Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Annie Rose
Alkotások száma: 1
Regisztrált: 2008-01-13
Belépett: 2008-01-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Elbeszélések (1)
Feltöltve: 2008-01-13 13:44:39
Megtekintve: 1159
Kutyalelkek
Vargha Pál úr már megint bal lábbal kelt fel. Morogván öltözött fel, megmosakodott, majd elindult a konyhába. Híres-neves ügyvédje volt ő az
országnak, a fizetése miatt sem panaszkodhatott, hisz ő volt a leggazdagabb a falujában.
A két lánya, Anna és Eszter épp a tűzhely előtt melegedett. Kinn voltak hógolyózni és hóembert is építettek, mennyire szeretik ők ám a telet! A kedves feleség épp
a reggelit főzi mogorva urának, aki már türelmetlenül várakozik az asztalnál.
- Na, de Csilla hol van már a reggeli? Neked aztán könnyű a sorod, csak ennyit kéne megtenned értem, nem jársz el dolgozni! Szerinted nekem könnyű dolgom van igaz?
A fejében úgy pumpált a vér, olyan volt mintha szét akarna robbanni a mérgében. És közben szegény gyerekek is megijedtek tőle, nem értették miért kell az
édesapjuknak mindenen idegeskedni. Csak nézték a szülő vérben forgó szemét, és hallgatták mély, hörgős hangját.
- No, ti meg mit néztek? Azt hiszitek hogy fölöslegesen jártatom a szám? Hát tévedtek! Szóljatok anyátokra, hogy legalább egy dolgot tudjon normálisan csinálni!
Majd felállt helyéről, mérges pillanatokat vetett gyermekeikre, majd kidülledt szemekkel ordított rájuk:
- Tűnjetek el az én medvebundámról, nektek is pont ezen kell melegedni? - a tűzhely előtt volt a bunda,ott melegedtek a lányok. - Ezt még én magam lőttem,
de nem azért hogy ti tönkre tegyétek! Menjetek a szobátokba, de ne kerüljetek a szemem elé!
A kislányok sírva rohantak a szobájukba, Vargha Pál uram pedig sietve ment el hazulról.


Persze nem volt ám Pál úr mindig ilyen. A viselkedésének, a rossz természetének az oka egy gyermek.
Egy halott gyermek, az ő gyermeke. Mert Eszteren és Annán kívül még egy fiuk is lett volna, akit
szintén Pálnak neveztek el. Ez a fiú egy pár évvel a lányok előtt született betegen, és egy hónapra a
világra jötte után elhunyt. Szegény Pál pedig olyan lelki gyötrődésen ment át, amit nem tudott feldolgozni.
Úgy látszik ez a fájdalom a mai napig nem múlt el, s a kínjait a sértegetésbe fojtja. Mert persze mindig
ideges természetű volt, de bármikor megsértett valakit, olyan bűntudata támadt, hogy azt se tudta miként
tegye jóvá. De ma már soha nem hallani tőle a bocsánatkérő szavakat, nem látni rajta a bűntudatot, csak egyfajta szomorúságot. Mert hát annyira szerette azt a gyereket már a születése előtt, hogy kötni is megtanult, mindenféle esti mesét olvasott, csak hogy felkészüljön az apaságra. S mikor a gyerek meghalt
bánatát elfojtotta, és meggyötört lelkével tengődik ezekben a nehéz éveiben.

Pál uram éppen haza felé sétál késő este a munkájából. Sokáig kellett benn maradnia, mert halaszthatatlan papírmunkája akadt. Úgy látszik a sors ma ellene van: hirtelen hóvihar keletkezett, mondták is a hírek, hogy az éjjel kemény fagyokra számíthatunk. Persze miért is hallgatta volna a híreket Pár úr, hisz csak a munkájának él.
Olyan erős szél támadt fel, hogy szinte jéggé változtatta Pál arcát, ezért sietőssé váltak a léptei.

Hirtelen kis vakkantásokat hallott. Nem is foglalkozott vele, de mikor másodszor hallotta, már jobban ki lehetett venni a hang irányát. A sikátorból jött, s nini, mi mozog ott?
Pál odasietett, kíváncsivá lett ki képes ilyen zord időben itt császkálni. Meglepődve látta hogy egy kis dalmata volt az. Alig lehetett pár hetes, olyan kis apró teremtés. Az uraság felvette a pöttöm állatkát, s
megsimogatta a kihűlt testét.
- Miért vagy itt ilyen hidegben kis pajtás? De tudod, nem vihetlek haza, kutya nem való abba a házba.
A kiskutya ránézett, szemei feketék voltak, olyan kis ártatlanul nézett, hogy ilyen nagyember szívét is
melegség öntötte el.
A dalmata didergett és lehajtotta apró fejecskéjét Pál úr meleg kesztyűjére.
- Rendben, hazaviszlek de nem maradhat csak egy kicsit!
Hirtelen megint vakkantásokat hallott. Utánanézett ennek a hangnak is.
És mit is talált? Egy dalmata családot. Két nagy kutya - a szülők, - még kisebb kutyákat tartanak a lábaik között. A pici ebek már nem is mozogtak, csak a szülők néztek mereven az uraságra.
- Jajj, nekem, mit kezdjek én veletek?

Csilla már lefektette a gyerekeket, s ő is alváshoz készülődött. Előtte megnézte a híreket, ez már egyfajta szokássá vált nála. Majd bebújt a meleg ágyába, és nyugodtan elszunnyadt. De az édes álom nem tartott sokáig. Az ajtó csapódását hallotta, és kisietett a nappaliba. Meghökkenve látta a férjét egy nagy dobozzal a kezében, és egy kutyával a vállán.
- Siess, Csilluskám drága, gyorsan melegíts tejet, de ne spórolj vele!
Csilla az összes tejet amit volt felmelegítette, és sietett a kandallóhoz. Pál uram azon a drága medvebundán próbálta felmelegíteni a kihűlt állatokat.
- Még élnek Csilla, még élnek, még él mind az öt... de siess kérlek, hol a tej?
- Itt van, hozom már.
Ekkorra már Anna és Eszter is kikelt az ágyból. Ők is kimentek a nappaliba és figyelték, hogy gyógyítják az öt dalmata kutyát.
Mikor Pál uram és Csilla elvégezték az életmentést, leültek a kanapéra és csöndben voltak egy kis ideig. Majd Pál megszólalt:
- Csilla, édes, holnap van valami fontos dolgod?
- Nincs Palikám, miért kérdezed?
- Mert akkor itthon maradnék... és tudod... ha akarod te elmehetnél beszélgetni a barátnőiddel, gondolom úgyis rég találkoztál velük. És legalább a lányaimmal is eltölthetnék egy kis időt. Tudod, játszanánk valamit. Mondjuk hógolyóznánk, vagy hóembert építenénk. Persze az én derekam nehezen bírja, de tartozom ennyi áldozattal a kis angyalkáknak. -mondta az uraság, majd egy kis könnycsepp gurult végig szomorú arcán.
- Rendben kedvesem, ha így akarod.
Eközben Anna és Eszter már a kutyákhoz siettek, simogatták, szólítgatták őket majd boldogan látták, hogy a kis család jól van és csak arra várnak, hogy jobban legyenek és hűséges társai legyenek a családnak.

Legtöbbször elég egy apró jel, hogy rájöjjünk mi is a legfontosabb az életünkben. Gyakran rátérünk a rossz útra, ami könnyebbnek tűnik, de az élet megmutatja, hogy bizony előfordulhat hogy a nehezebb vezet minket a tiszta lelkiismerethez, a boldogsághoz. Nekünk küzdenünk kell, s meghallgatni mit diktál a szívünk de egyben figyelni az eszünk tanácsára, mert a józan ész jobb tanácsot adhat a megsebzett szívnél.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!