Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Novalis
Alkotások száma: 23
Regisztrált: 2007-04-26
Belépett: 2008-08-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (1)
-Novellák (1)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Gyermekrovat (Versek) (1)
-Versek (13)
Műfordítások
-Dalszövegek (2)
-Versek (2)
Feltöltve: 2007-04-29 20:45:29
Megtekintve: 574
Az idegen gyermek
Hajdanában, réges-régen
Kerek erdő közepében,
öreg tölgyfa árnyékában,
Keskeny ösvény hajlatában,

Volt egy ház, egy kicsiny kunyhó,
Tölgyfa alatt jól elbújó,
Megbújó és meglapuló
világvégi kicsiny kunyhó.

Virág borította falát,
Kristályüveg kisablakát,
Tiszta volt az kívül-belül,
Boldog lesz, ki odakerül.

A cinege ha megéhezett,
A küszöbön reggelizett.
Szarvasok, mókusok, őzek
Árnyas udvarban pihentek.

Egy kedves asszony élt e házban,
Benne s a két kisfiában
Szállást talált a csend, a derű,
Lélekzene, szívhegedű.

Soha durva szó, vagy harag,
Lélekgyilkos halál-darab
Nem hallatszott ki a házból
Csak mi száll az ősi fákból,

Csendben zsongó régi ének
Mindent betöltő Egy-lélek
Újjászülő, gyarapító,
Szeretetet alapító.

Szegények voltak s boldogok,
A kemencében tűz lobogott,
Fényében fürdött az arcuk.
Nem volt senki ellen harcuk.

Szív a szívben társra talált,
Együtt élt ott fű, fa, virág,
Róka, nyuszi s bohó szarvas,
A sötétség a fénybe fulladt.

A szegény asszony kisebb fia,
Rőzsét gyűjtött s vitte haza,
Hogy minden nap a tűz lobogjon,
S nehogy egyszer kialudjon.

Szerette az erdőt járni,
Minden nap új csodát látni,
Árnyas bokor ibolyáját,
Csillagpejkó tűz-patkóját.

Vígan szállt a csengő hangja,
Felelt rá a hegy visszhangja,
Hegy visszhangja, Echo lánya
Kerek erdő Hold-virága.

Barátja volt minden virág,
Bogár, mókus, s az egész világ
A szélnek szavát is értette,
Ki kacagását messze vitte.

Egyik nap a verőfényben,
Kerek erdő közepében,
Egy tölgyfa alá ült pihenni,
Rőzsét volt éppen gyűjteni.

Lassan álom szállt szemére,
Hisz álmosító, halk zenére,
Mely az erdő muzsikája,
Száll az álom lepkeszárnya.

Így volt ott egy órát, kettőt,
őrizte álmát a vén tölgy,
Míg egyszer csak arra ébredt
Két csillagszem reá nézett.

Hamvas arcú tündérgyermek,
Két csillagszem reá nézett
E kedves arcból fénylőn, tisztán
S megszólította gyöngyhangján.

"Légy barátom! hisz magam vagyok,
Mindenki által elhagyott,
Fáj a szívem a magányban,
Szemem nem lát a homályban.

Kóborlók a rengetegben,
Elhagyottan, elfeledten,
Olyan jó, hogy rádtaláltam
Legyél barátom és társam!"

Így szólt a tündéri gyermek,
S kacagott és ránevetett
A rőzsegyűjtő kisfiúra
Ki csak állt ott elámulva.

De aztán kacagott ő is
S felderült az öreg tölgy is,
S örült minden bokor s virág
Hisz egymásra talált a két barát.

Ettől kezdve, kéz a kézben
Kerek erdő közepében
Két gyermek élt nagy örömben;
Virág nyílott ki szívükben.

Együtt játszottak s nevettek,
Nagy titkokon elmerengtek.
S búsultak, ha jött az este
Csillagokat égre festve.

„El kell válnunk-szólt a Gyermek.
Veled tovább nem mehetek.
Az emberek ha meglátnának
Megvernének s gúnyolnának."

"De hát anyám jó és szelíd.
Szívében nagy kincs rejtezik,
Gyere velem s szeretni fog;
Fivérem is örülni fog.

Velünk élsz a kicsiny házban,
öreg tölgyfa árnyékában,
Elkerül majd minden sötét
S érzed majd a ház melegét."


"Nem mehetek, hidd el nekem,
Éjjel az erdő rejtekem;
Minden nappal veled leszek
De be a házba nem mehetek.

Mert minden éjjel álmot látok.
Elhagyom ezt a világot,
Mert nem a Földön születtem
Nincsen hazám idelenn!"

Így beszélt a tündérgyermek,
S barátjára ránevetett.
(Úgy szállt bizony kacagása
Mintha csillagokból szállna).

S eltűnt gyorsan, észrevétlen
De másnap reggel az erdőben
Megint egymásra találtak,
S a lélek szárnyán együtt szálltak.

Együtt játszottak s nevettek
Rőzsét is együtt gyűjtöttek.
S minden este a ház előtt
Tűzifából nagy hegy nőtt.

A fiú elmesélte mindezt
Jó anyjának s fivérének
De nem hittek ők bizony neki;
"Á, csak a képzelet találta ki!"

Teltek-múltak napok, hetek,
S tündérgyermek egyre szebb lett.
Immár Naphoz hasonlított,
Két szemében csillag izzott.

S barátja is teljesedett;
Erősödött, nemesedett,
Két csillag az éji égen
Kerek erdő közepében.

Tiszta forrás vize áradt
S nyomában új élet , támadt.
S egy nap így szólt tündérgyermek:
"Hazámba most hazatérek.

Mérhetetlen a honvágyam
S apám hívott: gyere bátran!
Megtisztultál a világban,
Szívből fakadt létforrásban.

Mennem kell, nem maradhatok.
Még ma este elindulok.
De tudd meg: nálad nélkül soha,
Soha nem juthatnék haza!

Legyél áldott, jó barátom
Megmentőm itt e világon
Nálad nélkül már hol volnék!
Nálad nélkül elhervadnék!

Elmegyek, de ne sírj értem!
Nem hagylak el itt az éjben.
Egy rózsát adok, s ha kinyílik
Velem szállsz már, fel az égig!

Tündérgyermek így szólt bizony,
Verőfényes nyári napon,
S fénysugárrá vált a teste
Barátjára ránevetve,

S rózsát kacagott a szája
Csillagokat lépett lába
S eltűnt ő egy más világban
Királyatyja országában.

A fiú nem sírt, tudta bizton
Eljön majd egy este titkon,
A világon legjobb barátja
S elviszi őt hazájába.

Felvette hát a szép rózsát
Barátjának ajándékát
S nézte elmerengve titkát,
Még ki nem nyílt zöld bimbóját.

S hazament és kérte anyját:
Tegye vízbe a szép rózsát
És ha egyszer kivirágzik
Barátjával találkozik.

A jó asszony csak mosolygott
S kisfiának csókot adott:
„Szépeket álmodsz az erdőn,
Mohaágyon, hangatetőn.

Egy reggel, napfényes hajnalon
Fénysugár ragyog az ágyon;
Mindent beborító palást,
Aranyfényes csoda-varázs.

Az asszony félve lépked oda,
Megriasztja ez a csoda.
Keltegeti fiacskáját,
Csókolgatja arcocskáját.

A gyermek arca derűs, nyugodt.
Arcán szelíd mosoly ragyog.
Nem e világ torz mosolya,
Hanem öröklét nyugalma.

Halott a kisfiú az ágyban,
Halálig hitt barátjában,
Míg eljött érte jó barátja,
S elvitte a hazájába.

S a rózsa teljes pompájában
Kivirágzott oly csodásan!
Illata betölti a földet
S a titkos égi messzeséget.

S az illat árján száll a gyermek,
Örök fia már a fénynek
Barátjával messze, messze...

Itt van hát a mese vége.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-04-30 12:56:19
Nagyon tetszett, bár néhol zökken a ritmus, de a tartalom kárpótol érte!
Gratulálok, szép mese!
Üdv:dodesz