Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Ahin
Alkotások száma: 14
Regisztrált: 2007-05-09
Belépett: 2009-12-12
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (13)
-Elbeszélések (1)
Feltöltve: 2008-04-11 17:03:03
Megtekintve: 588
Emlékek dala
Egy éles hang durván hatol be a tudatomba, elűzi csodálatos álmom. A valóság könyörtelenül utat tör magának, már nem érzem, nem érezhetem kedvesem csókját, ölelését.
Egyedül fekszem az ágyon, miközben a napsugarak vidáman szűrődnek be az ablakon. Ideje felkelni. Ezt az elhatározásom erősíti meg az újból felhangzó kopogás. Gyorsan magamra kapok valamit, és ajtót nyitok.
Egy bájos arc néz rám, a fogadós lánya.
- Kész a reggelije uram – kacsint rám cinkosan, máskor talán üdítőnek találnám a közeledését, de most csak egy röpke mosolyra futja tőlem. Túlságosan lefoglalnak a gondolataim.
Mikor visszafordulok a szobába, kutatón nézek körül. A lelkem mélyén remélem, ott találom őt is…
Lent nagy a nyüzsgés. Egy asztal kivételével mind foglalt. Oda ülök le. Egy csinos hölgy kihozza az ételt. S ekkor vágódik ki a kocsma ajtaja.
Nem tudom ki lép be. Nem is figyelem igazán. Hiszen egy régi kép mutatkozik meg előttem.

Meleg nyári éjszaka volt, épp a vacsorám romjait igyekeztem eltakarítani, mikor egy gyönyörű teremtés viharzott be az épületbe.
Kék szeme gyorsan végig szaladt a vendégeken, és mintha egy pillanattal tovább időzött volna rajtam. Csak ezután lépett a pulthoz. Könnyeden, elegánsan mozgott – szinte táncolt. Miután a tulaj kezébe adott egy kulcsot, felém vette az irányt. Ekkor tudatosult bennem, hogy mi az az ismerős tárgy a hátára szíjazva, egy lant.
- Leülhetek? – kérdezte ártatlanul, hangja, mint valami dallam csengett a fülemben. Hogy is mondhattam volna nemet egy ilyen szépségnek!
Fiatal volt, tizenöt éves lehetett, bár miután megpillantottam a hegyes füleit a szőke tincsek között rájöttem e feltevésem nem helytálló.
Furcsa érzés, mikor ránézel valakire, és nem tudod honnan oly ismerős. Így hát csak gyönyörködtem benne, szinte majd felfaltam a szememmel. Állta a pillantásom, sőt szinte kihívóan mosolygott rám.
Ekkor jöttem rá, kivel állok, akarom mondani, ülök szemben. Két éve találkozhattunk először, egy dalnok versenyen. Egy öreget kísért, mint tanítvány. Már akkor is lenyűgözött az a harmónia, ami körülveszi.
- Tristana!?- szólaltam meg meglepetten.
- Már azt hittem fel se ismersz – nevetett rám.
Ez volt az a pillanat mikor majd elsüllyedtem szégyenemben. És ott fonódott egybe a sorsunk hosszú időre…



Érezted már úgy, miközben egy nőt ölelsz, hogy egy másiknak kellene, melletted legyen. Mikor ránézel egy pillanatig nem őt látod. Mikor csókolod, egy másik csókra vágysz. Mikor álmodsz valaki mással vagy, és az ébredés napról-napra meggyűlölteti veled a szeretőd. Majd tovább állsz, s kezdődik minden előröl.
- Mi a gond kedvesem? – kérdezi egy fénytelen női hang. Karja lassan nyakamba fonódik.
- Semmi, - sóhajtok – semmi…

Ajkunk lassan összeért, hosszan egymásba fonódva öleltük egymást. Kezem lassan a combjára vándorolt, érzékien simítottam végig. Kissé félve lestem a reakcióját, már számtalanszor visszautasított az elmúlt hónapokban. Felkorbácsolva ezzel vágyaimat, kívánom őt. Mindennél jobban.
De csak elégedett nyögések hagyták el száját, nem tolt el magától. Sőt közelebb húzott.
Ott volt az alkalom, és én nem szalasztottam el.
Szeretkezésünk csak a csillagok figyelték a csendes éjszakában…



Az utca zsong, az emberek mind idejöttek, hogy lássák miféle produkcióval készült a vándorcirkusz. Az egyszerű polgárok ámulva nézik az attrakciókat, trükköket.

A faluba ahol voltunk cirkusz érkezett. Bár én nem rajongtam az ilyen előadásokért, Tristana ragaszkodott hozzá. Így hát hamarosan a bejáratnál találtam magam, ami olyan szempontból furcsának hatott, hogy nem vettünk jegyet. Mégis az őrök szó nélkül beengedtek minket, talán még rá is mosolyogtak a kedvesemre.
Az előadást inkább nem részletezem. Nem mintha silány minőségű lett volna, de nem ez ragadt meg bennem. Sokkal inkább két személy kötötte le a figyelmem, két elf származék. Együtt mutattak be nyaktörő mutatványokat, olyanokat, amikhez feltétlen bizalom kell, különben könnyen az életükbe kerülhet. A nő és a férfi mozdulatai tökéletes összhangban voltak egymással.
Már szinte üres volt az előadótér mikor Tristana felállt, az előadótér felé ment. Ott már csak a pár maradt, és láthatóan örömmel vették fajtársuk közeledtét.
A bizalmas üdvözlés után, felém fordultak.
- Anya, - hallottam a jól ismert dallamos hangot- apa, ő itt Anvar Lion, a társam, a párom, és a tanítóm…



A tábortűz kísérteties derengésbe vonja a tájat, legújabb társaim épp az életük mesélik egymásnak. Nekem nincs sok kedvem a felesleges szócsépléshez, csupán egy számomra fontos dallamot engedek útjának. Körülöttem elcsendesedik a vidék. Nem csak számomra, a társaság elbűvölve hallgatja egykori szeretőm szerzeményét.

- Gerum, úgy gondolta, hogy nőnek nem érdemes okítani a mágiát. Így én se tudom használni. Nehéz volt mellette bármit is tanulni. De meg kell hagyni a zeneszerzésben és a költészetben nem akadt párja.
- Ezek szerint azért kerestél meg, hogy tanulhass?- kérdeztem kissé csalódottan.
- Nem! – csókolt meg lágyan. – Nem kerestelek, mikor már azt hittem, nincs esélyem bárddá válni – mivel Gerumnak menekülni kellet az istenek szolgái, az inkvizíció elöl – akkor akadtam rád. Ott a fogadóba ezért ültem le melléd. De ha most azt mondod, a tudásod nem osztod meg velem, ennek ellenére maradjak. Akkor maradni fogok, miattad.
- Maradj velem, és én megtanítalak arra, amit tudok…



A lovak különleges jószágok, ezt jó ilanoriként tudom. Bár sose álltak oly közel a szívemhez, mit némely embernek. Sok elhullott már mellettem, vagy a hosszú utak során maradt le. Szükséges társak. Jól elvagyok velük.
Most is épp egy alkalmas hátast keresek. A lókupec persze bőszen ajánlgatja még a gebéit is…

A Szépmezőt járva számtalan ménes mellet haladtunk el, bár ő mindegyiket megcsodálta eddig még nem tapasztaltam nála ilyen szeszélyt. Gyönyörű ló meg kell hagyni – amit kinézet magának – de teljesen elvakultan vágyódik utána. Mintha megszállta volna valami, olyan szenvedélyt láttam az arcán, amit azóta se tudok hova tenni.
Hespera nem tudom miképpen, de mintha rögtön hozzá tartozott volna. A gazdája csodálkozott is mikor a jószág magához engedte Tristanát. Ő belemarkolt a hófehér sörénybe. A fülébe dúdolt, majd felült a hátára. Tökéletesen harmonizált a mozgásuk miközben táncoltatta a lovat. Amikor ezt megunta elengedte a kantárt, s lantot vett a kezébe. Éneke bezengte a tájat. A ló követte a dallamot…



Mindennek vége szakad egyszer, s ha valami jó szűnik meg az hatalmas kínnal jár. Elengedni, sőt elzavarni olyasvalakit, akit szeretsz nem könnyű. De így kellet történnie, tudom.
„Ha Tristana veled marad, akkor hamarosan Darton fogja ölelni” – csengett fülembe Ribal utolsó szavai. A Noir pap ezekkel, a szavakkal búcsúzott tőlem, megváltoztatva ezzel az életem.
Hiába szerettem a félelfet, minden perc mellette a kín, és a boldogság vegyes érzésévé lett. Féltem, hogy elveszítem. Rettegtem, hisz elhunyt társunk jóslata nem tűnt el a semmibe.
Hányszor láttam kinyilatkozásait valóra válni? Nem tudom, de azok az események tudtatták velem az álmok istennőjének hatalmát.
Döntenem kellet rossz és rossz között. Végig nézem Tristana halálát, vagy elhagyom. Ami biztos volt, hogy őt nem nekem szánták az istenek.
Talán a választást rá kellet volna bízzam. De ismertem, ha elmondom - bár ugyanarra a következtetésre jut - mellettem marad. Packázott volna a nagyokkal, harcra hívta volna az égieket…
Ezt nem hagyhattam a tét túl nagy volt.
Csak egy megoldás létezet, összetörni a szívét. Hagyni hadd fusson előlem, és végleg elengedni.
Csupán egy csók. Mit mással váltottam szeme láttára. Elég volt. Talán túl sok is…
Anvar Lion

„Vad tájakon nőttünk fel. Messze nyúló pusztákon, ahol a fű néhol a térdedig ér. Ahol a forró nyári napokon se szomjazol a hőségben, hisz a legtávolabbi patak egy félóra járásra esik. S ha mégis sokallod az erre szánt időt, egy ló biztos akad a közeledbe, ki elég gyors léptű, hogy kívánságod hamar beteljesüljön.
Tökéletes vidék egy gyermek számára, tele mesés történetekkel, végtelen fogócskákkal, a társaiddal való komolytalan küzdelmekkel.
Igen itt születtem, és itt fogom lehunyni a szemem.”
Tristana füzetének első lapja

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!