Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1239
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-08-17
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (192)
-Egyéb prózai alkotások (380)
-Mese (171)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (481)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-03-03 21:12:02
Megtekintve: 401
Galambozó
Volt egyszer egy legény Ipegtipeg faluban, Galambozó Ferinek hívták. Nagyon csinos volt, nagyon ügyes, - füles is volt, de fülei nem voltak nagyobbak, mint más legényé. No, ez nem baj, mert a túl sok nagyon a jót ütheti agyon. Erről ne gondoljátok, hogy csak tréfából mondom, - bár abból is!

Volt Feri falujában egy nagyon szép, nagyon kedves, nagyon dolgos leány, Rókamóka Klárika. Hát annál a kelleténél talán több volt a nagyon, mert nagyon ravasz is volt, néha csak mókásan, de máskor rókabunda nélkül is rókásan.

Ez a leány nem volt kisleány, mert tizennyolc éves, és ilyen korú leányt abban az időben már az eladó leányok közé soroltak.

Azt mondta ez a leány a falu főterén Galambozó Ferinek:
- Csókolom, Galambgondozó bácsi!

Feri felhorkant, mivel a többi legény erre elkezdett vihorászni:
- Neked nem vagyok bácsi! Tizennyolc éves vagy, ezt mindenki tudja, én meg huszonkettő, ami csak néggyel több. No és a nevem nem galambgondozó, hanem Galambozó! Más a bolondozó, megint más a bolond gondozó! Amikor te tizenkét éves voltál, én meg tizenhat, akkor lebácsizhattál volna, - bár akkor sem lett volna egészen helyénvaló!

Azt mondta erre Klárika, csodálkozó nagy szemeket meresztően, ártatlan, szende orcával:
- Bocsánat, Galambozó Bácsi! Nem akartam megbántani. Ne haragudjon!

A legények megint nevettek, olyannyira, hogy az most már több is volt, mint a nevetés, mert sokkal hangosabb.

Otthon Feri elpanaszolta ezt az édesanyjának.

Azt mondta az anyja:
- Nem ismered te a lányokat, fiam! Klári csak észre akarta vétetni magát veled, mert megtetszettél neki. Jó jel, mert nagyon kedves leány, becsületes. Van sütnivalója, és nem csak otthon, a sütőjében! Te vagy kicsit bunkócska, hogy nem veszed észre!

Morgott egyet Feri, de megint eszébe jutott, hogy legénytársai nevettek rajta. No, megállj, te Klári! Kölcsönkenyér visszajár, - még ha nem is kérte valaki kölcsön, hanem csak úgy adták!

Amikor a téren gyülekeztek a lányok, Feri meghajolt Klárika előtt, és így szólt:
- Kezét csókolom, Rókamóka Klárika Néni! Mint szolgál a kedves egészsége? A mamám félretett a néninek egy tánctalanító, akarom mondani ránctalanító krémet, - nézzen majd be hozzá, elnézi, nem fogja kinézni!

Elpirult Klárika, mert most a barátnői nevettek őrajta. Kiöltötte a nyelvét Ferire, mint egy csintalan kisiskolás, és mérgesen mondta:
- Ha benézek, benézek, azzal jön majd a végzet!

Este így fogadta Ferit édesanyja, egy elnyomott mosoly mellett:
- Itt volt Klárika, elkérte a ránctalanító krémet azzal, hogy odaígérted neki. Én nem láttam a leány arcán ráncot, gyönyörű az, mint a májusi rózsa, - de mit tehettem? Odaadtam neki. Legközelebb a saját dolgaidból ígérj valamit oda másnak! Egyébként jól elbeszélgettünk. Hát, ha ez-az tovább megyen, lehet, hogy ő lesz a menyem? Nem bánnám!

Feri erre semmit sem válaszolt.

Feri édesapja is dörmögött valamit arról, hogy találkozott Klári apjával, kicsit borozgatott náluk, rendes, szorgalmas emberek.

Leültek, megvacsoráztak.

A legény azonban kigondolt valamit. Előbb lefeküdt a szobájában, de utána kimászott az ablakon, zsákba dugta a macskát, majd felkereste három legénytársát. Így már négyen voltak, a macskák száma is felszaporodott négyre.

Éjféltájt Klárika ablaka alatt négy legény, és négy macska adott éjjeli zenét. A nóta szövegét Feri írta, és nem ragaszkodott a magas röptű költészethez:

Klári Néni, nagy szerelmem, minek lárifári?
Nem kell nekünk bánatunkban pálmafára mászni!
Dobj egy rózsát kalapomba, e jelből megértem:
engem szeretsz, szívből szeretsz e földkerekségen!

Hát.. növény érkezett a zenészekre, de az rohadt káposzta volt, nem rózsa, és feltehetően a káposzta előzetes tartózkodási helye a szemetesvödör lehetett. A káposztát túl gyorsan követte egy vödör hideg víz.

No és azt sem kell eltitkolni: a macska jó hangosan nyávog, amikor meghúzzák a farkát, de amíg a hegedű nem karmol, még ha szakad is a húrja, addig a macska, farok szakadás nélkül is megtesz ilyesféléket.


Másnap milyen különös dolog történt!

Klárika, úgy látszik, kicsit kiszínezhette az éjjeli zene nappali változatát, mert a faluban azt kezdték el beszélni: Galambozó Feri éjjeli zenét adott Rókamóka Klárinak, akibe szerelmes lett. Hét cigánnyal húzatta Klárika nótáját, a Tavaszi cseresznyevirágokat..

Tavi Pista ugyan azt mondogatta, hogy a cigányokkal ő húzatta a Tavaszi cseresznyevirágokat, és Fényesfalu Évike ablaka alatt, amit a cigányok nem tagadtak, de hozzátették: utána Klárikáék házához mentek.

Utóbbi is igaz volt, mert odamentek, megnézni, hogy kik ordibálnak ott nótázás ürügyén, meg honnan az éktelen sok macskanyávogás, - de mire odaértek, akkor ott már nem volt se nótázó ember, se nyávogó macska. Ám a macskák és nyávogtatóik tapasztalt hiányáról nem számoltak be később senkinek, talán azért sem, mert Klárika apja kihozott nekik egy üveg vörösbort, és megkérte őket erre.

A falu főterén gyülekeztek a leányok, legények. A szoknyás szépségek között ott volt Klárika is.

Azon tűnődött Feri: odamenjen hozzá, és mondjon neki valami haragosat?!

Amíg a legény gondolkodott, addig a leány már a tettig is eljutott. Odament Ferihez, és kedves szavakkal megköszönte az éjjeli zenét. Mindenkin tapsolt, még azok a legények is, akik jól tudták az igazságot, hiszen ott voltak a macska nyávogtatók között. A csínyről utóbbiak sem szóltak egy szót sem, csak magukban nevettek.

Mit tehetett a legény? Bólintott egyet, és elment horgászni, az erdő melletti kis tavacskához.

Ebből a tóból kifogtak-e már nagy halat?

Nem tudni, mert a legtöbb horgász - füllentős. Kis halból nagyobb lesz nála, nagy halból óriási. Olykor szinte bálna is, van olyan horgász, aki annyira szeret lódítani, hogy még azzal sem törődik: a bálna egyrészt a tengerben él, másrészt nem is hal, hanem emlősállat, - igaz, nem szokta mutogatni az emlőit.

A horog, a rajta kanyaró földigilisztával, a vízbe került, - de ki került oda a tópartra?

Rókamóka Klárika. Leguggolt, nyelvet öltött, és mintha kicsi gyerek volna, vékony, csúfolódó hangon rákezdte:

Galambozó Bácsika!
Amit tesz, az nagy hiba!
Nagy hal tóba berántja,
vizes lesz a gatyája!

Olyan bájosan játszotta a picike lányt, hogy a legény elnevette magát, elszállt a rosszkedve, visszajött a jó. Felkiáltott:

Igazad van, kisleány!
Mindjárt másképp teszek ám!
Okos szóra hallgatok!
Mókás rókát elfogok!

Felugrott a leány, úgy tett mintha nagyon szaladna. A legény hamar utolérte, átkarolta, és így szólt:
- Tudod mit, Klárika? Kössünk békét, mert most hirtelen rádöbbentem: szeretlek! Előbb felbosszantottál, de utána megszólalt a szívem. Ha te is szeretsz, akkor legyél a feleségem! Hűséges férjed leszek, megfogadom. Kis tréfákat, csínyeket csinálhatsz velem akkor is, ha férjed leszek, de nagyobbakról, szerető feleségként, mondj le! Nos, mi a válaszod az ajánlatra? Megcsókolhatlak?

Kiugrott a leány a legény karjaiból, nevetett, és így szólt:
- Holnap, háromkor, a falu főterén!

Ezt követően elfutott.

Most már a legényen lett úrrá, hol a remény, hol a kétségbeesés. Mi lesz, ha Klárika visszautasítja az ajánlatát? Jaj, az rettenetes volna!

Otthon az anyja látta, hogy bánatos a fia, elmosolyodott:
- Holnap is lesz újabb nap, egy legény orrára kap! Rákoppint majd egy leány? Ez számomra ez nem talány!

Az apja is mosolygott, dörmögött valamit a ravasz lányokról.

Másnap a falu főterén Feri mohó szemekkel kereste Klárikát, de nem látta sehol sem.

Becsapta volna őt ez a különös leány? Ezt nem hitte. Akkor hol van? Hol van a szívének most már olyan fontos válasz?

Négy leány lépett elő a bokrok mögül: Klárika barátnői. Mindegyik kezében cica volt, de a lányok egyiknek sem húzták meg a farkát, hanem a cicák helyett nyávogták:

Nyá! Nyá! Nyá! Nyá! Nyá!
Ki ment világgá?
Kit keresel itt?
Csak nem a Klárit?
Nyisd ki a szemed,
és úgy keressed!

Ment is Feri a téren sietősen ide-oda, - de Klárikát sehol sem találta. Ám egy ismeretlen, csúnya, görbe hátú lány üldögélt a távolabbi padon, könyvet olvasott, elmerülten.

Azt a leányt még sohasem látta a faluban. Honnan utazhatott ide?

Eszébe jutott a legénynek az egyik gyermekkori mese, amiben a boszorkány és a tündér ugyanaz a leány volt. Leült hát a csúf leánnyal szemben levő padra, és körmölni kezdett valamit egy széles papirosra.

A szemben ülő leány, úgy látszik, mégsem merült el annyira az olvasásban, mint első pillanatra látszott, mert nem tudta eltitkolni a papírosra írtak iránti érdeklődését.

A legény időnként felsóhajtott, mintha csak önmagának tenné:
- Ó, Évike, szívek legyőzője! Ó, te szerelmes főszereplő!

A leány végül nem állta meg, és közönyösnek tartott hangon odaszólt neki:
- Bocsásson meg, Uram, úgy láttam, amikor e könyvből felpillantottam, hogy nagy szívbéli bánata van. Évike? Ki az? Talán a szerelme, aki elhagyta?

- Ne haragudjon, - mondta Feri - de Önnek, Kisasszony, nálam jobban kell tudnia, hogy kicsoda Évike, hiszen Ön olvassa az ÉVA, SZÍVEK LEGYŐZŐJE című regényt! Én egy másik leánynak írok levelet..

- Nagyon kérem, mutassa meg azt a levelet! - kiáltott fel a leány. Ha nem akarja, akkor legalább a leány keresztnevét árulja el!

A legény úgy tett, mintha töprengene, majd így szólt:
- Soha sem szoktam elárulni senkit, most sem teszem, ezért a leány nevét letakarom, de a verses levél többi részét megmutatom:

Bűbájos Boszorkám!
Férjként majd, remélem,
nem viszel magasba
szálló seprűnyélen!

Tündér vagy? Boszorkány?
Valóság vagy? Álom?
Varázslatos csókod
várom, nagyon várom!

Ebben a pillanatban Feri ujja véletlenül elmozdult a papíroson, és olvashatóvá vált a versike címe: KLÁRIKÁNAK.

- Túljártál az eszemen! - nevetett a leány. Ám megmaradok tegnapi kérdésedre a szívem súgta válasznál: IGEN! Itt van a csók is!

Hosszan tartó csók lett belőle, és nem vették észre: Feri arcán is koromfoltot hagyott, mivel ezt-azt fel kellett használnia Klárikának saját maga elcsúfításhoz, így a kályhacsőből kikapart kormot is. A leány hátán levő párnát, ami a görbeséget imitálta, a legény távolította el. Csodálatosan szép ördögleány lett az előbbi csúf hajadonból!

Kéz a kézben mentek ki a falu főterére, az éljenző lányok és legények elé.

Itt még bekövetkezett egy kis meglepetés. A leány így szólt:

Férjjelöltem Galambozó,
s én vagyok galambot hozó!

Kivett a táskájából, a béke jeléül, egy galambot, és elengedte.

Lakodalmuk, házasságuk pompásan sikerült. A feleség ötletes kis tréfáit a férj mindig csókkal fogadta. Három gyermekük született. Két kisfiú és egy kislány, jó kedvűek, pajkosak, hajlottak a humorra. Olykor túlságosan is, - így derült ki később, hogy az iskolában nem minden tanár, tanárnő rendelkezik olyan humorérzékkel, mint amit a Galambozó-család igényelne.

No, utóbbi aprócska ügyekben nem akarok döntőbíró lenni, sőt, döntő író sem! Ki így látja, ki meg úgy, kinek a kakas, kinek a tyúk, - vagy nem egészen így szól a közmondás?

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!