Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1164
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2017-12-09
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (186)
-Egyéb prózai alkotások (356)
-Mese (154)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (453)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-01-28 13:02:30
Megtekintve: 328
Királykisasszonyka
A cím félreérthető, de sokfelé vezethet egy félreértés, jó helyre is, rosszra is. Ám most eloszlatom a félreértést, nem királykisasszonyról van szó, hanem egy legényről, Királykisasszonyka Jánosról.

Fura legény volt ez a János?

Hát, ahogy vesszük. Mindenkiben van egy kis fura uraság, csak van, akiben kistermetű, másban esetleg nagy.

A faluban úgy tartották: túl sokat olvas ez a János, és keveset jár a kocsmába. Ez igaz volt, a falubelieknek ez már különcséget jelentett. Furcsa neve miatt azonban nem gúnyolódtak, mert megszokták: már János apját, nagyapját, dédapját is így nevezték.

Tíz hold földje volt Jánosnak, de igen csak értett a gazdálkodáshoz: jobban megélt belőle, mint mások kétszer annyi földből. Ez némi irigységet keltett, de, mivel ráadásul jóképű és erős is volt ez a János, vágyakat is az eladó lányokban: többen is szerették volna, ha asszonynevük Kisasszonyka János lehetne.

Esténként azonban olyasmit csinált ez a János, a padlásszobában, aminek nem lett volna jó, ha híre kel a faluban: kis történeteket írt.

Nem is tudódott ez ki, mert könyveket, újságokat rajta kívül senki sem olvasott a legény szép hegyes-völgyes, patakos falujában, Ürgeöntőn, - még a bíró sem. Ne rója meg őket ezért senki, nehéz minden nap az állatokkal, lóval, tehénnel, disznókkal bajlódni, meg a földet művelni tavasszal, nyáron, ősszel: szántani, vetni, aratni, kapálni.. Rámegy arra az ember napja, aki csinálta, tudja, csak a városi emberek egy része gondolja másként, igaz, nekik is megvan a maguk gondja.

Kisasszonyka Jánosnak nem volt semmi haszna abból, hogy történeteket írt, titokban?

Ezt nem merném állítani, mert egyik rokona, nagybátyja, Kutyulándi Gergely, aki messzi városkában szerkesztette a Belemászi Újságot, azt mondta neki:
- Jó az, amiket írtál, egyik sem záptojás, igaz, az aranytojástól is messze vannak még! Neved kissé megváltoztatom, legyél Királyka János. Ne legyen tyúknevű egy peckesen járó, nagytarajos kakas! Történeteid időnként közlöm majd az újságomban, ezért pedig évente viszek neked egy kis pénzecskét, és akkor mindig elhozom azt, amit addig írtál. Jobb, ha nem vesszük igénybe a postát, mert ismerem a falu száját!

Keveset kapott ez a János az újságba bekerült egy-egy történetéért?

Keveset, de úgy szól a közmondás: SOK KICSI SOKRA MEGY. No és egy idő után más újságok, folyóiratok is elkezdték közölgetni János történeteit, azok is fizettek érte, és bár nagybátyja ezekből is lecsippentette a maga részét, jogosan, azért János sem járt rosszul, sőt, egyre jobban.

A lányok a faluban ugyan egyre kíváncsibbak lettek, hogy mit csinál János esténként a padlásszobában, de nem tudták kifigyelni, mert azért mégsem illendő más kertjében a házhoz lopakodni, ráadásul létrával.

Végül az történt, hogy Jánosnak mégis levelet írt rokona, ez a Kutyulándi Gergely, és arra kérte: utazzon el hozzá, mert a Kecseskacsa Könyvkiadó ki akarja adni a legény KEDVES KUTYAFÜLŰEK című művét, és a szerződést legjobb, ha hármasban beszélik meg. Mondja azt a falubelieknek: vetőmagot vásárolni utazik el, mert még nincs itt az aratás, de lesz majd ősz is.

Így is tett János. Elutazott Gergelyhez. Már az első nap nagy volt a meleg. Gondolta, megfürdik a város végén levő tóban. Ha egyszer a hal egész nap fürdik, ő is megmárthatja magát!

A tóparton csinos leányöltözéket talált: szoknyát, blúzt, kecses cipellőt. Nézegette: nincs-e a tóban fuldokló leány, akit kimenthetne? Ilyet nem látott.
Erre levetette ruháit, és úszni kezdett a tóban. Jó úszó volt, messzire elúszott.

Amikor kijött a vízből, akkor látta: eddig minden szép volt, jó volt, de most ott a baj. Valaki elvitte a ruháit.

Most mit tegyen? Meztelenül nem mehet be a városba. Lapulevelekkel elfedte néhány testrészét, de azzal is f urán nézett ki. A leány pedig miért nem jön a saját öltözetéért? Az segíthetne őrajta. Talán mégis belefulladt a vízbe szegény teremtés?

Már nótabelien alkonyodott, esteledett, valahol a szürke szamár is szomorkodott, csak nem tudni hol. A szúnyogok nem szomorkodtak, viszont nagyon is kellemetlenkedtek Jánosnak.

Amikor a legény már teljesen kétségbeesett, akkor megjelent egy kétségtelenül gyönyörű szép leány, az ő ruhájában, és azt mondta:

- Bocsánatáért esedezem, Uram! Amikor kijöttem a tóból, nagyon elgondolkoztam, eltűnődtem ezen-azon, és azt sem vettem észre: tévedésből az Ön ruháját öltöttem magamra. Később észrevettem, ezért jöttem vissza. Ne gondolja, hogy teljesen bolond vagyok, csak egy kicsit bolondos, filozófiát tanultam az egyetemen, meg művészettörténetet.. Ma a filozófiából csak az IÁ! jutott nekem. Mindjárt visszakapja a ruháit.. Meg tud nekem bocsátani?

- Nem tudok megbocsátani, mert nincs miért, Kisasszony, - mondta János, akit egészen lenyűgözött a leány szépsége - de hódolattal a lábai elé térdelni igen, köszönetként, amiért megpillanthattam Önt. Nevem Királykisasszonyka János, és..

Itt a leány elkezdett nevetni, de úgy, hogy a szemközti lapulevélen még a csiga is begörbítette csápjait:
- No, még ilyen furát, Uram! Önt Királykisasszonyka Jánosnak hívják, engem meg Erőslegény Klárának. A könyviadóm kért meg arra, hogy itt találkozzak valakivel, Belemászon..

- Könyvkiadója? - nézett nagyot János. Csak nem Királyka János könyve ügyében jött?

- Hát ez volt a Meglepetések Meglepetése! A leány szóhoz sem jutott a csodálkozástól. Hamar kiderült: Királyka János és Királykisasszonyka János egy és ugyanaz a személy. No és Erőslegény Klára éppen János miatt jött Belemászra!

Vidáman mentek vissza a városba. Másnap reggel Kutyulándi Gergelynél találkoztak. A nagybácsi vitte a szót, megmutatta, hogy a szerződés tervezetében hol van a kutya eltemetve. No és azt is, hogy miként járhatnak jól mind a hárman: a Kecseskacsa Könyvkiadó is, János is, meg ő, a nagybácsi is. Megegyeztek.

Ezzel vége lett a meglepetéseknek?

Nem egészen. Később kiderült: Klára a TŰNŐDÉSEK ÉGMAGASBAN című könyv szerzője, aminek magas röptű fejtegetéseit ugyan nagyon kevesen értik, de magas körökben igen sokan dicsérik, mivel egyrészt nem bolondok elárulni tudatlanságukat, másrészt Klára apja gróf Erőslegény Elemér, hegyek, erdők, mezők, várak ura, és a király legjobb barátja. A grófot nem ejtették a feje lágyára, és csak egyvalaki tudta a kisujja köré csavarni: saját leánya. A Kecseskacsa Könyvkiadóról pedig kiderült: Klára tulajdona.

Még mi az, ami kiderült?

Hát utólag az is: a király olvasta János egyik könyvét. Nem csak olvasta, de utána tréfásan-elismerően azt mondta:
- Jól ír ez a Királyka, és ha most még nem is az Írók Királya, azért már most sem Íróka, hanem Író!

Hát egy ilyen mondás értéke attól függ, hogy ki mondja.. Ha maga a király..

No és az is kiderült: János beleszeretett Klárába, de nem meri megkérni a kezét. Meg az is: Klára szíve nem tiltakozna egy ilyen leánykérés ellen.

A leányt azonban nem olyan fából faragták, hogy sokáig álljon magányos faként egy ilyen keresztútnál.

Odaállt János elé, és így szólt:
- A nevem Erőslegény, de te ne légy most lányosan félénk Királykisasszonyka, kis csacsi! Itt a kezem, kérd meg, azonnal! Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Rájött János: igaza van a leánynak.

Lakodalmukra a király is eljött. Evett, ivott, nótázott, mókázott, táncolt.

Természetesen ajándékot is hozott: aranyból készült, márvány talpazatú szobrocskát. Két nagy fülű kutyát ábrázolt a szobor, mögöttük, finom célzásként a jövőre, három kiskutya volt látható..

Mindenki értette: a király János KEDVES KUTYAFÜLŰEK című könyvét is olvasta már.

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!