Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1376
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-12-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (425)
-Mese (203)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (535)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-06-03 18:56:51
Megtekintve: 399
Diktatúrák
A május már átment júniusba, de nem érik még a vitorlázó repülőtér melletti hegyekben, dombokon sem a szamóca, sem a vadcseresznye. Ha jól emlékszem: volt év, amikor ilyenkor már érett a cseresznye, legalábbis az egyik fán, a szamóca pedig a Vörös kővár melletti réten. A késlekedés oka valószínűleg az, hogy vízből a táj kapott eleget, de napsütésből nem.

A levegő most is erősen párás, ami, a nappal együtt, érdekes fényhatásokat hoz létre a felhőkön. Délutáni csend c. versem javítgatom, immár harmadszorra. Az előző két variáció nem tetszett. Hát ebből a versből nem lesz költemény szépségkirálynő, de azért csinos kis vers-fruska még lehet.

A csend jó volna, de a Hűvösvölgyből túl hangos zene száll fel, számomra bosszantó. A természet csendjét kár megzavarni. Van, persze, akinek tetszik a hegyet is hangossá tevő lenti zenebona.

Délutánra azonban egy időre újra elbűvölhet a csend, a színek, virágok, fűszálak, felhők együttese. Ha tehetném, akkor nem is gondolnék most a világra, a társadalomra, hanem csak a tájról írnék, mint Hiszek benned.. c. versemben, amikor - rövidke időre - a lét-nemlét nagy, forgó körére sikerült leszűkítenem a témát. Ilyesmi azonban ritkán sikerül. Olykor, egy-egy versnél, kivételesen, igen. Költészet azonban nem létezhet a társadalom állapotának, viszonyainak figyelembe vétele nélkül. A klasszikus költészet ezt teljes mértékben igazolja, a világban is, Magyarországon is. Politikamentes költészet nincsen, szamárság ilyesmire gondolni. Utóbbit csak az nem érti, aki valamilyen ok miatt nem akarja megérteni, vagy pedig szellemi szintje olyan alacsony, hogy azt - mivel saját hibája is közrejátszik - szégyellnie kellene.

Más kérdés, hogy szégyelli-e.

Érdekes kis bogár koma siet mellettem. Sajnos, nem tudom a nevét. Néhány milliméter (talán fél centiméter) hosszú. Elegánsan kopott zöld színe van. Nagyon tetszik. Nem hiszek ugyan a lélekvándorlásban, a természet élőlényeit (a szemtelenkedő legyek kivételével) azonban nem szoktam bántani, csak megcsodálni. Még a cserebogarakat sem bántom, bár azok elpusztítását a törvény is megköveteli. Ha az aszfaltútra tévedt csigát veszek észre, akkor, ha lehet, kimentem a veszélyből.

A csigáról eszembe jut a néhány nap előtti találkozás. Négy év körüli kisfiú sétált édesanyjával. A hölgy, amikor látta, hogy az utcát söpröm, felém fordult, és megkérdezte:
- Nem tetszett csíkos csigát látni? Olyat keresünk, a múltkor találtunk is errefelé.

Tudtam, hogy milyen csigára gondol, házán fekete csíkokkal fehér alapon, de akkor olyat nem láttam a kertünkben. Azt javasoltam: menjenek be a kapun, nézzenek szét a belső út mentén. Köszönték. Később kijöttek, a kisfiú kezében üveg volt, benne sárga csigával. Azzal az ötlettel is megajándékoztam őket, hogy érdemes nagyítót vinni magukkal, és az aprócska rovarokat, meg más érdekességeket azon át is megtekinteni. Másoknak is ajánlom ezt!

Sötét felhők gyülekeznek, fenyegetnek, ha nem is annyira, mint a társadalom viharfelhői, és előbbiektől - ha gyorsak vagyunk - talán el is menekülhetünk. Utóbbiaknál most nem látszik ilyen lehetőség.

Hazamegyek. Otthon a többiek már bekapcsolták a televíziót. Kénytelen-kelletlen hallgatom egy darabig. Igaz, olykor mosolyoghatnék is, mert a megjátszott ostobaság (meg a valóban az) bizonyos méreteknél már komikus is. Valójában, persze, tragikomikus. Meg az is, hogy a tragédiák országában (világában) miként viselkednek népek, közösségek.. A képernyőről árad a szokásos dicsekvő melldöngetés arról, hogy milyen nagy demokrácia van Magyarországon, és milyen csúnya ennek ellentéte: a diktatúra.

Az, akiben van értelem és némi becsület, tudomásul vehetné: minden eddigi társadalmi rend, alakulat diktatúra volt abban az értelemben, hogy a társadalom meghatározott osztályai, rétegei elnyomtak más osztályokat, rétegeket. A diktatúra - önmagában - nem lehet értékítélet. Azt kell vizsgálni: kik nyomtak el kiket, miért, milyen célok érdekében, a társadalom többségének érdekét szolgálta-e az elnyomás, - vagy éppen ellenkezőleg? Ma is csak diktatúra létezik, gyakorlatilag már szinte az egész világon polgári (tőkés) diktatúra. E diktatúra, persze, az elnyomást illetően különbségeket mutat. Természetesen az amerikai demokrácia is diktatúra, de a tömegek számára kedvezőbb, mint, például, a tálib rendszer által megvalósított.

A magyar társadalom, sajnos, hozzászokott a hazugságokhoz, becstelenségekhez, parasztvakításokhoz. Mit szépítsük? Erkölcsi érzékenysége a becsületes, igazságra törekvő ítéletekhez minimális. Ha valaki, mondjuk, rámutat: jó emberek, ne az államkölcsönök felvételén szörnyülködjetek primitív módon, hanem írjátok le, pontosan, nem csak azt, hogy Magyarország mikor, mennyi kölcsönt vett fel egy-egy kormány, hanem azt is, hogy ezeket a kölcsönöket kik, és mire fordították, miként ellenőrizte utóbbit a hatalom, - akkor süket fülekre, vakságot tettető szemekre talál. Egy kölcsön, amit a gazdaság élénkítésére fordítanak, nagyon is hasznos lehet.

No, ezek csak példák.

Az eső elállt, a nap kisütött. Újra elmehetnék otthonról, bár újabb égi zuhatag kockázata megmaradt. Szivárványt nem látok, pedig az szép igazán, nem honi politikai palota sokszínűsége. Utóbbi..

Elmehetnék ismét a természetbe, de már fáradt vagyok hozzá. Inkább verset kellene írnom.. Valakinek adós vagyok vele, egy barátomnak messzi országban, már egy éve, de eddig csak a költemény címe van meg, a Kaleidoszkóp. Adós, fizess!

A szándék megvan bennem, de lehet, hogy ezzel az adóssággal együtt halok meg.

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!