miért csinálod, testvérem? – kérdeztük néhányan.
— Miért is? Hát kötelességből. A királynak szolgálnia kell népét, annak felemelkedését. Most én szolgálok, hogy akiket felemeltem, később azok szolgálhassanak engem. Ilyen egyszerű ez, testvéreim. Két év, s eljő a Vízöntőkor, vele a világvége. Csak az menekíthető át az új korba, aki lelkében emelkedett...
— Akkor csak emelgesse a társaságot Tamás – mondta Kurtacsöki ravasz rókamosolyával –, van, akire ráfér!
Pár pillanatra úgy éreztem, mintha emelkednék. Valóban van abban valami, amit ez a Tamás, azaz Csaba királyfi mível. Közben agyam egyre csak azon járt, hogy menjek, vagy maradjak. Kurta-csöki megérezve bizonytalanságomat, a pódiumra lépett, és hogy bizonyságát adja erejének, két tenyerét az ég felé tartva pillanatokon belül felizzította azokat úgy, hogy a stigmák megjelenve, kiserkent tenyereiből a vér. Elhűlve morajlottunk fel. Miközben így állt, homlokán is megjelent egy vérpiros folt, s a feje felizzott mint egy kristálygömb. Közben transzcendentálisan rezegtek agyamban intuíciói.
— A te utad, testvérem, a kozmikus energia, a magnetikus őskáosz, a vákuumtér, a nagy nihil elérése.
— Szűzanyám: a hipertér, a nullponti energia kicsatolása, hát lehetséges ez Uram? – kérdeztem döbbenten.
— Minden lehetséges, csak akarni kell. Nyisd ki a szíved, tárd ki a karod, s elérheted a napot! Megsimogatja arcodat az isteni fény, Úr megvilágosítja elmédet. Ne feledd el: Isten benned van, s így te is egy kis darab isten vagy testvérem. Vakon kövess engem! – zengett bensőmben a hang, s lila ködbe borult minden.
Aztán a következők történtek. Két segítőt kért Kurtacsöki úr. A két segítő kezébe egy borotvaéles kardot adott testőre, Cujka Umo, a hústorony nagyságú maláji Góliát. A borotvaéles pallost egyik segítő jobbról, míg a másik balról Kurta-csöki ajka alá tartotta élével felfelé. Most borzasztó pillanatok következtek. Cujka Umo tövig kihúzta ura nyelvét, s egy rántással nyaktilóként lenyisszantotta a kardpengén. Diadalmasan felmutatta a levágott nyelvet. A csonkokból vér nem szivárgott. Kurtacsöki elmosolyodott, zsebkendőjével megtörölte gyöngyöző homlokát, majd átvéve nyelvét Cujka Umotól, egy mozdulattal a csonkra illesztve, összeforrasztotta azt. S az ájulástól falfehéren állók döbbenetére beszélni kezdett.
— Íme, így demonstrálom Önöknek, hogy mindent lehet, csak akarni kell. A Boddhszivatta már isteni szinten áll, s rendelkezik a teremtő tudat hatalmával. Ezt a tudást kínálom fel Bogumil testvérünknek és egyben ajándékul a magyar népnek. Akarod-e a tudást, testvérem?
— Akarom – rebegtem megsemmisülten.




2.

ÚJRA MANILÁBAN

Élve Kurtacsöki úr meghívásával, izgatottan készültem az útra. Elhatároztam, hogy felkeresem a kedves filippínó családot, akiknél 1989-ben egy hetet töltöttem el a forradalom alatt. Don Peppeének akkor hét gyermeke és két unokája volt. S megígértem a tizenéves okos szemű Marijának, ha megnő, visszajövök érte, és magammal viszem Magyarországra. Ezért vettem egy hatalmas vörös magyar kakast, hogy legyen egy erős versenykakasa Don Peppeének. Farktollait piros-fehér-zöldre pingáltattam. A kakast elneveztem Behemótnak. Vettem egy nagy üveg, fütyülős barackpálinkát Peppeének, nejének, Tonuzóba asszonynak öt kiló ólmozott paprikát szereztem be a szegedi bolhapiacról, míg Mariának egy gyönyörű kalocsai mintás vállkendőt vásároltam. S természetesen a lurkóknak sok-sok zacskó cukorkát.
Március ötödikén landoltam a manilai reptéren. 1989-hez képest szinte semmi sem változott. Ugyanolyan kopott, büdös és nyüzsgő volt, mint hat éve. A levegő páratartalma iszonyú, pillanatokon belül facsarni lehetett belőlem a vizet. Átesvén a kicsekkoláson, máris Cujka Umo vaskos karjai közt találtam magamat. Óvón kormányzott át a nyüzsgő tömegen lefüggönyözött jeepjéhez. Ezek az amerikai megszállóktól öröklött, tarkára festett jeepek igen népszerű szállítóeszközök: Manila taxijai. A főtéren most is hintók, ökrös-fogatok furikázták a turistahadakat. Nyüzsgött az élet mindenütt. A hírhedtté vált Makatira kanyarodva ismerősen köszöntek felém a csillogó kirakatok, a kirakatban üldögélő széplányok és szépfiúk, a színesre festett triciklis riskák és sok-sok utcai árus.
A Holliday Inn szállónál leparkolva azonnal megjelentek a vörös egyenruhás boyok, s becipelték a poggyászomat. Behemót iszonyú kukorékolással összecsődítette a szálloda halljában tartózkodókat, s a főportás rémülten szabadkozott, hogy ő nem is tudja, dehát egy kakast mégse..., de aztán a borravaló meggyőzte, s simán megadta a tartózkodási engedélyt nemzetiszínű kakasomnak.
— Holnap reggel Önért jövök. Használja ki az estét és az éjszakát Don Bogumilo, de nagyon kérem, s óva intem, ne hagyja el a szállodát. Minden megtörténhet – intett, s magamra hagyott a csinos szobapincérrel.
Miután elkortyolgattam virágsziromból készített üdítőmet, elindultam a szobámba.
Lezuhanyoztam, s élvezve a légkondicionálás örömeit, meztelen végighevertem ágyamon. Aztán trópusi öltözéket húzva, estefelé felmentem a tetőn kialakított körbeforgó panorámás bárba. A bár félig nyitott volt. Trópusi növényekkel kis japánkertet képeztek a hatás kedvéért s a vendégek gyönyörűségére.
Leültem egy kétszemélyes asztalkához, s hűs piňakoláda koktélomat szopogatva szemléltem az alattam elterülő várost. Meglátva egyedüllétemet, a pincér megkérdezte tört angolsággal, hogy meddig maradok. Mondom neki szintén tört spanyolsággal: holnap reggelig.
— Akarok-e éjszakára valamit, esetleg egy filippínó szépséget? – kérdezte most már spanyolul.
— No – ingattam fejemet, s ő rákérdezett.
— Uno bambino?
Miután rábólintottam, a szobaszámot kérdezte.
— Rumnamba?
Bemondtam a szobaszámot, és már el is volt intézve a dolog. Éjszakára egy gyönyörűséges tizenéves filippínó fiúcskával játszadoztam át a pihenés óráit. Kilenc órakor pedig elindultunk Cujka úrral Don Peppeéhez.
Mielőtt azonban elhagytuk volna a fővárost még, megkértem Cujka urat, hogy vigyen el az amerikai temetőbe. Múltkori ott tartózkodásom alkalmával igen megható volt az a miliő, ami ott fogadott. Most sem csalódtam. A gyönyörű emlékmű, a csodálatos park, amiben a hősi halottak nyugosznak, a szépséges harangzene mindent felülmúlt.
A temető után útba ejtettük Kurtacsöki úr Asramját, hogy bejelentkezzem, mielőtt elindulnék a jukulelék törzséhez. Az asram egy hatvan holdas csodálatos angolparkban volt felépítve. A főépület volt a Hospitál, a kórház, ahol a műtést gyakorolták a tanítványok.
A szállások bungaló rendszerben voltak elhelyezve, majd egy közös épület, amolyan club és társalgó. A dombon fenn állt Kurta-csöki úr háza.
A clubban már ott üldögéltek a tanítványok: angol, német, amerikai, újzélandi férfiak és nők, úgy tizenheten. Mindenki a teára és Kurtacsöki mesterre várt. Három órakor érkezett meg a tea, s nem sokkal később belépett Kurtacsöki úr is. Szívélyesen üdvözölt, s értesülve róla, hogy kakassal utazom, és semmiképpen nem mondok le Don Peppeé és családjának meglátogatásáról, beleegyezett a program módosításába.
— Ön még ma tovább utazik Don Bogumilo, s két napot kap a Jukulelei látogatására. Szerdán már jelentkeznie kell Picsi-Fucsi úrnál a kiképzési bázison. Ott tartózkodik 10 napig, és Boddhiszattvává avatása után jön vissza ide a fő Asramba a kiképzés gyakorlati oktatását elsajátítani. Jó utat Önnek is és a kakasának is! – mondta huncutul, s kezet nyújtva elbocsájtott bennünket.
Cujka úr bepakolta a kakast és a csomagokat a terepjárójába, s a motort felbőgetve megindultunk a jukulelék földje felé. Jó kétórás út után elkanyarodtunk a főúttól, s egy harmadrendű úton bukdácsoltunk Hueho felé.
A falucska felé közeledve feltűntek az alacsony kerítésekhez kipányvázott verseny-kakasok. Huehora is, mint a többi falura, jellemző a nagy becsben tartott s idomított verseny-kakasok tartása. Hiszen a közösségek legfőbb szórakozása a kakasviadal. Mondanom sem kell, hogy hirtelen előkerült utcagyerekek népes csapata kísérte kocsinkat egészen Don Peppeé házáig. Az udvar közepén terpeszkedő, sátorszerű hatalmas Jagaranda fa alatt ült rozzant karosszékében az elmaradhatatlan amerikai trópusi sisakkal a fején Don Peppeé, aki jöttünkre komótosan felállt, s felénk indult üdvözlésünkre.
Amint kiléptünk a kocsiból, az időközben megszaporodott gyerekhad máris rajtam s kísérőmön csimpaszkodott. Sok-sok kis kezecske nyúlt felénk kérőn a beígért cukorkát követelve. Úgy néztem ki a rám kapaszkodó gyerkőcökkel, mint egy teliaggatott karácsonyfa. Hogy mielőbb szabaduljak, feldobtam a levegőbe egy tucatnyi zacskó cukorkát. Na, lett ribillió...
Imígyen megszabadulva a gyermekkarok szorításától, összeölelkeztem Don Peppeével. Aztán nyakába borultam Tonuzóba asszonynak, és kutató szemeimet végigfuttatva a népes gyerekseregen, Mariát kerestem, de nem találtam. Miután átestünk a kölcsönös üdvözléseken, a kocsihoz ballagtam és előhalásztam az ingemmel letakart, kalickában gubbaszkodó Behemótot. Az asztalhoz cipeltem, s ünnepélyesen bejelentettem, hogy átadom a családnak szülőföldem ajándékát. Megkértem Don Peppét, hogy vegye át az ajándékot, azaz rántsa le a leplet Behemótról.
Amint lekerült a lepel, Behemót, érezve, hogy most ő itt a sztár, tollait felborzolta, s iszonyú nagyot kukorékolt. Egy pillanatra mindenkiben megállt az ütő. A falu kipányvázott kakasai megszégyenülve kushasztották le tarajos fejüket. A gyerekek ocsúdtak föl először, és magukhoz ragadva a kalitkát diadalüvöltéssel hurcolták végig a falun Behemótot... nyomukban rohant az utcagyerekek serege, felborzolt farkú kutyák és macskák, szóval egy nagy esemény vette kezdetét.
Miután a gyerekeket így eltávolítottuk, elővettem a fütyülős barackpálinkát, Tonuzóba asszonynak átadtam az öt kiló ólmozott pirospaprikát, csak a Marijának szánt kendővel álltam tanácstalanul. Ám végszóra ő is előkerült karján egy féléves kis csöppséggel.
Na, Bogumil ez a kérdés is megoldódott – gondoltam magamban – s könnyű szívvel lemondva arámról, átadtam neki a kendőt, aminek nagyon megörült.
Tonuzóba asszony kitűnő marhafarok levessel, kopaszseggű pulykasülttel és nagyon finom kürtőskaláccsal traktált minket. A fenséges ebéd után finom jázminszirom üdítőt és tüzes malagabort adtak fel. Borozgatás közben, már kissé pityókásan, szemeit népes családján végighordozva, Don Peppeé az éppen serdülő 12 éves forma Isaurára mutatott, s kárpótlásul őt jelölte ki menyasszonynak a már foglalt Marija helyett. Kényszerű vigyorral fogadtam el a visszautasíthatatlan ajándékot, mert tudtam, ha visszautasítom, akkor vérig sértem a háziakat, sőt azonnal elterjed rólam, hogy impotens vagyok. Így aztán az előző esti fiúcska után most egy édes lányka testének gyönyöreit kell élveznem. Hiába, ilyen az élet...
Ebéd után a szokásos sziesztára nekem a vendégszobába ágyaztak, s megejtettem az elhálást Isaurával. Mondhatni mindent felülmúló élményt jelentett a szűz, romlatlan, barackvirág illatú ruganyos kis leánytest titkait kutatni...
Estére már úgy elment a híre Don Peppeé harci kakasának, hogy a falu főterére gyülekezett a falu apraja-nagyja. Látni és fogadni akart mindenki. Na, lett is nagy becsületem, s ez által Don Peppeé is nőtt a falu szemében. Rengeteg pesetát keresett Behemóttal. A hatalmas testű, a hazaiaknál kétszerte nagyobb nemzetiszín magyar kakas, erőfölénye miatt, szinte legyőzhetetlennek bizonyult. Őserő volt benne, szilaj szittya magyar vér! De nem rendelkezett kiképzéssel, a harcművészet etikájával. Ugyanis az volt a helyi szokás, hogy a harci kakasokat úgy idomították be, ha az ellenfelet legyőzik, elég farktollának kitépésével jelezni a győzelmet.
Behemót első vérig ment, s addig nem nyugodott, míg farktoll helyett le nem tépte ellenfele fél taréját. Volt aztán ribillió... Hanem egy kendermagos harci kakasban ellenfelére talált. Az okulva társai vereségén, az összeeresztés után hirtelen felröppent, s Behemót hátára ugorva kitépte a pirosra festett vezértollát. Gazdája már kapta is el harcosát, s a győzelem ki lett hirdetve. Így ért véget a nap fénypontja. Tizenkét győzelemmel és két vereséggel. Don Peppét diadalmasan hordozták kakasával végig a faluban, s előre foglalókat adtak egy-egy hétre való fedeztetésre alkalmat adó kölcsönadásra. Mindenki pároztatni akart Behemóttal. Így aztán mondani sem kell, hogy Behemót is, én is paradicsomi környezetbe kerültünk.
Másnap aztán végeszakadt az idillnek, s sírós-nevetős búcsút vettünk egymástól, megígérve, ha felavatnak, nagy Boddhiszattavaként még elutazásom előtt meglátogatom a falut, s áldást hozok rájuk.

3.

A MEGVILÁGOSOGÁS ÚTJA

Másnap elbúcsúzva Don Peppeé népes családjától, millió áldással és szerencsekívánattal megrakodva útra keltünk Kunca-Kence Hospedájába, mely a fősziget déli csücskében eredő és a vízeséshez tartó krokodiloktól hemzsegő Picsi-Pucsi folyócska torkolatánál épült.
Kunca-Kence volt a kegyhelynek számító Pacsuli Hospedáj főnöke. Valamiféle rokonságban lehetett Don Peppeével, mert Cujka Umo egy csomó üzenetet és kívánságot vett át, melyet a Hospedáj főnökének kellett eljuttatni.
Körülbelül ötórányi járásra volt a Hospedáj. Már messziről felfedeztük a torkolat fölé magasodó sziklaoromra épült erődítményszerű, csinos építményt. Közelebb érve, harsogó zene és a rengeteg zarándok zsivaja kihallatszott az útra. Málhákkal megrakott öszvérek poroszkáltak felfelé a kanyargós hegyi úton. Autóval megközelíthetetlennek tűnt a fellegvárszerű Hospedáj.
Kocsinkat hátrahagyva, két öszvérre rakattuk át málhánkat, mi pedig egy-egy tapikapi hátán tettük meg a felfelé vezető utat. Ezek a népszerű nevén tapinak nevezett teherhordók igen izmos, fiatal filippínók, akik hátukra erősített ülőalkalmatosságban cipelik fel utasaikat a hegyormon lévő hospedájba. Felérve elénk tárult a gyönyörű panoráma. Körülöttünk kéklőn bukkantak elő a távolból a messzi hegyormok, míg alattunk az őserdők zöld tengeréből kéken kanyargott a Picsi-Pucsi folyócska. Messzelátóval jól kivehető volt a vízesés és ködbe burkolózva a Piňatubó vulkán is. A hospedájban nyüzsgött az élet. Hatalmas éttermében turistacsoportok zsivajogtak, míg kisebb karavánszerű belső udvarán a kiképzésre indulók szobái és egy exkluzív echte Fülöpszigeti étterem és bár volt elhelyezve. A zsivaj ide nem ért el, köszönhetően a méteres falaknak.
Lemálházva, megtisztálkodva, nagy lelki nyugalommal költöttem el vacsorámat, s Cujka Umoval megbeszéltem a stratégiát.
— Két kísérőt szerződtettem Önnek. Mindketten kipróbált hajósok. Ön ül középen a csónakban, az első fiú evez, míg a hátul ülő egyensúlyoz, s segíti átemelni a zuhogókon, zátonyokon a csónakot. Nem kell félni, biztonságban lesz. Én itt lenn fogom várni 10 napig. Tíz nap múlva felküldöm Önért a fiukat, s visszahozatom. Ez alatt a 10 nap alatt Ön Pancser Láma vezetésével elnyeri a magnetikus beavatást, megszerzi a legnagyobb tudás kulcsát, s eléri a megvilágosodás legalsó fokát: Boddhisztavává válik. Miután visszatér a hospedájba folytatja a kiképzést, s Kurtacsöki főmettőr vezetésével két hetet tölt a fő Asramban. Utána újabb beavatást nyer, most már elnyeri a krisztusi erőt. Na, de addig még sok út áll előttünk! – mondta és átadott két kísérőmnek.
— Ez a két boy fogja Önt szállítani. A viteldíj általam lesz rendezve. Ön, ha meg lesz elégedve a fiukkal, akkor, ha akar, borravalót adhat – mondta még útravalóul, s elbúcsúztunk. Nagy izgalommal tértem nyugovóra. A két boy a mellettem lévő cellában aludt, s hajnalban keltettek.
Gyors brekfest (két lágytojás toast-tal) és egy bögre bivalytej elköltése után elindultunk lefelé, hogy a torkolatban várakozó csónakunkba szálljunk. A beszállás is igen körülményesnek bizonyult, hát még a torkolat elhagyása. Nem részletezem, de már az elején hányinger kerülgetett a hatalmas csapó hullámok és örvények által keltett himbálózástól. Úgy éreztem, darabokra hullok, s megsemmisülve potyogok a krokodilok közé. Aztán kiértünk a folyóra. A ragyogó napsugárban bágyasztó ringatózás közepette három-négy órát haladtunk felfelé a folyón, majd megláttam a magasban zuhogó vízesés csíkját.
— Oda kell elérnünk! – mutogattak a boyok, és én elborzadtam a szintkülönbség láttán. Hogy fogunk oda feljutni?
A szűk zuhogókkal, forgókkal, kőpadokkal és szikladarabokkal aláaknázott, patakká szűkülő Picsi-Pucsi folyócska nehezen adta meg magát. Mint a betöretlen csikó hátán, úgy imbolyogtunk, s minden pillanatban úgy éreztük magunkat, mintha a pokolba hullanánk alá.
Életveszélyes volt az út, de mindenért kárpótolt a látvány, és a nagy nehézségek által elkészült videofelvételeim. Igencsak megszenvedtem a felvételekért.
A zuhogókon átvergődve, késő délután értünk a vízesés alá. Itt már zajlott az élet. A kegyszer-, lacipecsenye- és kávéárusoktól volt hangos a táj, amint kínálták portékájukat. Turisták százai várakoztak a visszfuvarra. Csónakunkat hátrahagyva, két kísérőmmel a málháimat felpakolva tutajra szálltunk, s ponyvát feszítve elindultunk a vízesés alatt, hogy átérve az Asramba jussunk. Tutajunkat kompszerű szerkezettel húzatták át. Még így is félelemmel vegyes borzongás kavarta gyomromat, amint a zuhatag alá értünk. Úgy éreztem, a ránk zúduló víz agyamban dübörög... Aztán hirtelen csend, s kibukkantunk a napfényben fürdő lagúnába. Előttünk varázslatos felföldi táj terült el. Innen már tapival szállítottak fel a kolostorszerű Asramba. Felérve lemálháztam, darabszám szerint átadtak kísérőim a kolostor, vezető Brahimjának, s visszatértek a zuhogóhoz.
— Buenos Diáz, Don Bohi! – üdvözölt meghajlással a nálam jóval idősebb hófehér szakállú tanító, s aszott, feketére cserzett bőre éles kontrasztként bukkant elő hófehér ágyékkötőjéből. Ágyékkötőn és a nyakában lógó zsinórra kötött mágikus smaragd kövön kívül, csak két fülét lehúzó hatalmas aranykarikái díszítették testét.
— Buenos... Don? – néztem rá kérdőn, hogyan is szólíthatnám, s ő észrevéve zavaromat kisegített.
— Don Pu-Cong.
— Don Pu-Cong – ízlelgettem mellém rendelt tanítóm nevét, és kérdőn néztem rá.
— Kijelöltem a szobáját. Na, nem kell valami kényelmes helyre gondolni. Egy cellát kap, melyben elhelyezzük személyes holmijait. Lesz benne egy lavór, csupor víz, jakvaj, teafű, spiritusz, teafőző, szárított bivalyhús, füstölt hal és minden nap friss gyümölcs. A cella a föld magnetikus erővonalainak a centrumában helyezkedik el. Olyan aktív a magnetikus sugárzás, hogy Ön 10 nap alatt felmágneseződik. Az égből kozmikus energia sugárzik ezen a ponton, mely a meditációk hatására áthatol az Ön koronacsakráján, és átalakítja a sejtjeit. A megvilágosodás és a beavatás után Ön képessé válik az anyag átalakítására, immaginálására. A beavatást maga a Pancser láma őfelsége végzi, s adja meg Önnek a legnagyobb kegy gyakorlásának jogát.
Savanyú tekintettel szemléltem a húszdekányi szárított húscsíkokat, a 10 darab szárított halat és csupor vizet. Pu-Cong láma észrevéve fancsali tekintetemet elmosolyodott.
— Beosztással kell élnie. A gyümölcs és a víz az, ami megtisztítja a testet és a lelket. A hús csak szükséges kiegészítő, az erőnlét miatt. Az utolsó napokban 48 órán át csak tiszta vizet vehet magához. Akkor jön el a megvilágosodás. Én minden nap egy órára feljövök ide és beszélgetünk. Kérdéseire választ adok. Amire nem tudok, arra Úr adja meg a választ – mondta, s magamra hagyott.
Az este a cella előtti kőlapon való üldögéléssel és szemlélődéssel telt. Elbűvölten néztem a gyönyörűséges tájat s az alattunk kanyargó folyócskát. A csend zenélt füleimben. Aztán nyugovóra tértem. Az éjszaka nyugtalanul telt el. Álmok gyötörtek, tűzgömbök jelentek meg előttem, s lobogó lángokat láttam.
Kérdeztem másnap Pu-Congot, hogy mi volt ez az álom? Ő mosolyogva válaszolta:
— Ó, semmiség, megkezdődött a lelked tisztulása. A gyehenna tüze az, amit láttál, s benne lobogva égett a sok lelki szemét, amit éveid alatt összegyűjtöttél.


4.

A TEREMTŐ TUDAT KULCSA

Másnap reggel pontosan 7 órakor megjelent tanítóm, s elkezdődött a kiképzés.
— Megadom a mai napra való feladatokat Önnek – mondta Pu-Cong mester és máris hozzálátott okításomhoz.
— Legelőször is öt órás meditációval meg kell nyitnia a krisztusi energia előtt a hit és szeretet csatornáit, hogy átengedhesse magán az isteni akaratot. A meditáció alatt megerősödik az isteni szeretet arany csatornája s ez által energiarendszere is. A délutáni újabb ötórás meditáció alkalmával a tudatsíkok gömbjeinek tisztítása történik. Fel kell tölteni a tudat alatti, a tudatos tudat és a kollektív tudat szintjeit, miután megtisztította őket isteni szeretet sugárzással. Végezetül esti gyakorlásként előírom, hogy harmadik szemének erősítésére meditációban Téta állapotban összes eddigi OD-kapcsolatait megszűntesse. Pásztázza végig harmadik szemével fizikai testét, és ha van valakivel fizikai OD-kapcsolata, meg kell szűntetni!
— Miért, mester? – kérdeztem aggódón – hiszen ha mindenkivel megszüntetem fizikai kapcsolatomat, akkor lebegni fogok a semmiben.
— Helyes a kérdés és az okfejtés – válaszolta Pu-Cong bölcsen, lelkembe látva. – Valóban az a cél, hogy elszakítsuk összes földi OD- kapcsolatait. Meg kell tisztulnia, hogy Úrtól megkaphassa a teremtő tudat kulcsát, az Ankh-keresztet. Csak a nagy nihil birtokában, a semmiben lebegve, az összes kollektív tudat birtokában léphet tovább! De akkor elveszítem szeretteimet, akikhez kötődtem!
— Csak azt veszíti el, ami akadályozza előrejutásában. Ne sajnálja a magába csimpaszkodókat, OD-jaiba kapaszkodókat, aurarongálóit. Számodra mától csak UR létezik, s a mindent megváltó krisztusi szeretetenergia. Ez az isteni szeretetsugárzás tesz képessé a magnetikus feltöltésre és a teremtő tudat szintjének elérésére – fordította tegezésre a szót a mester, megunva magázásomat.
— És ha nem leszek képes elszakítani minden köteléket?
— Mindent lehet, csak akarni kell! Meditálnod kell! És, hogy ne kísértsenek bűnös gondolatok, megvonom tőled a húst! – mondta és felemelve a szárított bivalyhúscsomagot, lehajította a mélybe. Fancsali képpel néztem utána, de szólni nem mertem. Torkomban gombóc keletkezett, mely megakadályozott a szólásban.
Egyórás kiképzés után magamra hagyott mesterem, és én elkezdtem a meditációkat. Így ment el a nap, majd a másnap és egyre jobban kezdtem belejönni a koplalásba és a meditációba. Amint fogytak a napok és a súlyom, úgy tisztult testem és a lelkem.
Az ötödik napon kezdtem vizualizálni, és ekkor jelent meg először ÚR. Így szólt hozzám:
— A tested a katedrálisod. Építened, tisztítanod kell! Katedrálisod csúcsa a lélek. Lelkedet naponta tisztogatnod kell. Mától hozzám tartozol, éppen ezért szüleidtől OD-kapcsolatodat, az aranyfonalat végképp elszakítom.
Tudatodat a következő információkkal megnövelem:
1. Vágyaidat nem legyűrni, hanem elengedni kell!
2. Szívcsakrádból mostantól kezdve csak szeretet sugározhat.
3. Megkapod általam a kollektív tudatot és az isteni erőt.
Mától kezdve: Boddhiszattva vagy, azaz gyémánt! Mostantól tiszta vagy, és csak mások tisztítása a feladatod! – mondta Úr és hatalmas fényességgel tűzgömbbé alakult.
Másnap reggel siettem tudatni látomásomat Pu-Conggal. Ő komoran hallgatott, s megszólalván így oktatott:
— Ahhoz, hogy igazi Boddhiszattvává válj, még nagyon sokat kell fáradozni. Úr csak a lehetőségét adta meg a megvilágosodásnak. El kell érned a következő öt napban az emelkedett tudatállapotot. Mind a 48 tudatgömbödet teljesen ki kell tisztítani, éppen ezért mától csak gyümölcsöt vehetsz magadhoz és kristályvizet – szólott, s ledobta a mélybe a még megmaradt füstölt halakat. Elborzadva néztem a mélybe hulló csemegék után.
— Felső tudatgömbödből, mind a tizenhat rétegéből teljesen meg kell tisztítani a szétszórt korok, előző életeid OD-jaitól. Tehát, hogy az asztrológiai sugárhatást kivédjük, minden térben és időben meg kell tisztulnod. Ez lesz mától a feladatod.
Így aztán a hátralévő öt napban szigorú gyümölcskúrán és vízen tengődve botorkáltam a megvilágosodás rögös útján. A nyolcadik napon, mikor már szemeim kezdtek szikrát hányni, mesterem még a gyümölcsöt is megvonta tőlem. Így indokolta döntését.
— Az utolsó 48 órában csak vizet ihatsz, mert a magnetikus beavatás csak teljesen tiszta testben és lélekben lehetséges.
— És hogyan veszem észre ezt a beavatást? Látok, érzek valamit?
— Igen, látni és érezni fogsz. Elhagyod anyagi testedet és éteri testeddel egy ezüstszállal összekötve a mindenségbe lépsz ki: térben és időben. Megkapod a testelhagyás tudományát. Transzponálni leszel képes önmagadat. Egyszerre jelen lehetsz több helyen is, tértől és időtől függetlenül.
— De ugye ez nem lehetséges fizikálisan, csak mentális síkon? – kérdeztem felajzva. Ő bölcs hallgatás után így válaszolt.
— Úrtól elnyered a teremtő tudat kulcsát, az Ankh-keresztet. Így aztán, ha akarod, anyagi testedet bármikor megjelenítheted és bárhol, bármilyen formában és térben.
— Úgy érted ezt, hogy akár macska vagy varangyos béka képében is megjeleníthetem magamat?
— Természetesen.
— És ha mondjuk királyfi vagy éppen Roger Moore alakját, szeretném felölteni?
— Miért ne. Csakhogy aki Boddhiszattvavá válik, ilyen hiúságokra nem vágyik többé.
— Aha, értem – dünnyögtem –, annál bölcsebb.
— Így igaz – mondta mesterem, és összeszedve a tálba maradék gyümölcskészletemet, tállal együtt ledobta a mélybe. Elborzadva néztem a mélybe hulló csemegék után.
Miután így elrendezte a dolgokat, két napra, magamra hagyott Istennel és egy fél korsó vízzel.
Az első nap csak állandó piros tűzgömbök és aranyfényű napkorongok úsztak harmadik szemem előtt. Majd a második nap hajnalán kezdett kékre váltani, aztán elértem az ibolyalilát, és kezdtek előjönni lelkem vetítővásznán a képek.
Peregtek előző életeim.
Láttam magam varázslóként Afrikában, majd főemberként Egyiptomban, aztán főpapként Thébában, majd Görögországban hadvezérként, Cipruson apácaként, mongol fejőnőként, Kijevben természetgyógyász szülész-nőgyógyászként, aztán váltott a kép Amerikára. Inka főember, Tiahunaku isten főpapja, sokáig Ketzalmadárként lebegtem a nagy piramis ormán... aztán román pakulár, japán szamuráj, később nagy Sógun, végül magyar marhakereskedő, vándorköszörűs, javasasszony, bába és dömöckölő asszonyként éltem, míg elnyertem mai formámat.
— Mindent teljesítettél életedben, amire kijelöltelek – mondta Úr – Ez az utolsó életed a földön, úgy gazdálkodj vele. Egy feladatod van még hátra: felkészíteni az embereket a Boddhiszattává válásra. Átvezetni őket a Vízöntő korba. Ezt kell megoldanod kies hazádban, Bogumil. Ehhez megadom neked a mágikus erőt, és átnyújtom a teremtő tudat kulcsát, az Ankh-keresztet. Élj, de vissza ne élj vele soha! – így szólt az Úr, és egy fényes aranykeresztet nyújtott felém.
Gondolatban beemeltem teremtő tudatomba, legfelső tudatgömbömbe az Ankh-keresztet, és a látomás eltűnt.
Ekkor szokatlan dologra szántam el magam. Szerettem volna kipróbálni a hatalmat, amit kaptam. Egyelőre csak saját testem felett akartam úrrá lenni, s azt kívántam, hogy léphessek ki testemből, és lebegjem körül a hegyet. És íme, a csoda megtörtént. Rágondoltam, s tudatomba beemelve a teremtő tudat szimbólumát, az Ankh-keresztet, máris kiléptem a testemből, s ott lebegtem a kék levegőégben...
Megtapasztalván a tudást, megköszöntem az Úrnak, és párpercnyi lebegés után visszatértem anyagi testembe. Ideje is volt, mert elérkezvén az utolsó reggel, megjelent mesterem.
Nem szólt semmit, csak nézett, majd homlokom megérintve egy hatalmas energia-kisülést hozott létre ujjai és harmadik szemem között. Kézen fogott, és levezetett az Asramba.
Az auditóriumban már várt a többi hasonlóan kiképzett növendék, hogy együtt nyerjük el a beavatást a Pancser lámától.
Az áhítatos csendben hirtelen élesen kondult meg a lámaharang, majd megszólaltak a dobok, nádsípok, és felhangzott a tiszta, zengő OM. Kísérőitől övezve megjelent a Pancser láma.
A szolgák meggyújtották a füstölőket, gyertyákat és az egyre erősödő OM mellett elkezdődött a szertartás. A Pancser láma hívta az égieket, és egy textus után nyitott egyet égi csatornánkon. Ilyenkor éreztük, hogy hatalmas, delejes energia áramlik át gerincünk mentén, testünkön. Hétszer hívta Urat, majd egyenként hozzánk lépett és jobb kezének középső ujját harmadik szemünkhöz érintette. Vakító fényesség járta át homlokunkat. Hetedik tudatgömbünket összekötve az éggel, most váltunk igazán Boddhiszattvává.
Pancser láma tenyerét összeütve megköszönte az Úrnak az általa adott erőt, és díszes kíséretével elvonult.
Mi pedig ott maradtunk némán, megilletődve, s Boddhiszattavaként, emelt fővel hagytuk el az Asramot. Kiképzésünk megtörtént.

5.

BRÁHIMMÁ AVATÁSOM

Kurtacsöki mester fő Asramjába már, mint felavatott Boddhiszattava tértem vissza. Időközben 31-re szaporodott a létszám. Az élet nem volt valami mozgalmas, bár unalmasnak sem mondható. Mindenki külön bungalowban lakott, teljes komforttal ellátva, mely állt egy gyékényből, szúnyoghálóból, lavórból, összecsukható tábori asztalkából és csiratálakból. A sarokban egy hatalmas agyagkorsó kristályvízzel. Villany, telefon nem volt, csak gyertya.
Étkezésünk szigorúan egyéni alapon történt, ezzel is hangsúlyozni kívánta a mester, hogy az étkezés szigorúan magánügy. Csak a közös teázásokon tudtunk eszmét cserélni egymással, ugyanis a kiképzés lekötötte minden figyelmünket.
Csak csíráztatott magvakat ehettünk, melyeket saját kezűleg csíráztattunk ki. Minden napra kaptunk 1 csupor friss bivalytejet, ezen kívül csemegének pattogatott, pirított lárvákat és sózott pirított sáskákat. Desszertként vacsorára egy kis fatálkában a közös esti teázáshoz fejenként egy friss, nyers, sózott majomagyvelőt kellett fogyasztanunk, agyunk befogadóképességének növelésére. Ez volt a legdrasztikusabb és legundorítóbb, de le kellett győznünk az undort. A dolog úgy történt, hogy egy ügyes szerkezettel lefogták a majmot, s a séf eleven skalpolta meg a szegény jószágot. Állítólag így szalad teli az agya a legtöbb információval. Levágva a még élő állat koponyatetőjét, kiemelte a még meleg, gőzölgő agyat, forró sós vízbe dobta, s egy rottyanásnyi idő után tálalta. Undorító, de ehető volt.
Ennyit az étkezésről.
Hogy mi lett a sok majom húsával? Azt jótékonysági akcióban a szolgaszemélyzet között osztották ki. Így a falu páriái is jól jártak.
A kiképzés igen szigorú rituálé szerint folyt le. Reggel 7-kor kezdődött 3 óra közös meditációval, melyet a mester vezetett. Itt már az isteni erővel és energiával való munka volt a fő cél. A mester tudatgömbünket állandóan töltötte és tisztította. Utána 10-12 óra között az immaginálást és a testen kívüli információszerzést gyakoroltuk. 12-16 óra között pihenés, közte 15 órakor tea. 16-20 óra között a testből való kilépés, és elektromos rezgésünk növelése volt az oktatás tárgya. Majd 20-21 óra között egy igen kemény meditáció következett, mely alatt annyira feltupírozta rezgésszámunkat, hogy át tudtunk hatolni az anyagon. Ehhez a meditációhoz nagyon erős és hangos OM zenét adott.
Így ment ez 14 napon át. És ekkor következett el a vizsga.
A vizsga az Asram központi termében kezdődött. Teljesen meztelenül, csupán fehér ágyékkötőben járultunk a mester elé. Csodálatos meditációs zene szólt. Égtek a füstölők és a gyertyák. A közös meditációban a mester kilépett a testéből, és a plafonon lebegve név szerit megnevezve bennünket, egyenként magához szólított. És csodák csodája, mindannyiunknak sikerült a kilépés. Miután ott lebegtünk fenn a plafon alatt, a mester két tenyere élével megnyitotta a plafont, s kilebegett a térbe. Amint kilépett, a mennyezet összezárult. A főtéren álló hatalmas Jagaranda fa tetejére lebegett, s egyenként szólított bennünket. Az anyag megnyitása és a kilépés mindenkinek sikerült, s ott lebegtünk körülötte.
Örömmel konstatálta, hogy a kiképzés nem volt hiábavaló, s mindannyiunkat elfogadott Boddhiszattavának.
Ezután következett az újabb fokozat: a Bráhim elérése. Itt már kemény próbatételeket kellett tennünk.
A terembe visszatérve újra anyagi testünkbe bújva, a mestert körülállva vártuk kinyilatkoztatását.
— Szeretettel köszöntöm az új Boddhszittavákat. Mint mondottam is az Önök rezgésszáma annyira megnövekedett, hogy rezgéseivel szét tudja választani a vizet, puha gyúrhatóvá teszi az érceket, a követ. Át tudjuk alakítani az anyagot. Az agyuk felhasznált térfogata 30-40 %-ra növekedett. Ez azt jelenti, hogy immaginálni képesek, tehát anyaggá tudják sűríteni a gondolatot. Mostantól kezdve rendelkeznek a tudat erejével. Most pedig újabb próbát teszünk, hogy ki lesz alkalmas a manilai sebészet elsajátítására. Aki nem állja ki a próbát, az sem távozik vesztesen, mert mint Boddhiszattava a hét tudatgömbig be tud avatkozni, egyedül teremteni nem tud – mondta és csettintésére harmincegy szolga lépett be, egy-egy élesre fent kardot tartva a kezében, míg másik kezében egy húsvágó deszkát. Most kezdett borsózni a hátunk. Pillanatra bennem is megállt az ütő.
— Lépjenek ki azok, akik vállalják a következő próbatételt: a szolgák egyenként kihúzzák a próbatevők nyelvét, s lenyisszantják. Utána a Boddhiszattva, ha Bráhim, vissza tudja forrasztani, ha nem Bráhim, akkor nyelve csonka marad, s örökké némaságra lesz kárhoztatva. Felhívom a figyelmet, hogy aki tiszta, s nincsenek bűnös gondolatok benne, nem szól meg senkit feleslegesen, nem káromkodik, annak sikerül a próbatétel, hiszen rendelkezik mindenki a teremtő tudattal. No, hadd látom, ki érzi magát érettnek a próbatételre – mondta, s várakozóan nézett ránk.
Előbb senki nem mozdult, majd a holland nő, a délafrikai zulukaffer és én léptünk egyszerre ki. Kisvártatva még előlépett egy orosz és egy francia férfi. Aztán néma csend. A mester elégedetlenül dohogott.
– Na, bátrabban, nem hiszem, hogy csak ennyire érettek! Mi ez a nagy félsz bennetek, testvéreim?
De bizony senki sem lépett elő. Ekkor drámai mozzanat következett be. A mester leoldotta ágyékkötőjét és feltárta titkát: nemi szerve csonkán meredt elő... innen hát a Kurtacsöki név eredete. Döbbent moraj kísérte az attrakciót.
— Íme a hitetlenség és a tisztátlanság ára. Amikor még én tanultam, nem volt választás. A kiképzés befejezése után nem a nyelvünket, hanem a falloszunkat tettük a tőkére... és aki nem volt elég érett, az bizony megcsonkult, mint én. Láthatjátok testvéreim, hogy a tudásért minden áldozat kevés. Újabb öt évi tanulás és meditáció kellett ahhoz, hogy elérjem a megvilágosodás legfelsőbb fokát, s bátran nyújtottam a nyelvemet a kard éle alá... Na, hadd látom, kinek van még bátorsága? – mondta szuggesztíven, és a hatás nem maradt el: még négyen léptek ki.
Így aztán tizenegyre szaporodott a próbatevők száma. A kisördög azonban dolgozott bennem, és elhatároztam, hogy megpróbálkozom a teremtő tudat hatalmával. Minden erőmet összpontosítva, az arany Ankh-keresztet lehíva, megpróbáltam visszanöveszteni Kurta-csöki úr péniszét... és lőn csoda. A kimeredt szemű tanulók előtt elkezdett növekedni a kurta pénisz, s jó méretlen húszcentis tekintélyes bíborfurulya tört Kurtacsöki úr ágyékából elő. Mindenki ledöbbent. Kurtacsöki ijedten kapott falloszához, s a felbecsülhetetlen értékű jószágot szorongatva, kéjmámorba esve, vad ejakulálásba kezdett. Diadalmasan szórta szét vulkánként kitörő magját a Jagaranda fa árnyékába...
Miután kielégítette évtizedek óta szunnyadó vágyát, magába fordult, s végigvizsgálva bennünket megszólalt.
— Ki huncutkodott?
— Én – léptem elő büszkén.
— Ime az első Bráhim közöttünk. Üdvözöllek Bráhim Bogumil! – hajolt meg előttem – Te bebizonyítottad tudásodat, nem kell már bizonyságot tenned. Kérhetsz bármit, óhajod teljesülni fog.
— Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy én is hadd részesüljek a próbatétel gyötrelmeiben. Egy szigorítást kérek, hadd álljak szembe társaimmal, s míg ők nyelvüket, addig én bíborfurulyámat teszem a bárd alá bátorításul társaimnak.
— Beleegyezem – mondta a mester, s még mindig visszanőtt bíborfurulyáját szorongatva hátra lépett, s én léptem helyébe. Levettem az ágyékkötőt, és még egyszer utoljára hatalmasra duzzadó bíborfurulyámmal vad ejakulálásba kezdtem. Miután végeztem, a mester megadta a jelt a próbatételre.
Mindenki a tőkére hajtotta a fejét, s a szolgák kihúzták nyelvüket. Én pedig falloszomat vittem a vágóhídra. A mester tapsolt, s egy nyisszantással megcsonkítva álltunk a tér közepén. Hirtelen megszólalt a vad OM-zene, s újabb csettintésre valamennyien visszahelyeztük levágott testrészünket. És lássatok csodát, mindannyiunknak összehegedt a kettészelt testrésze – nekem is.
Így történt meg Bráhimmá avatásunk, s ezzel manilai kiképzésünk végetért.


EPILÓGUS
Sokan kérdezhetik, és akkor hol marad a műtét, a testbe való benyúlás, a véres húscafatok kihuzigálása? Hogy miért nem írtam ennek a technikának az oktatásáról? Egyszerű a válasz: mert ilyen kiképzés nincs. A pszi-sebészet információszerzésből, immaginálásból, a beteg szervek gondolatban való kicseréléséből, apró szövetgombóccá gyúrásából és a testből való kihúzásából áll. Amikor az ember a szellemgyógyászatban gyakorlottá válik, s elvégez egy ilyen pszi-műtétet, akkor, ha megkapta a manilai kiképzést, s kezei olyan magnetikus rezgéssel rendelkeznek, hogy meg tudja nyitni az anyagot, s át tud hatolni az éteri testen, akkor a hasfal alá transzportált húscsomót emeli ki, s pillanatok alatt visszazárja a testet.
De erre csak demonstrációs célból van szükség, mert a teremtő tudat erejével kiműtött kóros szövetek elgőzölögnek, felszívódnak a testen belül. Így aztán lehet, hogy egy izgalmas demonstrációval szegényebbek leszünk, de a hatás így is tökéletes. Aki lát, az úgyis látja, mi történik műtétkor, aki meg nem lát, az közvetve tapasztalja, észleli a hatást, a műtét eredményességét.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-07-31 19:46:43
Ha sokat meditálsz,bekövetkezik.
2006-07-31 18:44:49
Én sem irigyelném magam.
2006-07-31 07:30:13
Mindenestre,jobb egy szellemműtéttől meggyógyulni,mint a drasztikus sebészeti beavatkozásoktól félájultan a fájdalomtól lábbadozva,várni a közelgő halál következő,kivédhetetlen csapását. Nem írigyelnélek,ha álmodban,kettőskilépéssel a testedből manilában találnád magadat...
2006-07-30 23:11:31
A vasárnapi estém egy részét kitöltötte az írás, h.sz. kiegészítéssel. Sok gondolat ébredezik bennem. Csak egyes képek nehogy álmaimban előjőjjenek.. Érdekes olvasni az írásod.
2006-03-03 05:19:51
Kérlekszépen én 25 éven át benne voltam a spirituálékban.Tanultam,tanította,tudatmódosítással ,szofronizációval pszihoszomatikus betegségeket gyógyítottamSzellemműtéteket végeztem.ESZP kongresszusokon vettem rész a Rózsa ferenc Kultúrházban ,médiumokat ismertem,asztaltáncoltást és más hihetetlen dologat láttam.Ma már nem járok sehová,mert a sok ezoterikus kiboritja egymást,ha együtt vannak.Ezekből az élményekből táplálkoznak írásaim.Ezekben az ezoterikus úti irásokban egy-egy nagyobb tanfolyam és beavatásaim élménye lett ötvözve a valódi útiélményekkel.Az a bajom,hogy van készen pár könyvem,remek novelláskötetem,de a rohadt kiadók leráznak,mint kutya a vizet.A tankönyveimet is csak magánkiadásban tudtam kiadni,ezzel a kiadás összegeit le tudtam írni az adómból.Meg is lett az erfedménye:29.640 Ft a nyugdijam.Ha rendesen adózok,akkor 100 Ft bevételből 17 Ft-om maradt volna.Rohadt ez a TB rendszer.Ha,érdekel el tudom emilben küldeni obligon kívül a gyógyeredményeimet,abból láthatsz valamit. Bogi