|
|
Labdarúgó világbajnokság
|
|
Ez a 2010-es világbajnokság is hidegen hagyott ebben a dögmelegben. A spanyolok (a spanyol csapat lett a bajnok) igen látványos ünnepségét azonban megnéztem a televízióban, megbocsátó mosollyal. Néztem és - enyhén - lenéztem a boldogságtól örömmámorban (és a hőség miatt verejtékben) úszó tömegeket. Micsoda gyerekség van ezekben a látszólag felnőttekben!
Magyarországon is mindig első számú bálvány volt a labdarúgás. Több sportbálvány igazából nem is volt soha (talán egykor, a honfoglalás előtt vagy azidőtájt valamiféle lovas sport). Matyi Bácsi idején (az 1950-es évek első felében) volt siker szempontjából a magyar labdarúgás a világcsúcson, utána már többnyire a siker nem volt sehol sem, de azért e sport bálványnak megmaradt.
Eltűnődöm: miért éppen a labdarúgás ez az imákba foglalt, serdülgető serdületlen lánykák idétlen sztár körülrajongásához hasonlóan ünnepelt, a közpénzekből - bármi kudarca ellenére - aranyhegyeket mindig megkapó sport?
Még a legcsúfosabb vereségek sem tépázhatják meg az iránta való frenetikus érdeklődést. Gondoljunk csak a legutóbbi évekből a zöld-fehér csapat ballábaskodásaira a zöld gyepen! Miért marad a labdarúgás minden isten főkegyeltje, bármilyen istenrendszerváltás után is?
Miért is?
Lehet, hogy ebben szerepe van annak, hogy 1. lábbal játsszák, 2. lehet benne másokat is rugdosni, nem csupán a labdát, 3. vereség esetén az edzőn kívül tizenegy játékost lehet szidni, 4. vereség után (márpedig a legtöbb mérkőzés valamelyik csapat vereségével végződik) rugdosni, verni lehet az ellentábor szurkolóit, esetleg őket Molotov-koktélokkal, kövekkel, üvegpalackokkal dobálni, 5. az utóbb említett kulturált vélemény-nyilvánító műveleteket ki lehet terjeszteni a szegény, kelletlenül beavatkozó, testi épségüket féltő és későbbi jogi meghurcolásuktól tartó rendőrökre, 6. a jámbor és végtelenül naiv jogvédő szervek kifogásolhatják a rendőri kényszerintézkedést, miközben a kődobáló szurkolók rémtetteivel igen mérsékelten foglalkoznak, továbbá arra sem gondolnak: mi lett volna, ha ők lettek volna a rendőrök helyében?, 7. a lelátókon kitört, előre látható balhé a mutáción átment média örömmel befalt édes mézeskalácsa, 8. a szurkoláshoz nem kell ész, csak indulat (esetleg nem árt némi meggondolatlan nacionalizmus sem, ha az ellenfél más náció csapata).
Nyilván más okok is közrejátszanak a labdarúgás ijesztő népszerűségében, de én most nem merek tovább menni az okfejtésben. Nagyonis megvan rá az okom!
Ha magyar céllövő egymás után a tizes körbe talál bele, akárhányszor is, akárhol is, - az nem vált ki ilyen tömegőrületet, lelkesedést. A jégen való korcsolyázás elnyert bajnoki címe sem. No és sorolhatnám...
Engem a labdarúgás - szép, nem szép, miért tagadnám? - nem érdekel. Ám az igen: miért a tomboló ujjongás azért a - bizonyos megfontolások után - viszonylag csekélységnek nevezhetőért? Nem túl nagy a hűhó valamiért, amit inkább valódi jelentősége szerint kellene méltányolni? A mostani világbajnokságon a holland csapat a második lett. Miért kellene feltétlenül azt gondolnom, hogy a spanyolok jobbak voltak, mert nyertek? A győzelemben a Véletlen Szerencse is nagy szerepet játszik, - igaz, csak a legjobbak közötti mérkőzéseknél. Esetleg éppen csak a Véletlen Szerencse győz, az felelős a világbajnoki cím elnyeréséért. Hajbókoljunk a Véletlen Szerencse előtt?
No és - teszem hozzá némi éllel - nincsenek a világban sokmilliószor fontosabb megoldatlan problémák, amelyek szintén legalább akkora világlelkesedést, figyelmet igényelnének, mint a labdarúgás, - de ezt nem kapják meg?! Sőt...
A 2010-es labdarúgó világbajnokság befejeződött. Hát ennek így kellett lennie.
Van, ami befejeződik. Van, aki lefejeződik. Esetleg lefejeződése előtt jónéhányszor még bele is rúgnak egy bizonyos pályán, halálkapus életpályán.
Én nem vagyok szurkoló, csak lennék, ha volna kinek, de nincs. Legalábbis ezen a kispályás országpályán nincsen. Mégis írtam nektek, magyarnak mondott magyarok, egy kis intő versikét, hogy legyen mit meg nem fogadnotok. Ime:
A labdába, ha rúgsz, magyar,
jól van! Ám hozhat búkat
lábad, ha önző érdeked
más alfelébe rúgat!
Lehet: öngól nem érdekel?
Inkább a szíved vágya,
célja, mint gól: ellenfeled
szép kerek térdkalácsa?
Tudom, magyar, csak azt teszed,
mint annyian a múltban:
tanítvány vagy, rosszra oly jó,
hogy látom elámultan!
S azt hiszed, csacska szurkoló
népség (nem mondok népet!):
ha ordítsz, eltakarhatod
a lelki szegénységed?
(2010)
|
Megjegyzés:
|
