Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Balazsg
Alkotások száma: 9
Regisztrált: 2008-04-25
Belépett: 2008-05-17
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (3)
-Versek (6)
Feltöltve: 2008-05-04 15:01:42
Megtekintve: 688
A tulipánfa

Négy óra múlt, az asszony fáradtan lépett ki a hivatal ajtaján. Nehéz volt a mai nap. A szerda mindig ilyen. Sok az ügyfél, néha a főbejáratig kígyózik a sor. Jó lenne egy kis séta, villant át az agyán, de akkor sokáig tart az út. A kutyák már éhesen várják. Aztán mégis úgy döntött, torony iránt, gyalog vág neki az útnak. Észre sem vette, hogy a magas, úgynevezett bérházak közül a kertvárosba tévedt. Itt már elmaradtak a nagy, ízléstelen kockaházak. Csinos, kertes családi házak övezetébe érkezett. Május közepe volt, a kertek mindenütt tele virággal, dongó méhekkel, egy-egy madárfüttyel. Gyönyörködött az eléje táruló látványban. Jól esett szemének a sok zöld, a pompás színskála. Aztán hirtelen megtorpant. Ez a kert, ami eléje tárult, még az eddigieknél is szebb volt. Szinte virágszőnyeg borította az egész kertet. Tulipánok: pirosak, sárgák, cirádásak, és mint egy koronázásképpen két tulipánfa, melyet teljesen beborítottak mély rózsaszínű virági. Szinte áhítattal csodálkozott rá a látványra. Megkapaszkodott a kert vasrácsos kapujában, jólesett egy kis pihenés. Ekkor vette észre a kertben szorgoskodó férfit. Már nem volt fiatal, de még öregnek sem lehetett nevezni. Olyan javakorabeli – futott át rajta. Ezen a meghatározáson picit elmosolyodott. De régen hallotta ezt a kifejezést! Még otthon lány korában sok-sok évvel ezelőtt. Falujában így illeték a már férfikor delét elhagyó, de még nem öreg férfiakat. Olyan 50 körüli lehetett. Félmeztelen volt, a tavaszi nap már szép barnaságot csókolt a bőrére. Sokat lehetett a szabadban. A férfi a kertet locsolta, a tulipánok között néha lehajolt, és megigazgatta a leveleiket, mert a hirtelen jött zuhatag némelyiket a földig nyomta…
Most észrevette a kapunál álló nőt. Pár lépést előrement, picit bólintott a fejével, szemét kicsit összehúzva szólt oda.: – Keres valakit asszonyom?
A nő megilletődve szólt, mint akit tiltott dolgon kapnak.
- Ó nem, csak a kert,.. a tulipánok. Lenyűgözött! A férfi elmosolyodott, kicsit büszkén tekintett szét a virágok özönében.
- Hát igen, szépek. Sok vele a munka, most meg ez a szárazság… Most vette csak észre, hogy az asszony is maga egy virág. Ahogy ott állt a kapunak dőlve virágos selyemblúzban, sötétzöld szoknyában. Na, nem az a virág volt, ami éppen most feslik, de talán a már kinyílott rózsára emlékeztette leginkább.
Zavarban voltak mindketten. Az asszony már lépett is hátra, táskáját igazítva elmenni készült, csak a szeme kísérte még mindig a tulipánfa selymes virágait.
- Akar belőle?- szívesen vágok pár szálat. És már nyúlt is a metszőollóért, melynek vége a munkásruhája zsebéből kandikált ki.
- Jaj, köszönöm!- de talán… Ekkor a veranda felöl éles női hang sipított az idill közepébe.
- Lajos, mit szöszmötölsz már annyit ?…- még tele kell hordanod a hordókat is vízzel!
A hanghoz egy meglehetősen dundi asszonyság tartozott: haja csak úgy hátrakötve, otthonkában, papucsban, mezítláb. Meglehetősen mérgesnek látszott - nem úgy, mint aki csak most húzta fel magát valamin hanem -, olyan volt az arca, mint aki alapból utálja a világot: ha süt a nap azért, ha meg nem, azért.
Most észrevette a kertkapunál már éppen induló asszonyt. A szeme villanásából látszott, hogy egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és egyben félre is értette.
- Nem veszünk semmit, és nem adakozunk! Vagy talán Jehova tanúja a nagysága? - na azokból sem kérünk!
- Ó, nem! - szabadkozott emez, - csak elvarázsolt a kertjük -, próbált kedves lenni. Ez hatott, mintha valami mosolyféle futott volna át a másik nőn. Gőgösen vetette fel a fejét, de mint aki meg is bánta már ezt a barátságosabb pillantást,- újból rikácsolva válaszolt. - Hát bizony nagysága, van annak szép kertje, aki megdolgozik érte. Mert mi az urammal megdolgozunk ám! Nem a tükör alól jöttem én most sem ki - nézett olyan szemmel a jól öltözött, elegáns asszonyra, mint aki harapni készül.
- Jól van már, Sári, hiszen csak megnézte a kertünket az asszonyka - próbált mellé állni a férfi -, nem árul ő semmit!
- Te csak ne kárálj! - szólt oda neki a felesége. Indulj már a vízért! És mint aki jól végezte dolgát, még egy lenéző pillantást vetve a kapu felé, visszatért a házba, hatalmas csörömpöléssel vágva be maga után az ajtót.
- A nő egy pillanatig még megkövülten állt, ijedten meredt a férfira. Mint akit letaglóztak. Majd még mormolt egy félős viszlátot. A férfi az előbbi jelenet miatt kicsit szégyenlősen húzta fel a vállát, és a fejével valami biccentés félét mozdított. Ekkorra a nő már messze járt, csak blúzának színes virágait kísérhette még sokáig a szemével…
Az asszony belépett a lakásba az előbbi jelenettől még mindig kivörösödve. Fáradtan rogyott le a kanapéra. Még most is fülében csengtek a sértő, megvető szavak: „ mi az urammal…” De hát nem akart ő semmit, csak egy picit gyönyörködni. Milyen büszkén is ejtette ki az a nő a szavakat: a „kertünk, a virágaink, az uram”. Ő már több éve elvált. Gyermekük nem született. Egyedül volt, a közös barátok elszéledtek. Újakat meg nem nagyon szerzett. Többnyire férjes asszonyokkal dolgozott a munkahelyén is. Azokkal nem nagyon tudott barátkozni, mindig rohantak, őt rendszerint ott hagyták, ha túlmunka volt is. Gyerek, férj, család. - Te úgy is ráérsz, Magdikám. Ugye bejezed ezt, elkészíted azt? És ő sohasem mondott nemet. Segíteni is akart, meg szégyellte volna visszautasítani őket. Emiatt aztán mindig fáradt volt, még haza is hozott az aktákból. Magányát csak két kutyája oldotta, akik szeretettel, örömmel, várták haza. Rosszkedvűen ült szerény vacsorája mellé is. Alig evett valamit, inkább szokásból emelte a falatokat a szájához.
Azok ott biztos vacsoráznak. Lehet az asszony most is zsörtölődik: - Egyél még Lajos! Már megint leeszed az inged! Akkor minek főztem? Kivágom az egészet a francba! De beszélgetnek, talán évődnek is, és este lefekvéskor jó éjt puszit is adhatnak egymásnak. Nincsenek egyedül! Félre tolta a vacsorát. Nem ment egy falat sem le a torkán. Magányát azt este még jobban fokozta. Gondolta, lefekszik korábban, talán éjjel kipihenheti magát, az álom elűzi borús hangulatát is. De tévedett: rosszul aludt, minduntalan felriadt, álmai rémálmok voltak. Éjfél felé fejfájásra ébredt. Még a sötétben próbálta előkeresni a Qarelint, mert ilyenkor csak az segített. Kis idő múlva hiába szűnt meg a fájdalom, nem bírt visszaaludni. Felkelt, a gyógyszeres dobozból altatót vett ki. Talán ha csak egy felet vesz be, nem lesz túl kába reggel. Muszáj aludnia, holnap is nehéz napja lesz. Egy csapásra hatott a gyógyszer, szinte fejbe kólintotta az álom.
Reggel későn ébredt. Kapkodva szedte össze ruháit, félig alva állt a zuhany alá.- Nem érem el a félhetest – gondolta. A kávéját felhörpintette, reggelizni már nem volt ideje. Nem baj- gondolta -, majd bent vesz egy szendvicset büfében. A rózsaszínű kosztümjét kapta magára. Táska, cipő, leheletnyi smink. A kutyái hiába ugrottak felé egy kis simogatásra, már nem volt ideje rájuk. Majd délután játszik velük. Ahogy a kaput idegesen befelé rángatva kinyitotta, egy halom tulipánfa virág hullott a lábai elé. Sok-sok szál, egy egész bokornyi. Majdnem felsikított a meglepetéstől és az örömtől. Gyorsan felnyalábolta a szálakat és egy pillanatra a bársonyos szirmok közé dugta a fejét. – Ez csak ő lehetett -, az a tegnapi férfi. Hát mégis megajándékozta őt. Na, ma lesz meglepetés odabent. Irigykedhetnek és kíváncsiskodhatnak a kolleganők. Vajon kitől kaphatta ezt a gyönyörű csokrot? Majd megy a pletyka. De most még azt sem érdekelte, annyira örült a virágnak. Honnan tudhatta meg a címem? – villant át rajta, de ez már titok marad. Karjával szorosan óvta a virágokat, és félig futva tette meg az utat a buszmegállóig. Kosztümjének színébe beleolvadtak a tulipánfa virágainak rózsaszín fejecskéi. Még elérte a félhetes buszt…
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-11-06 17:32:07
Az írás kiváló. Egy történetem belül több történet,ha többször elolvassuk, mindig újat képes mondani.
Egyetértek fefo-val, kiforrott stílus, szép és jó jellemábrázolás,erős egyéniség.

A novellák önélatrajzi ihletésűek, talán még a Tulipánfa is. Mint egy lírai költő, önmagából,és önmaga emlékeiből építkezik.

Amitkedves fefo nem tudhat: Komoly előzményük van az írásoknak,azinbanem annyira irodalmi, mint sokkal inkább életrajzi. Egy sok nehézséggel, sok küzdelemmel, és sok csalódással telíett élet a valódi "előzmény".

Személyét és írásait csak a szeretet vezeti, és mi sem tehetünk mást, mint szeretjük

Füredi Ferenc


2008-05-20 14:16:21
Kedvdes dunyha! Neked is köszönöm. Mostanában csak "szomorújátékra" telne, de majd egyszer, ha a mosolygós muzsám jön, írok. Üdv.G.
2008-05-14 19:54:29
Milyen szép, milyen kedves írás!
Még sok ilyet tőled nekünk!
2008-05-14 16:14:55
Kedves fefo! Igazán jól esetek elismerő szavaid, amit talán érdemtelenül kaptam. Csak néhány írásomról tudok beszámolni neked, igaz legtöbbje már rég a fiókom méllyén hevert. Most bátorkodtam csak néhányat elővenni, és a fejembe lévőket papirra vetni.Szeretettel üdvözöl: balazsg.
2008-05-12 16:37:38
Isten hozott „balazsg” ! Most olvastam egyetlen- ide feltöltött - írásodat a Tulipánfát. Megnéztem az „alkotói adatlapodat is”. szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy ne lenne komoly előzménye irodalmi szereplésednek. Sajnos csak ebből az egy írásból ismerlek, de kiforrott stílusod, költőien szép jellemábrázolásod, és az emberi lélek ilyen tökéletes ismerete azt súgja nekem, hogy kiforrott író egyéniség vagy. Nagyon tetszett az írásod, lépésről lépésre vezettél végig a történeten. Remélem, még sok-sok ilyen széppel örvendeztetsz meg minket. őszinte elismeréssel: fefo