Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1317
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-10-22
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (193)
-Egyéb prózai alkotások (413)
-Mese (176)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (13)
-Versek (518)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2018-06-09 12:09:48
Megtekintve: 55
A beszélő béka
Hegyekura Károly királyfi volt, és kutya baja sem volt a világgal, de egy nap a baj mindenkinél beállíthat, és így is lett Károlynál is.

Azt mondta neki apja, a király:
- Édes fiam, a keserűt is le kell nyelni, ha orvosság. Ez is az, amit mondok, igaz, nem neked, hanem az országnak. Öreg vagyok már, mint az országút. Át akarom adni Neked a királyi hatalmat.

Megijedt Károly, pedig nem hogy gyáva nem volt, de még olykor túl bátor is. Más azonban a kardforgatás, és megint más a királyi tanácsban hallgatni időnként a véget nem érő beszédeket. Úgy látszik, az apja is megunta, és most át akarja adni a trónt, hogy inkább csak vadászgathasson.

Így volt-e, ahogy Károly ezt apjáról gondolta?

Csak félig volt így, mert apja már a vadászatokat is unta, de azokat nem annyira, mint az államügyeket.

Károly észkerekei gyorsan forogtak, eszébe jutott a mondás: jó kifogás sohse rossz. Ám mi volna most a jó kifogás?

Így szólt:
- Apámuram bizalma úgy meghat, hogy szólni sem tudok. Ám szerintem zöldfülű vagyok még a királyi koronához. Éretlen cseresznyét nem jó idő előtt leszedni a fáról. Királyapám viszont még úgy elkirálykodik, mint ifjúkorában!

Hát érthető volt Károly vonakodása, de az apja sem esett a feje lágyára. Bizonygatta egyetlen fia nagyszerűségét, pompás eszét, bölcsességét, talpraesettségét.

Károly végül így szólt:
- Holnapig meggondolom a dolgot, Királyapám! Nem árt nehéz ügyekre aludni egyet, mert a holnap bölcsebb a mánál.

Egy nap nem a világ. Apja belegyezett, mert úgy vélte: ez a kis idő már nem számít.

Igen, de vannak ügyek, amelyeknél egy nap is számít, sőt, annak tört része is. Éjszaka Károlynak eszébe jutott: hiszen ő még meg sem házasodott. Előbb elmegy a világba feleséget keresni, az is haladék.

Károly füleit, míg gazdája aludt, legkedvesebb szolgája, az óriási eszű törpe, Szerző Matyi, befestette zöldre. Ezt Károly nem vette észre, mert nem volt tükörbe bámulós, de meg Matyi a tükröt el is rejtette.

Károly apja és anyja zöldfülűségén nevettek, de a király tudta, hogy Szerző Matyi volt a ludas a dologban, lúd nélkül is. Azt mondta:
- Ha Matyi zöldre festette is a füled, azért én mégis átadom neked a koronát.

- Korai még az, Felséges Királyapám! - kötötte az ebet a karóhoz Károly. Még meg sem házasodtam. Elmegyek a világba, keresek magamnak feleséget, és amikor visszajövök, a lakodalom után, átveszem az uralkodást, ha muszáj. Tudom én, hogy mi a kötelesség!

Károly apja ragaszkodni akart ahhoz, hogy mindjárt legyen egy nagy bál, a bálterem telis-teli előkelő lányokkal, bál után leánykérés, leánykapás, Károly királlyá felavatása.

Károly azonban rámutatott: a világ legnagyobb báltermében sem fér el annyi előkelő leány, mint a nagyvilágban. Utóbbi okból útra kell kelnie.

Apja bánatában elment ebédelni.

Anyja viszont így szólt:
- Vigyázz magadra, fiam, mert a világ tele van ravasz leányokkal is, nem csak jóságos szendékkel! Én szeretni fogom választottad, akár csinos ördögleány lesz a pokolból, akár olyan mesebeli királykisasszony, akit a te csókod varázsol vissza békából!

Károly megölelte édesanyját, és felugrott a lóra. Szerző Matyi is felugrott a lovára. Károly édesanyját megnyugtatta, hogy Matyi is elkíséri a fiát.

Miért nyugtatta meg?

Hát azért, mert Matyi igen nagy volt a szerzésben, világjárásnál pedig erre van időnként a legnagyobb szükség. Többet ér az ilyenkor, mint a pénz, de egyébként Matyi azt is tudott szerezni, ha kellett. Ám mi minden volt a lovakra akasztott tarisznyákban!

Azok tartalmát is Matyi szerezte, de nem sorolom fel, hogy mi minden, mert akadhat olvasó, aki elkezd irigykedni. Az pedig nem szép dolog, még ha olykor jogosan történik is. Hát, aki belejön a szerzésbe, az sokszor nem tud leszokni róla, de Matyi törvényesen volt szerző, nem csak a nevében.

Azt sem sorolom fel, hogy hány hegyen, völgyön, pusztaságon, erdőn lovagolt keresztül Károly és Matyi. Időnként, akaratuk ellenére, nagyon szép leányokkal is találkoztak, meg nagyon csúnyákkal is, de Károly nem akarta elsietni a leánykérést. Már csak azért sem, mert szép dolog ugyan a házasság, meg jó dolog, ha valóban az, de királyként elnökölni a királyi tanácsban.. Hát az, ugye, mint fentebb említettem, nem volt fenékig tejfel!

Végül elérkeztek egy nagy hegyhez, meg egy csinos tóhoz. Mindkettő leánytalan volt. Leült Károly a tópartra falatozni. Matyi is leült melléje, csak a törpe táplálkozása kissé nagyvonalúbb és gyorsabb volt, a falatozás túl szerény szavacska rá.

Egy tavirózsa tetejéről zöld béka bámulta Károlyt. Igen szép, nagy szemei voltak. Azt mondta neki Károly, gyanútlanul, tréfásan:
- Olyan szép vagy békuci, hogy, ha elvarázsolt királykisasszony volnál, megcsókolnálak: változz vissza leánnyá!

A béka, Károly és Matyi meglepetésére, emberi hangon szólalt meg:
- Én már királylány vagyok. Mutasd a nyelved!

Elámult Károly, még a száját is kitátotta csodálkozásában, pedig az nem királyfihoz illő.

A békaleány fitymálóan jegyezte meg:
- Neked rövid a nyelved, lefogadom: nem is csapónyelv! Csapnivalóan nem az! Nem tudnál vele villámgyorsan szúnyogot, vagy legyet fogni. Továbbá: én békalányként vagyok királykisasszony, és utálnám, ha te csókolgatnál. Ám le szokott jönni a tóhoz egy hozzád illő, rövid nyelvű emberleány. Ezt a tavat az ő apja ajándékozta nekünk, ő nevezte ki apámat a tó királyának, valamint tiltotta ki innen a gólyákat, meg más gézengúz, békafogó madarakat. Ha vársz, talán találkozhatsz vele.

Kíváncsi lett Károly a leányra. A közelben volt egy igen nagy fűzfa. Annak lombsátorában elrejtőztek, a mindenre gondoló Matyi még a lovak száját is bekötötte. Gyakran van úgy, hogy nem nyer az, aki idő előtt nyerít diadalmasan, vagy a lova teszi ugyanezt.

Hát egy óra múlva jött is a leány, egy órával. Az óra vélhetően aranyból volt, és a leány karján, mivel karóra, továbbá nagy és kerek. Nem lehetett közönséges karóra, mert azt nem szokták sokáig nézegetni, a leány viszont ezt tette.

Milyen volt maga a leány?

Hát olyan gyönyörű, hogy még a fűszálak is megfordultak utána. Igaz, a virágok nem, mert azok úgy vélték: ők is vannak olyan szépek, mint ez a leány.

Károly szíve a leány láttán elkezdett hevesen dobogni a fűzfás rejtekhelyen. Matyi is úgy bámult a csodaszép leányra, mint borjú az új kapura, de heves szívdobogás nélkül.

A leány így szólt a parton a békalányhoz:
- Nem szép dolog az árulkodás, de még olykor hálátlansággal is párosulhat. Az mutatja varázstükrű órám, hogy te elárultad egy embernek: le szoktam jönni a tóhoz.

A béka brekegő hangon mentegetődzött:
- Ez nem igazi árulkodás, mert te is rövid nyelvű vagy, meg az a férfiember is az. Illetek egymáshoz, és te sem maradhatsz leány örökké. Errefelé pedig nem járnak emberek. Igaz, én is leány vagyok még, mert nem tudtam eldönteni: kétszázötven kérőm közül kinek adjam kecses úszólábam, de az, ami késik, nem múlik, illetve kicsit esetleg múlik, de az én békaszépségem akkor is örök.

A leány, Magasföldi Klára, nevetett:
- Nem vagy te egy kicsit beképzelt, Brekenella Kákásklára? Szép vagy békának, elismerem, de ismered-e a nótát: „Kecskebéka felmászott a fűzfára..”.

- Az csak egy közönséges embernóta! - mondta lekicsinylően a békalány. Rólam egyik békaudvarlóm ilyen sorokat költött:

Kákásklára! Szívem remeg,
ha rád vetek tekintetet.
Előtted nád is meghajlik,
s ha brekegő hangod hallik,
örömtől fényes ez a tó:
Kákásklára benne lakó!
Ki kákán is csomót keres,
ámul: ilyen szépség lehet?

A leány elmosolyodott:
- Te is Klára, én is Klára, menjünk együtt férjvásárba! Kivetítem az elrejtőzött ember testi, majd lelki képét varázstükrű órámról a tó vizére.

Hát, mi tagadás, a békalány nem volt elragadtatva Károlytól, se békatestileg, se békalelkileg, de Magasföldi Klára igen elégedetten nézegette a királyfi képmását.

Végül azt mondta a békalánynak:
- Üzenetet hagyok nálad a fűzfa alatt rejtőző embernek. Ha elmentem, és utánam kérdezősködik, csak ennyit mondj neki:

Itt megláthatsz, - vagy nem.
Itt meghallhatsz, - vagy nem.
Itt leszek majd, - vagy nem.
Elkísérhetsz, - vagy nem.

Ezzel a leány eltűnt, de nem úgy ám, mint szürke szamár a ködben, hanem mint hófehér pillangó a fehér bárányfelhőkben.

Károly vallatóra akarta fogni a békalányt, de az csak az utóbbi rejtélyes üzenetet adta át, és többet nem.

Ki lehet ez a gyönyörű leány? Elkeserítette a gondolat: talán soha többé nem látja, hallhatja ezt a gyönyörű hajadont.

Szerző Matyi azonban körülnézett a tó vidékén. Talált egy törpe házikót. Éles eszű volt Matyi, sokkal több sütnivalója volt, mint bizonyos népségnek némely tájon. Rögtön gondolta: törpe házikóban nem óriás lakik, hanem olyan valaki, aki testileg belefér, még akkor is, ha az illető időnként nem fér a bőrébe.

A házikóban, Matyi nagy örömére, egy igen kedves és igen nyelves törpelány lakott, Gombakalapossy Cicás Katica. Cicája is vele lakott. A cica először féltékenyen nézett Matyira, de amikor kapott a törpe tarisznyájából egy sonkaszeletet, akkor úgy döntött: féltékenykedés helyett inkább sonkát kéreget. Féltékenykedni ráér később is, ha már nem kap több sonkát.

Matyinak megtetszett Katica, Katicának is Matyi. Matyinak még az is tetszett, hogy a törpelány palacsintát süt, és abból neki is készségesen ad, nem fukarkodik.

Azt mondta a leánynak:
- Szép vagy, te leány, mint a búgó galamb ünnepi öltözetben a nyári nyárfán! Én egy királyfi mindenese, szerzője és észtartója vagyok. Arra kérlek, hogy mindent mondj el nekem arról a tóhoz lejáró leányról, én viszont cserébe mindent elmondok neked a királyfiról, Hegyekura Károlyról.

Katica erre a csereberére először nem akart ráállni, és kijelentette: ő nem fecsegő. Matyi azonban felvilágosította Katicát, hogy ő sem pletykás, csak a királyfinak mondja el majd, amit megtud, senki másnak. Különben is hétpecsétes titkot csinálnak a dologból.

Katica nem tudta, hogy mi a hétpecsétes titok, de Matyi felvilágosította: egyszerű az, egymás ajkát hét csókkal lezárják, és kész a hétpecsétes titok. Ez törvényes dolog!

Katica elpirult, de nem ellenkezett, csak kicsit, a látszat kedvéért. Mindent elmondott, amit tudott, először önmagáról, mint leányról, azután a cicájáról, majd a tóhoz időnként lejáró varázslóleányról, Magasföldi Kláráról, a varázslóleány szüleiről, azok kacsalábon forgó kastélyáról, kutyáikról, macskáikról, meg a tó furcsaságairól… Igen, ez a kis szobakonyhás házikó nem kacsalábon forgó kastély, de a varázslóleány apja adott hozzá egy bűvös versikét is, és azzal a kastélyt sétáltatni is lehet, mint a gazdájának szót fogadó ebecskét. No és a varázsló kinevezte őt a Palacsinták Királykisasszonyának, igaz, ha erre jár, akkor az összes kisütött palacsintát megeszi, de ő nem sajnálja a varázslótól, és annak leányától, aki szintén palacsintaszerető, és akitől kapott egy jósló varázstükröt..

Így a végén Károly sok mindent megtudott Magasföldi Kláráról, még olyan dolgokat is, amiket a leány sem tudott önmagáról.

Magasföldi Klára láthatatlanná is tudta tenni magát, de úgy vélte: Hegyekura Károly királyfi előtt nem teszi. Hamarosan együtt sétáltak, később Károlyt szüleinek is bemutatta. A leány szüleinek is nagyon tetszett Károly. Nem telt bele sok idő, és Károlyt új, a legelső üzenetnél sokkal kevésbé rejtélyes várta a tópartnál, tavirózsa levélen, ezüstös csigabetűkkel írtan:

Itt leszek-e holnap? Igen!
Kérdezhetsz? A válasz: - Igen!
Egy kérdésre jöhet IGEN?
Igen! Igen! Igen! Igen!

Szerző Matyi már Károlynál előbb előbbre jutott a törpelánynál, Katicánál. Azt mondta a leánynak:
- Felelj egy találós kérdésre! Ki leszel te?

A leány nevetett:
- Nem kötöm az orrodra, csak, ha nagyon akarod! Szerző Mátyásné, Hegyekura Károly feleségének, a királynőnek legkisebb, de legkotnyelesebb udvarhölgye!

Elámult Szerző Matyi! Kicsit gondolkozott: ő szerzett magának feleséget, vagy Katica magának férjet? No, jutott okos megoldásra: ha Katica lesz a felesége, akkor ez majdnem mindegy..

Matyi felpakolta a lóra a törpeházat, tarisznyájába tette a cicát, és már indultak is. A másik két paripán Klára, illetve Károly utazott. Utánuk hatlovas hintó bakján pedig Cifrabajszú Elemér hajtotta a nyerítőket, a varázslóék parádés kocsisa. A varázsló édesapja átölelte feleségét, részben szeretetből, részben pedig azért is, mert a hintó belsejének nagy részét Klára ruhái, szépítőszerei, különleges kenceficéi, ékszerei foglalták el. Nagy kérdés, hogy mi a csudának kell egy gyönyörű leánynak annyi szépítőszer, de erre a nagy kérdésre én már, mint közönséges kis igazmese mondó, aligha fogom megtalálni a választ.

A lakodalmakat megtartották. Klára férje fülébe súgta:
- Ne félj a koronától, Karcsi, nem akkora dolog az uralkodás! Én majd uralkodom rajtad is, az országos uralkodásba is besegítek, de meg támadt egy ötletem is. A királyi tanácsban felszólalni szándékozóknak előzetesen le kell majd adniuk azt, amit el akarnak mondani. Azt mondhatják el, amire engedélyt kapnak. A cifra mellébeszélések nem valók a tanácsba, nem lophatja senki a király idejét, mert, ha így lenne, a végén a királynak arra sem maradna ideje, hogy a feleségének udvaroljon.

Károly megcsókolta feleségét:
- Varázslatos ötlet! Köszönöm!

Így is lett. Az addig leghosszabb beszédeket tartó hordószónok, nemesként igenlő és rábólogató vitéz orrotfennhordó Szócséplő Eduárd is kénytelen volt röviden beszélni a tanácsban, ami miatt eleinte kicsit mormogott magában, de amikor kiderült: jutalmazásait és elnyerhető díjait nem rövidíti meg ez a rövidség, akkor ő is belenyugodott.

Nem is rövidült meg az erszénye. Az erénye? Hát annak már mindegy volt, de ez egy másik igaz meséhez tartozik…

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/b%C3%A9ka-z%C3%B6ld-z%C3%B6ld-b%C3%A9ka-t%C3%B3-magas-v%C3%ADz-3445450/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!