Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Gunoda
Alkotások száma: 30
Regisztrált: 2007-12-08
Belépett: 2009-12-25
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (18)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Versek (7)
Műfordítások
-Novellák (1)
Feltöltve: 2008-03-22 12:10:29
Megtekintve: 601
Rázós

- Na, milyen helyre hoztalak? - fordulok Frodóhoz.
- Hát, megjárja...- dörmögi életem párja, izzadságtól fénylő arccal.
Na, végre! Az első viszonylag pozitív mondat a mai délutánon. Amióta kitettük a lábunkat hazulról, egyfolytában morgott, hogy otthon, a lesötétített lakásban több fokkal hűvösebb van, miért kell nekünk örökké mászkálnunk, satöbbi. A háromgombócos fagyi is csak egy ideig tömte be a száját. Pontosan addig, míg fel nem értünk a Margit-hídra. Ott aztán újra rákezdte a drágám.
Jó, jó elismerem, hogy a víz felett sem mozdul a levegő, lábunk alatt olvad az aszfalt, csak úgy reszket a forró levegő.
- Ez hihetetlen...- dohog Frodó -,hogy minden hülyeségre rá tudsz venni! Mégis, mi a titkod?
Meghökkent a kérdés:
- Nincsen semmi titkom. Hacsak az nem, hogy te is éppen ezt akarod.
Férjem nem válaszol. Na de, ahogy néz! Valóságos térkép az arca...
Most azonban itt vagyunk végre! Körülvesznek a sziget lüktetően hűs törzsű, óriás platánfái, és pár lépésnyire ott csobog, locsog, spriccel a Szökőkút. Magyarország legnagyobb szökőkútja!
Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy gondolták, ezen a rekkenő szombat délutánon legjobb (és legolcsóbb) program a láblógatás. Egyenesen bele a szökőkút vizébe. Szinte telt ház van a medence peremén.
Helyet találva, boldogan rángatjuk le magunkról a „surranót”, és mi is letelepszünk közéjük. A víz, akár egy hűvös borogatás. Ülünk és gőzölgünk, mint a lovak.
A hangszóróból klasszikusok harsognak, gejzírként tör fel, és gyöngyözve hullik alá a víz; szerteguruló gyémántcseppecskék a tűző nap fényében.
Szép, szép, de az igazi mégsem ez, hanem amikor támadnak a lovak! Nem, kérem, ez nem nyomdahiba. „Lótámadásnak” azt nevezem, mikor a zene csúcspontján hirtelen áradással, barokkos zuhatagokban fröcsköl a víz a bámészkodók irányába, mindenfelől. Kis fantáziával, mintha tengeri paripák vágtatnának elő a szökőkút közepéből... Tisztára Trevi-kút!
A lovakra várva ücsörgünk a parton.
- Nézd csak, milyen vörös lett a lábam! - mutatom Frodónak.
- Biztosan vegyszeres a víz, azért! - feleli rosszmájúan.
Pontosan tudom, mire céloz: tavaly nyáron a visegrádi Palota Herkules-kútjában pancsikoltunk, és az álmosan bóbiskoló teremőr néni utólag világosított fel: a víz vegyszeres volt. Másnapra tele lettünk helyes kis piros kiütésekkel...
Biztos, ami biztos, lefröcskölöm a páromat. Ő sem marad adósom.
Mellettünk két fiatal srác ücsörög. Turisták: olaszok. Vigyorognak rajtunk. Mi vissza. Annyira rendben van most minden. Ők is.
Kis létszámú romacsalád telepszik a másik oldalunkra. Papa, mama, három gyerek, négytől tizennégy évesig. Jómódúak, rendezettek, hangosak.
A kisebbik fiú - igazi „ördögfióka”, a szeme sem áll jól, - azonnal felismeri a kitűnő lehetőséget némi pancsolásra. Pillanatok alatt derékig benne áll a vályúszerű, „lábáztatós” részben, majd átcsusszan a belső perem felett, és máris övé az egész medence! Boldogan megmerül: még kócos fejecskéje is eltűnik a víz alatt. Lelkesen hívogatja a testvéreit. A melákosodásnak indult nagyfiú nem kéreti magát, a felékszerezett, szlávos arcú kislány húzódozik, de aztán kötélnek áll. Perceken belül mindhárman ott fröcskölik egymást a nagy, algás márványteknőben. Önfeledten, sikongatva. Ami a szülőket illeti, ők megmaradnak a lábáztatásnál.
A kútnál hűsölők csendben figyelik a gyerekeket; többen észrevették már az egyik fára szerelt táblát, mely nagy betűkkel hirdeti:
„A szökőkútban fürdeni tilos és életveszélyes!”
Ezenkívül pénzbírsággal büntethető...
A levegőben ott remeg a fojtott várakozás: ha most nem történik semmi, vagy nem jelenik meg valami rendőrféle, perceken belül mindenki a medencébe veti magát. Én is érzem a hűs víz sürgető hívását. Még sohasem strandoltam szökőkútban!
Két lány már nem bírja tovább: belegázol végre! Az emberek összenéznek, a fenekek megemelkednek, és...
- Mindenki hagyja el a szökőkutat! Most, azonnal! Hát nem látják a táblát?! - kiabálja a semmiből előkerülő, izgatott fickó.
Olyan úszómester-félének tűnik: trikó, sort, nyakában plasztiklap, izzadó homlok, rémülten haragos pillantás.
-Kifelé! Mindenki! A medence árammal dúsított: életveszélyes!
Hangja elvész a zene crescendójában: a lovak kitörnek a szűk karámból, és tetőtől-talpig beterítik a lányokat.
A „hivatalos közeg” a parton vadul pantomimezik feléjük. Kelletlenül kászálódnak kifelé, s hallgatják végig a „fenntartó” szigorú szavait.
Aztán a gyerekek kerülnek sorra. Ők már keményebb diónak bizonyulnak. Eszükben sincs „elhagyni a medence területét”, és az sem érdekli őket, hogy „rövidzárlat esetén mindenkit halálos áramütés érhet”.
A szökőkút éber őre verejtékezve pöröl a szülőkkel. Azok behúzott nyakkal tűrik a szóáradatot, végül a papa megelégeli, és odakiált a nagyobbik fiúnak:
- Há' Józsika! Gyertek mán ki! Nem hajjátok, mit mond a bácsi? Rázós a kút!
- Nem ráz ez, apu! - értetlenkedik a melákosodó.
- Ráz, ha a bácsi aszongya!
A csemeték vonakodva partra kecmeregnek.
- Má' megin' csak a rosszat csinájjátok - jegyzi meg a mama, minden harag nélkül, főleg a kis „ördögfiókához” intézve a szót. - Montam én, hogy mennyünk ki a strandra a Tímejájékkal. A Rómaira!
A papa vállat von. Egy darabig még üldögélnek a parton, tanácstalanul, aztán elindulnak valamerre. Talán a Rómaira.
A kedélyek lassan megnyugszanak. Az enyhülésre vágyó lábak visszakerülnek a veszélytelen zónába. A szökőkútőr nyomtalanul eltűnik.
A zene is felcsendül újra. Andrea Bocelli behízelgő hangja körülfolyja a tisztást:
„Time to say goodbye...”
Hát ki ne kerülne ettől összebújós hangulatba? A párok közelebb húzódnak egymáshoz, kezek kulcsolódnak kezekbe. A két olasz fiú épp öleli egymást: testük szorosan összesimul, és...
-...Te, ezek smárolnak!-suttogom döbbenten.
Frodó csak egy blazírt oldalpillantásra méltatja őket:
-Na és! Gusztus dolga... Ne bámuld már őket ennyire!
Nem én vagyok az egyetlen, aki mindenfelé forgatja a fejét, hogy ne kelljen a fiúkat néznie. A szemem mégis folyton rájuk siklik. Nem tehetek róla.
-Nem is a medence az, ami igazán rázós...-jegyzem meg suttogva.
-Hanem?
-Hát ez!


2006 nyara
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!