Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-02-02 10:20:17
Megtekintve: 701
Nepál
Megérkezés
A város szélén lévő libalegelőn landoló charter gép a nepáli királyi légiflotta egyetlen Focker típusú légibuszából állt, melyet személyesen a nepáli király vezetett.
Abban az időben nyílt meg újra Nepál a turisták előtt, mivel a hetvenes években az országot elözönlő hippik nagy pusztítást végeztek a műemlékekben és a lakosság körében egyaránt rászoktatva a népet a marihuánára és egyéb kábszerekre. Nem beszélve a vérbaj, kankó, s egyéb nemi-betegségek elterjesztéséről.
Másfél órás repülés után máris a királyi palota golfpályáján landoltunk.
Csomagjainkat közönséges tragacsra pakolva, két sherpa hozta utánunk a szállodának nevezett, egy emeletes randa kékre pingált legénységi laktanyára emlékeztető, kocka alakú, lapos-tetejű épületbe. Inkább hasonlított egy kimustrált munkásszállásra, mint szállodára.
Az ország a sokéves elzárkózás után most ébredezett csipkerózsika álmából. Az ötvenes évek végén Hillary Mount Everest-et megmászó világcsúcsa kezdte el vonzani az országba a hegymászókat. Lényegében a sebtében felhúzott épület adott otthont, a Himaláját meghódítani akaró hegymászóknak, jó két évtizede. A szobák hidegek, fehérre meszeltek és tiszták voltak. Az ellátás turistaszintű, de elfogadható. Melegvíz nem volt, a folyosó végén egy zuhanyozó, WC. Ez a teljes összkomfort. De mit számított ez azért a katartikus élményért cserébe, amit a nyüzsgő, páriákkal teli büdös, zajos India utáni kristálytiszta levegő és a békességet árasztó csend közvetített felénk.
Testileg és lelkileg is rehabilitálódtunk az itt eltöltött öt nap alatt. A folyosó ablakából a királyi típusház (nem palota) udvarára láttunk, ahol a királyi család élte hétköznapi életét… Semmi pompa, flanc. Minden az ideiglenességet árasztotta magából.
Mint megtudtuk: az történt, hogy a hippik teljesen lepusztították Patant, a fából épült ősi királyi várost. A király a folyó másik partján kijelölt új város területére menekült a hippik elől, és ideiglenesen berendezkedett a felvonulási épület-együttesben, kormányával együtt. Az új város alapjainak lerakásához éppen csak hozzákezdtek egy amerikai építészcsoport tervei alapján. Húsz évvel később, amikor újra Nepálban jártam nem ismertem rá a nyüzsgő, pompás, új fővárosra. A régi, lepusztult várost, mint a világörökség részét, nyugati országok restaurátorai konzerválták, s újították fel az eredeti szépségében. De hol vagyunk még ettől?
1983-ban vagyunk, a csend, béke, harmónia és nyugalom honában.

Patán
Másnap reggel gyalogosan indultunk az óváros felderítésére. A rozzant fahídon átgyalogolva megérkeztünk a volt királyi palota-negyedbe.
A palotavárosba vezető régi, girbe-gurba utcácskák házainak ablakai olyan alacsonyak voltak, hogy szinte a föld színéről nyíltak. A házak is süllyedtek az évszázadok folyamán, meg a talaj is feltöltődött. A házikók gerendavázból, sárral kevert elefántszarból és rizsszalmából voltak tapasztva. Az oromzat és tetőzet szépen kifaragott misztikus jeleneteket tartalmazó faszerkezetből állt. A tetőt zsindelyek fedték. Minden fából készült, egy vasszög nélkül.
A házikók nyitott verandáján folyt a lágy, lengedező szellőben a munka. Mondhatnám, nem kapkodták el a dolgot. Megálltunk egy asztalos – vagy nevezhetnénk úgyis, hogy bútorasztalos műhelynél. Eszméletlen módszerrel dolgoztak: guggolva, ülve fűrészelték a gerendákat deszkává, másutt szintén ülve hossz-gyalultak, méretre vágtak, díszítettek, faragtak, összeállítottak, politúroztak, festettek. A porta másik végén lévő pajtában megtekintettük a kész bútorokat. Szemünk-szánk elállt az ámulattól. Ennyi remekművet rég láttunk együtt.
Aztán jöttek a fazekasok. Előttünk korongoztak, mázaztak, díszítettek, égettek: szintén ülve, guggolva. A szabadtéri polcokon ott sorakoztak a kész cserépáruk, szobrocskák.
A fazekasok után a kovácsok utcája következett. Semmivel sem különbözött a kovácsműhely az európai kovácsműhelyektől, csak annyiban tértek el, hogy itt is mindent ülve kovácsoltak. Szebbnél szebb sárkány, majom, elefánt-figurákat egybefogó ornamentikákkal összekombinált kapukat és kerítéseket, s még ki tudja miket.
Tovább haladva egy üres placcon ponyvára, kupacba rakott rizst szeleltek Ez úgy történt, hogy a rizshalomba bele merítettek egy sajkát, a levegőbe szórták, s a szél kivette belőle a toklászt, pelyvát. Utána a pékek utcáján haladtunk végig. Földbe gyökerezett lábakkal álltunk meg, s nyálcsorgatva figyeltük, milyen boszorkányos ügyességgel dagasztják, gyúrják, szezám és más magokba hempergetik a kenyeret, lepényeket, hatalmas, kifliszerű és más péksüteményeket. Az illattól kicsordult a nyálunk.
Aztán a batik készítők és textilfestők utcájába értünk. Kinn, a műhelyek előtti szabad téren, hosszú köteleken száradtak a frissen festett kelmék. Benn, a pokol tornácán éreztük magunkat. Végigvittek bennünket a viaszozón, ahol a kelméket viasszal itatják át, hatalmas üstökben főzve, hogy utána a kelmefestők, mintarajzolók bekarcolják, vagy nyomódúccal nyomják meg a mintákat. Aztán a festékes dézsában megfestik a kelmét, benne a mintákkal, majd a hatalmas lánggal égő katlanban, forró vízbe merítik, leolvasztva róla a viaszt.
A műhely végén gyönyörű kelméktől roskadozó polcokkal teli boltban találtuk magunkat csak úgy aprok szimatíve, minden vásárlási kényszer nélkül. Sokan vásároltunk is.
Végül beérkeztünk a központba. Szemünk-szánk elállt a csupa-csupa fából faragott királyi palotáktól és kiszolgáló épületektől. Ilyet még nem láttunk! Sajnos az idő vasfoga, a szúvak és a szúnál is rosszabb hippik eléggé nagy pusztítást vittek benne végre, befejezvén az idő okozta korhadást. De sebaj, mert mint láttuk is, és megtudtuk, minden objektumnak van gazdája, aki örökbe fogadta, és elkezdték a szakszerű restaurálást. A főpalotán éppen a nyugat-németek dolgoztak. Mindent szakszerűen lerajzoltak, lefotóztak, és a palota melletti felvonulási épületben nepáli mesteremberek nepáli fából a rajz alapján faragták újra a pótolhatatlanul tönkrement gerendázatot, oromzati ornamentikákat. Jó volt látni a palota újra-születésén bábáskodó munkáskezek serény szorgoskodását.
Miután kigyönyörködtük magunkat egy nepáli hagyományos étteremben költöttük el ebédünket.
Az étterem csodálatos arany, vörös, kék, zöld motívumokkal festett gerendázata, fala, ablak díszítései, a színes lampionok lenyűgöző hatást tettek ránk.
Aperitifként nepáli rizspálinkát kaptunk Előételként különféle salátákat, egy külön tálcán fűszerolajt, fűszereket, hogy ki-ki kedve szerint fűszerezze a sajátját. Utána csodálatosan díszített porcelán tálban aranyló kopaszseggű nepáli pulykalevest kaptunk. Fenséges volt. És jöttek a finomabbnál finomabb sültek garnérunggal. Igencsak kitettek magukért a Nepáliak:a végén rizskoch, puding és fagylalt zárta a menüsort.
Ebéd után megnéztük a város és egész Nepál nevezetességét adó Kumarit.
Látogatás a Kumarinál.
Ez úgy van, hogy naponta egyszer: délután 15-16 óta között a Kumari kilép háza erkélyére, áldást oszt a népnek, s fogadja az ajándékokat, meghallgatja a kívánságokat, és megígéri égi közbenjárását.
Mi is az a Kumariság?
A Kumari a szent szűz nepáli változata. Ugyanis az erre hivatott vénasszonyok tanácsa addig keresi különböző próbákkal választgatva az arra alkalmas 6 – 7 éves szüzet, amíg meg nem találja az igazit. Na, amikor megvan a szűz, ünnepélyes pompával, lampionos felvonulással kísérik anyjával együtt a Kumari házba. Ott lefürdetik és beöltöztetik a Kumarik öltözékébe. Miután így kiglancolták, este megjelenik az új Kumarit ünneplő tömeg előtt. Ezen túl mindentől és mindenkitől elzártan él. Csak anyja és két szolga van vele, akik egyben a börtönőrei is. Vigyáznak, hogy férfi ne kerüljön a közelébe.
Mindennap lesikálják, illatos fürdőben megfürdetik, illatos kenőccsel bekenik, s mindennap új ruhába öltöztetik. Egy ruhát, csak egyszer vehet fel.
Ami rajta volt, azt másnap elajándékozzák egy arra érdemes hívő kislánynak, hogy viselje az isten által megszentelt ruhát.
Ez a Kumariság az első vérzésig tart. Amikor a Kumari eléri a nagy-lányságot, akkor már megszűnik isteni hatalma, és azonnal leváltják. S elkezdődik az újabb Kumari keresés.
S mi lesz a leszerepelt Kumarival? Jó kérdés! Soha férjhez nem mehet, de az összes ajándékot, pénzadományt, ékszereket megtarthatja, a mit Kumarisága idején szerzett. A társadalom megbecsült tagja lesz, s szalonjában gazdag úriembereket fogad, gazdag szeretőket tarthat. Fogadásokat ad, zenét tanul, s fogadásokra jár. A királyi udvartartás megbecsült tagja élete végéig. Állítólag, aki meg bírja fizetni, egy-egy aktus erejéig felajzott gerjedelmét csillapíthatja a Kumarival. Minden Káma Szutra-i pozitúrának, aktusnak megvan a kiszabott ára. Ahány aktus, annyi dollár. Tehát érdemes ezt a Kumariságot végezni. Mondhatnám úgy is, hogy a szerencsés kislányka megfogja az isten lábát, ha kiválasztják a banyák.
Na szóval, ott toporogtunk a Kumari háza előtt a kíváncsi bennszülöttekkel együtt. Külön láda volt az adományoknak, külön a papírlapon átnyújtandó kívánságoknak. Mikor mindkét láda megtelt, akkor kinyílt az erkélyajtó, s megjelent a csodálatosan felékszerezett, pirosra festett arcú, selyembrokátba öltöztetett Kumari. A tömeg felhördült a látványra, s kéjes remegés járta át a teret. A várakozás visszafojtott ereje és erotikája, mint a palackból kiszabadult szellem, kúszott elő a várakozókból.
A Kumari anyja leballagott a kérelemládához és kihúzott tíz kérelmet. Felvitte a Kumarihoz és egyenként, felolvasta a kívánságokat. Akinek a kívánsága elhangzott, felmutatta ajándékát és az oltárszerű áldozati asztalra, helyezte. A Kumari pár szóval és namaskára tett tenyerekkel megköszönte az ajándékokat, s megígérte az ég uránál való közbenjárását.
A kívánságlistákkal el is ment az idő jó része. Aztán megszólalt a vak zenészek által játszott szitár bagong zene, s anyaszült meztelen, átlátszó tüllel borított lánykák és szűz fiuk lejtettek a placcon erotikus táncokat. A tánc befejeztével elvegyültek a tömegben, s a szexre éhes turisták kiválaszthatták maguknak, az ízlésüknek megfelelő fiatal szex-gurut, s a félkörben elhelyezett fülkék selyemkárpitját félrehajtva beléphettek a szex szentélyébe. Itt aztán ki-ki tehetsége és gerjedelme, valamint pénztárcája vastagsága szerint áldozhatott Vénusz és Ámor istenének.
Mikor lejárt az egy óra, a Kumari namaskát végezve elbúcsúzott a tömegtől. A kívánságleveleket, ajándékokat bevitték a szolgák, s az egyre vadabb erotikus zenére folyt a téren a vigadalom. A népi bordélyban még a sötétedés után is tartott az orgia. Este meggyújtották a fáklyákat, tűztáncot jártak, kardnyelők és más mutatványosok szórakoztatták a közönséget, majd 22 órakor következett a tűzön-járás.
Egy homokkal bélelt két-három négyzetméteres gödörben izzó parazsakat helyeztek el, és a szüzeknek mondott ifjak és lányok átgyalogoltak a tűzön. A túloldalra érve, felmutatták sértetlen talpaikat, és intettek a bámészkodó és leesett állal figyelő közönségnek, hogy csinálják utánuk. Azzal az ígérettel tunkolják meg az ajánlatot, hogy az első tizenkét átjutó ingyen veheti igénybe a szex-szolgáltatást. Na, erre aztán belelkesedett a közönség és jó páran, mint a kiéhezett, felajzott bikák és ünők, nekifutottunk a parazsaknak. Én csak arra gondoltam, hogy mielőbb átérjek és az egyik gyönyörűséges szüzet falloszomra tűzzem. Volt tülekedés, visítás hörgés, lihegés. Bevallom kisebb hólyagokkal, megúsztam, s még az első csoporttal átértem, így elcsíphettem egy tüzes lánykát. De sokan csak összeégett talpaikat kenegették, és az égre üvöltötték kínjaikat, mint a felajzott, vesztes hímoroszlánok… Míg aztán mi, a szerencsésebbek, a függöny mögötti hencsereken áldoztunk Vénusznak és Afroditének, addig a vesztesek égnek fordítva tekintetüket vad maszturbálásba kezdtek, és undorral szórták szét magjukat a szélben.
És mi lett a felajzott nőkkel? Ők is maszturbáltak, s kéjesen lihegve kérték a Kumarit, segítsen izzó kínjaikon. És olykor meg is jött a segítség, mert a fizetett szolgák oda-oda tették nekik rispángot. Volt közöttük pár megtermett, hatalmas fallosszal bíró gurka-obsitos is. Na, ezek voltak a legkelendőbbek. Úgy megszorongatták a szexre kiéhezett turistanőket, hogy majd beléjük szorult a szusz.
AKuraminál tett látogatás után nyugovóra tértünk és másnap folytattuk Patán felderítését.
Új nap – új csodák
A harmadik napon a szentélyek felderítése volt terítéken. Először megnéztünk két hindu templomot, ami szakasztott mása volt a más országokban megismerteknek. Itt is valamilyen állatok – bika, elefánt, majom, stb. – őrizték a bejáratot. Sőt, volt, ahol az oromzaton is állatfigurák néztek le ránk. Itt viszont a külső díszítés egyszerűbb volt, mivel az épületeket nem kőből készültek, hanem a gerendabordázatra tapasztott elefántszar és törek, valamint agyag keverékéből összeállított vakolattal voltak betapasztva. Nem voltak kőfaragásos erotikus jelenetek sem. De, mivel a buddhizmus is erősen jelen volt, így megoszlott a szentélyek száma. Felmentünk a legmagasabb sztúpa tetején elhelyezett kilátóba, és ott elmondták, hogy Buddha szent foga és körme van három hajszállal együtt a legbelső szentélyben elhelyezve.
Na mármost, számtalan buddhista szentélyben, sztúpában jártam világszerte, és azon csodálkozom, szegény Szakjamoni királynak, alias Buddhának, mennyi hajszála és foga lehetett, hogy minden sztúpába jut valamennyi. Sőt, a legújabb, hazánkban épített sztúpában is van egy foga, amit maga a Dalai Láma ajándékozott a magyar buddhistáknak.
Ezek szerint, amint a méregtől örök álomra szenderült, tanítványi ízekre szedték a tetemet, s kiárusították minden porcikáját.
A sztúpa csúcsáról köteleken kifeszítve színes szalagokat himbál a szél. Ezek fogadalmi és kívánság szalagok.
A sztúpáról lejövet, ebéd egy népi étteremben. Itt már kevesebb cicoma, kevesebb protokoll, de ízesebbnél ízesebb falatokkal traktáltak bennünket. Mint a későbbiekben kiderült az áldozati, naponta leölt ökrök, bikák, kecskék, pulykák, kazuárok, kopaszseggű tyúkok, kacsák, kakasok húsát szolgálják fel, mert ezek megszentelt ételek, s növelik a szervezet életerejét.
Valami förtelmes ízű borféleséget is mértek az ebédhez potenciálnövelőként. Állítólag lótuszbor bolt.
Ebédutáni szieszta, majd a városnézés folytatása következett. A szuvenír-boltok kifosztása után, négy óra magasságában elértünk az állatáldozatok szentélyéhez. Legelőször a kisebb állatok áldozati oltárait néztük meg. Ezek, az általam csak vágóhídnak kinevezett kőkutricák a következőképpen néztek ki. Négy oldala nyitott. A sarkait állatfigurákkal díszített, faragott oszlopok töltik ki, melyek funkciója a faragott nyeregtető alátámasztása. A kutrica közepén kőoltár, melynek csatornáin folyik le az áldozati állat vére egy gyűjtőmedencébe. Benn füst, bűz, vérszak és félhomály.
Valami fülsiketítő zene szól, a sahter pedig kezében borotvaéles görbe kést szorongatva veszi át az áldozati állatokat. Az állat gazdája elmondja fohászát a teremtőhöz, közli kérelmét, kívánságát, majd kezét namaskára összetéve az égre fordított tekintetével várja, hogy a madzagon vezetett kecskét, tyúkot, vagy más állatot a sahter egy mozdulattal kivégezze. A vér spriccelt. Beborította a körben állókat. Miután elvágta az állat nyakát és kieresztette a vérét, félre lökte a kivégzett áldozati állatot. Ekkor jött a produkció!
A körben állók közül, aki kapta, marta, merev bíborlándzsájára tűzte a még meleg, vergődő jószágot, istenigazából megecselte azt. Ugyanis az a hit (tévhit) járta, hogy aki az istennek ajánlott állattal közösül, abban átszáll az isten párája, s növeli életerejét.
Ennek lettünk bámészkodó szemtanúi. Idegenvezetőnk elmondta, hogy kitüntetésszámba megy ezen szent állatok húsának fogyasztása. Hát ez volt az ebédünk…
Levegőt kapkodva hagytuk el a helyszínt, és bemenekültünk a legelső ivóba lemosni a gyalázatot, s megerősíteni öntudatunkat a ránk váró újabb megpróbáltatások elviselésére. Ránk is fért, mert a java csak ezután következett. Már szürkületkor került sor a bikaistennek felajánlott áldozat bemutatására. Egy újabb vágóhídszerűségen kötöttünk ki. Fekete, alvadt vérrel szennyezett falak, kövezet, s egy láncra vert bika állt középen. Az eljárás a következő. Egy hétig van a bika a bokszban kikötve. Előtte válaszfal, rajta akkora kör alakú lyuk, amin egy sárló tehén feneke átfér. Na mármost, amikor a sárló jószágot a lyukhoz taszigálják, a bika gerjedelme az egekig csap. Habzó szájjal nyalja, szagolja a nőstény nemi szervét, miközben heréi megdagadnak az ondótól, fallosza megmerevedik. Ekkor jön el szertartáspap szerepe. A bika nemi szervét élvezteti lassú, kéjes mozdulatokkal, majd a kilövellt ejakulátumot egy mázas köcsögben felfogja. Közben a bikát négyfelől is kötelekkel feszítik, hogy ki ne törjön. A produkció végével sorban a pap elé járulnak, akik megvásárolták pohárkáikat. A pap kitölti nekik a friss, még habos, pezsgő varázsitalt, majd vezényszóra, egyhajtókára lenyelik a nedűt. Közben, a félkörben felsorakozott vak zenészekből álló szitár a durumb zenekar fülsiketítő dobszólót játszva, még jobban növeli a felajzott tömeg gerjedelmét. Öt dollár volt egy pohár, úgy a csoportból jó néhányan beálltunk a sorba, hogy részesüljünk ebből az isteni nedűből. Ízre keserű mandula illatú sörbetre hasonlított. Ahogy járt a nyeldeklőnk, a szemünk kigúvadt, és vad látomásokkal kísért gerjedelem tört ránk. Az a gyanúm, hogy valamiféle nagyon erős kábítószer volt belekeverve, vagy ahogy én ismerem ezeket, az is lehet, hogy közönséges búgatóport tettek bele, ami szárított kőrisbogárból és kabócából készül. Mindenesetre úgy bekáfoltam az italtól, hogy még a faragott majmot is meg akartam hágni.
A szertartás csak ezután következett. Mivel lejárt a hét nap, a bika sorsa megpecsételődött. Két jatagánnal felszerelt mameluk elvágta a nyakát és leölte. A szakácsok kibelezték, megnyúzták és befűszerezték, majd átszállítva a nyársalóba, felrakták a hatalmas forgatható nyársra, és elkezdődött a bikasütés. Ez eltartott éjfélig. A tömeg fel-alá hullámzott, lampionok égtek, szólt a szitárzene, s az illatfelhő elborította a várost és az agyunkat. Rásegített erre a tetemes mennyiségű rizsbor, rizssör és rizspálinka is. A bikasült-pecsenyét már nem kóstolhattuk meg, idegenvezetőnk takarodót fujt. Le kellett feküdni, mert reggel indulás Bhaktapúrba, a szent városba.

Bhaktarúr

A Bhaktapúr felé vezető út sok látnivalót kínált. Gyönyörű, vadregényes tájakon, hegyen-völgyön kanyargott autóutunk. Az út mellett takaros, fazsindelyes házakat láttunk. Előtte hancúrozó gyerekek. Érdekes, hogy ebben az országban nem láttunk az árnyékba kitett hencsereken lustán heverésző férfiakat, mint India szerte. Igen, ez egy dolgos ország. A férfiak vagy gurkaként katonáskodnak, vagy pedig hegymászóknál segédkeznek teherhordóként, hegyi-vezetőként. A többiek pedig vagy földet művelnek, vagy kereskednek. Láttunk rizsföldeken hajladozó asszonyokat fejükön hatalmas szalmakalappal, és láttunk szépen zöldellő kukoricaföldeket. Aztán láttunk a szabadban rizscséplést nyomtató ökrökkel, rizstisztítást. Szóval, látnivaló az akadt bőven.
Bhaktapur felé közeledve egyre több kis kegyhelyet, hindu szentélyt láttunk virág és ételáldozatokkal.
Bhaktapurba érve azonnal a város impozáns szállodájába hajtott buszunk, s lemálházva elfoglaltuk szobáinkat. A vacsora ugyanúgy folyt le, mint máskor. Degeszre ettük magunkat. Reggel aztán gyalogosan csoportos városnézés következett. A város központjában lévő szállodánktól elindultunk a legnagyobb hindu szentélyhez, ahol éppen két halott volt díszes kataflánon felravatalozva. A hozzátartozók misét mondattak értük, s sok-sok kis gyertyácskát gyújtottak. Beljebb menve a hátsó traktusban, hatalmas tűz égett. És itt folytak a tűzimádók beavatásai. Láttunk egy esketést is. Bizony a papok a tűzcsóvákkal igencsak körbefüstölték a fiatalokat. Állítólag az ördögöt űzték ki belőlük.
Az áldozatul hozott hatalmas kecskebakot azonnal kiherélték, majd elvágták a nyakát. A vért egy serlegbe fogták fel. Ebbe a vérbe mártott ujjal ábrákat rajzoltak a menyasszony és vőlegény arcára.
A bakkecske heréket mozsárban összezúzták, kecskevérrel turmixolták és szerecsendiót reszeltek bele, a férfiasságot és a libidót növelendő, majd az egész kotyvalékot egyhajtókára kiitatták a vőlegénnyel a serlegből. A látvány elborzasztott bennünket, s káprázva támolyogtunk ki a megtermékenyítés és halál hajlékából.
Elindulván a szent folyó felé, mindenütt az út két oldalán, remete, fakír és egyéb szent emberek fülkéi sorakoztak. Láttunk jógaállásban fejét a lába között kidugva, tenyerein álló meztelen remetét, láttunk az arcát karddal keresztül szúró fakírt, és sok-sok más és más isteneknek hódoló megszállottakat. Felfedeztünk sok itt felejtett amerikai és európai hippit, derékig érő hajjal, hatalmasra nőtt körmökkel. Ki volt mindegyik elé téve egy persely, és aki megnézte, vagy lefényképezte őket, annak illett fizetnie. Ha nem, akkor tiszta angolsággal ripakodtak rá a magáról elfelejtkezett, tetves, smucig turistára.
Voltak csillagjósdák, sorselemzők, számmisztikusok és tenyérjósok. Kinek-kinek megjósolták, amire kíváncsi volt a pénzéért. Ebből a szörnyű perzsavásárból kijutottunk a folyóhoz. A folyóban hemzsegtek a pucér hívők. A tömeg sodort bennünket magával, és máris azon vettük észre magunkat, hogy benn vagyunk a vízben. Én és még páran, akiken strandpapucs, rövidgatya, póló volt, könnyen vettük, de a dámák és a professzorurak sikítoztak, méltatlankodtak… Ázott csirkeként kecmeregtünk ki az össznépi dagonyából. Én könnyen voltam, egy faágra kiakasztottam a gatyámat, pólómat száradni, aztán visszamentem dagonyázni. Hanem a szégyenlősebbje a rátapadt ruhákban vacogott, sírt, rítt… A ruházatunk hamar megszáradt és újra emberi formát öltöttünk, miközben méla undorral kerülgettük iszaptól és sártól bűzlő társainkat. A kényszerű fürdő után megebédeltünk egy folyóparti kisvendéglőben. Már aki tudott enni. Akire ráragadt az iszapos ruha, azok sorban állva a toalett előtt megpróbálták magukat rendbe tenni, hogy újra emberi formát öltsenek.
Ebéd után bevonultunk a szállodába és vacsoráig mindenki a toalettjének mosásával, kisikálásával volt elfoglalva.
A vacsorához mindenkinek ünnepi ruhába kellett öltöznie, mert ütött a búcsúzás órája.
A vacsora az első emeleti Nirvána étteremben volt számunkra előkészítve. Oda szorultunk be, mert az egész szállodát lefoglalták két hindu esküvő számára. Pontosan azok vacsoráztak, lakodalmaztak, akiket láttunk a tűz templomában megesketni. A vacsoráig lenn a bárban ücsörögtem Péterrel és a vak zongorista játékát, hallgattuk. A szitárzenekart felvitték az emeletre. Koktéljainkat szürcsölve egyik ámulatból a másikba
estünk. Fényes, úri öltözékben jöttek a smaragdokkal, rubinokkal és más drágaköves turbánokkal, bugyogókkal, kaftánokkal és szárikkal felékesített hölgyek és urak. Középen állt a fiatal pár, s minden újonnan érkezőnek elsorolták a rangját, nacionáléját, és díszes asztalkán begördítették a roskadozó szolgák ajándékait. Káprázott a szemünk ennyi gazdagság láttán. Kiderült, a Pukkintraszti maharadzsa lánya kelt egybe a dúsgazdag Sír Joe Hamerlic angolszász teaültetvényes fiával. Minden egyes vendég tiszteletére sortűz dörrent, és a vak zenekar rázendített a család himnuszára.
A vendégeket egyenként felkísérték a lakodalomhoz terített nagy ebédlőbe. Mi pedig behúzódtunk első emeleti szerény ebédlőnkbe. A vacsora fenséges volt. Pezsgőt is kaptunk a desszert után. A fárasztó nap végeztével nyugovóra tértünk, azaz tértünk volna, mert a násznép egész éjjel tűzijátékot durrogtatott az orrunk alá.
Így aztán elég nyűgösen ébredtünk reggel, s indultunk a transzferrel Katmandu egyetlen repterére vissza Bhaktapúrból. Megérkezve a királyi palota melletti szállodánkba, megvártuk az értünk jövő Thai charter gépet, s a levegőbe emelkedve búcsút intettünk Nepálnak.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!